Református Bethlen Gimnázium, Hódmezővásárhely, 1861
bélyegét. E vele született nemes életösztönnek tulajdonítandó, hogy bár fejlődésének legkényesb szaka, a gyermek s ifjú élet idő oly korra esik, midőn a roszul értelmezett nemzetieskedés az iskolákra is kiterjesztvén lankasztó hatását, a nemzetiség dicsőséges nevével visszaélve, ennek cégére alatt elhanyagolva vagy épen félre tolva az előbbi bár egyoldalú és felületes, de legalább határozott jellemű latin classikai s vallásos irányt, s nem bírván a ledöntött régi helyett a felvett nemzetiség szent nevében újat, jobbat teremteni, ez által a nemzet középosztályának, a nemzet erejének növelését megsemmisítette szintén, s így a nemzetiség nevében halálos zsibbadást hozott a nemzet növelésének ügyére. E siralmas korban, midőn sok jobbra termett lélek a porban marad vala, ha az égiek kiváló kegyeyei nem mosolyognak reá, midőn a kor vak géniuszának áldozativá lőnek a nemzet sarjadékai, a mi Kármlyunk nem maradt a porban. Édesatyjának, és a már ifjanta világos szellemi nézpontra emelkedett nagy nevű Imre Sándornak ujjmutatásai és kivált példája, míg egy részt hatalmas lendülést adott munkásságának, másrészt segíté a zsenge erőt a nehéz nemes munka közben. Így jön, hogy az akkori parányi körű, egyoldalú és szögletes iskolai nevelést, benne a szorgalmatos önképezés kiegészítette, kikerekítette. Így elkészítve és elkészülve ment 1845-ben felsőbb tudományok hallgatására a debreceni főiskolába. Itt a bölcsészeti tanfolyam 2-dik és 3-dik pályaéveit a nála szokásos szorgalommal és öntudattal megfutván, 1847- ben az édes gyermek fejlődését gondos örömmel vezérlő szülők a következett törvénytudományi pályára Pozsonyba küldék, hogy ott a magyar jog elméleti tanulmánya mellett, tanúsággal figyelhesse meg az akkor éppen együtt ülő honatyákat. Csoda-e, ha e honatyák lelkessége, honszerelme az ő kebelében is fogékony—mert romlatlan szívre találva — lelkében erős lángra lobogott fel a honszerelem mennyei tüze? Csoda-e, ha a nyomban bekövetkezett óriási eseményekkel gazdag idő, melyben az elvek harca szónoklati és értekezési vitákból öldöklő fegyveres viadallá keseredik vala, csoda-e, ha ezen idő magával ragadta a lelkes fiút? De ő nem egyedül ment a harcba, magával vitte testvérét is. Igenis, ezen itt előttünk gyászoló tiszteletes nő, mint a Gradiusok anyja, két fiát, két hűn nevelt fiát, kincsét életének áldozá oda a népszabadság ügyéért. Az egyik ott veszett a küzdelemben. A másik, a mi Károlyunk, megérte, midőn az ügy, melyért éltét áldozá, elbukott. A küzdelem bevégeztével, mint számtalan ezer bajnoktársait, távol a szeretett házától őt is besorozták. Ok csoda-e, hogy azon események rendítő hatása rendítően hatott az ő lelkére is, csoda-e, ha meghasonlott világgal és élettel. Mert habár sikerült is a gyermekükért csengő szülőknek tetemes pénzáldozatokkal haza szabadítani a csehországi seregből szivék gyermekét, de a hazatért fiú testében betegséget, reményvesztett szivében bizalmatlanságot hozott haza, úgyhogy ettől fogva rövid élete csak hosszú szenvedés, lassú halál volt.