Református leánygimnázium, Hódmezővásárhely, 1943

) Az intézet felügyelő, fenntartó- és kormányzó testülete. A) A felügyelő hatóság az állam részéről a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium, az egyház részéről a református Egyetemes Konvent. B) Felügyelő- és kormányzó testület: a Tiszántúli Református Egyházkerület. Püspöke dr. Révész Imre, középiskolai felügyelője dr. Papp Ferenc tanügyi fő­tanácsos. C) Fenntartó testület: a hódmezővásárhelyi református egyház képviseleté­ben a presbitérium. Ennek megbízásából az intézetnek­­ D) Kormányzó testülete: az igazgatótanács. Elnöke : dr. Godáts Imre lelkész, helyettes elnöke­­ Losonczy Endre lelkész,, tagjai­­ dr. Bodrogi Sándor kir. járásbíró, dr. Csáky Lajos főgondnok, ifj. dr. Csáky Lajos városi főügyész, Falábú Dezső gimnáziumi tanár, Kardos Sándor ny. hadbíróezredes, dr. vitéz Lénárt János or­szággyűlési képviselő, Márton Árpád elnöklelkész, Nagy Béla lelkész, Nagy Gábor dr. városi főjegyző, Pásztor Imre dr. kórházi igazgató-főorvos, Vajda Béláné Uzo­­nyi Rózsa dr. igazgató, vitéz Erdős Jánosné, Kádár László, Kiss Gergelyné, Kiss Károly, Micsínay Péterné tanárok. A­lun­a­n II. Az iskola múltja. A hódmezővásárhelyi református egyház már 1909-ben foglalkozott leány­­középiskola felállításával. Később 1916-ban újra felvetődött a terv, de akkor a há­ború körülményei nem engedték a szép terv valóraváltását. 1930. szeptember 1-én az érdekelt szülők és az iskola Barátainak támogatásával megnyílt a leánylíceum. A Líceum Baráti Szövetségének akkori megajánlása olyan mértékű volt, hogy a kezdő iskola anyagi szükségletét nemcsak teljesen fedezte, de biztosította is a to­vábbi fejlődését. Később támogatást nyújtott Hódmezővásárhely, thj. város közös­sége is és a legutóbbi időben pedig az állam járul hozzá évi összeggel az iskola fenntartásának költségeihez, míg 1943. január hó 1-től hat tanszék után fizetéski­­egészítő államsegélyt nyújt. Az iskola 1935/36. tanévtől kezdve fokozatosan leány­gimnáziummá alakult át. Első érettségi vizsgálatát az iskola 1937/38. tanévben tartotta. III. A tanév története. Az intézet jellege. Az intézetnek mind a nyolc osztálya leánygimnázium. A III. osztályba lépő tanulók a latin nyelvet, az V. osztályba lépők pedig mint máso­dik modern nyelvet, a francia nyelvet tanulják. Az iskolai év megnyitása és bezárása. Az 1943/44. iskolai évre a tanulók felvétele 1943. június 12-én volt. Az év megnyitása november 3-án volt, a tanítás november 3-án kezdődött meg. A bizonyítványokat az iskolai év megrövidítése miatt 1944. április 4-én délelőtt osztották ki.

Next