Hód-Mező-Vásárhely, 1882. január-március (12. évfolyam, 1-13. szám)

1882-02-05 / 6. szám

a bevezetés, — arra szükség nem volt — így tehát igen sok keresztyén hölgyet nem vezettek be a népünnepély alkalmával, s azoknak eszökbe sem jut, hogy ha az nem történhetett meg, a miatt szót is emeljenek; ha történt néhány be­vezetés, azt azon 5 keresztyén rendező teljesítette, ki épen a táncmulatság kezdetén jelen volt, de volt a rendezőségben 5 zsidó is (köztük épen cikkíró úr is!), kérdezze tehát ezektől, mert nem vezették zsidó ismerőseiket, ha már csak­ugyan igaz volt az, hogy a keresztyének csak ezeket hanyagolták el, a­mit különben tagadok. Arra pedig, hogy a rendezőség keresztyén, tagjai zsidó leányokkal nem táncoltak, azt felel­hetem, hogy a rendezőség táncoló tagjai oly ke­vesen voltak, hogy őket mindenkivel táncolásra, még az ily utólagos megrovatás félelme sem kény­­szeríthető annyival kevésbé, mert még akkor nem tudhatták, hogy ebből túlságos figyelmet követelhet­vén a maguk számára — felekezeti ügyet’fognak csinálni. A kezeim között lévő levél alapján rágalom­nak nyilvánítom azon állítást, hogy egyik rendező egy zsidó párt (épen zsidósága miatt!!!) az egyik colone-ból elutasított volna; a gyanúsított rendező határozottan állítja, hogy nem egy, hanem két párt kért fel arra, hogy másik colonéban foglaljon helyet, mivel az övében a sorok már túltömöttek voltak, a másik pár valószínűleg keresztyén volt, mert tudtunkkal nem csinált a dologból sem fe­lekezeti kérdést sem neheztelésre való okot. De nem is ezekre akarok én Kun úrnak felelni, hanem azon arrogantiára, mely a ren­dezőség megtámadásával az egész cikken végig vonul, midőn cikkében annak is kifejezést ad, „hogy ha azt akarja a „vereskereszt-egylet“, hogy a zsidóság rendezendő táncvigalmán megjelenjen, vagy más rendezőséget válaszszon, vagy kegyesen megengedi azt is, hogy a jelenlegi rendezőség megmaradjon, de akkor a zsidókat illő tisztelettel fogadja.“ Sem ez a rendezőség, sem más rendezőség sohasem ígérheti, hogy a zsidókat olyan tisztelettel fogadja, a­milyet ők kívánnának, mert arra nincs okunk, hogy mi, a­kik esetleg keresztyének vagyunk és a­kiknek keresztyénségünket elég okunk van legalább oly büszkén említeni, mint Kun urnak zsidó voltát, hogy mi nagyobb tiszteletet adjunk nekik, mint a szerényebb keresztyéneknek Fenteb­biekből láthatja, hogy ők ilyet kívánnának. Külön­ben a rendezőségnek nem állott érdekében külö­nös erőfeszítéseket tenni azért, hogy a zsidóságot megnyerje. — Akarva sem tud Kun úr valódi sérelmet hozni fel, hanem csak olyat, a mely a zsidóság büszkeségből izgatott képzelmének szüle­ménye s hogy az ő képzelmök ilyen, arról a vádolt rendezőség bizonyára nem tehet. Ezekkel csak a rendezőség eljárását akartam­­. szerkesztő úr előtt tiszta színben előtüntetni s Kun Miksa ur által előadott állítólagos tényeket eredeti értékükre leszállítani. És végre mit ért el Kun úr cikkével? Gondolja, hogy a helyzet változott, vagy változni fog? Kern addig, míg a zsidók simulékonyabbak nem lesznek. — Az ily fellépések pedig a keresz­­tyénség és zsidóság viszonyát csak ronthatják. — A keresztyénség egyrészt ezen összesimulásra akart alkalmat adni a vereskereszt-egylet által és íme a zsidók részéről kezdődnek már is a súrló­dások. — Azt azonban mindaddig nem hiszem el, hogy a zsidók ép oly jó magyarok, mint mi va­gyunk keresztyének, mig testvéries indulataikat ilyen módon fejezik ki. H.-M.-Vásárhelyen, 1882. évi február hó 2-án. Szikszay Dénes, dékát. Valamikor még bővebben is lehetne ezek­ről szólni. — Egy aradi szőlőbirtokos Kovaszinez­­ről be akarván szállítani nehány mázsa mézét, szerencsétlenül járt, a fuvaros lovai megijedvén a szemközt jövő deszkás kocsiktól, a kocsi feldőlt s egy mázsa méz kárba veszett. — E hó 9-én este egy fiatal menyecske férje fenyegetései elől egy utcai közkutba ugrott, melyben 2 ölnyi viz van. Midőn harmadszor felvetette a viz, kézzel, lábbal feltartván magát, segélyért kezdett kiál­tozni, s szerencséjére kellő erő érkezvén, kimen­tetett a hideg fürdőből. — 13-án Kuvin szomszéd községben egy román saját háza padlásán fel­akasztva találtatott, minthogy azonban hullája összevissza volt vagdalva, semmi kétség, hogy gyilkosságnak lett áldozatává. Az állami csendőrség a tetteseket erélyesen nyomozza.­­ Tegnap a pitvarosi regále bérlőnek egyik fuvarosa igen szerencsétlenül járt a gyoroki piacon, hol, kocsiján egy hordó borral, keresztül kellett mennie. Az összehányt és összefagyott sárhalmazok egyikében kocsija megakadván, az felborult, a hordó szét­ment, a bor kifolyt. Épen ünnepe lévén a romá­noknak, ott ácsorogtak, és sokan oda futottak s itták a bort a földről. R. K. Levelezés. Gyorok, 1882. január 18. Tisztelt szerkesztő ur! A múlt hét eseményei következőkbe foglal­hatók be nálunk: Folyó hó 8-án elhatározta a református egyháztanács, hogy ez évi november 4-én egy kis emlékünnepélyt rendez, azon okból, mert nevezett napon lesz 50 éve imaháza felszen­­teltetésének. Maradandó emlékjelű a mostani fatorony helyébe egy 10 méter magasságú kis kőtornyot óhajtana építtetni, mely célból gyűjté­sek eszközlése is elhatároztatott. Mellékesen meg­jegyzem, hogy a hód-mező-vásárhelyi ref. egyház­­ 7-ik századbeli két ereklyéjét a gyoroki kis egyház híven megőrzötte. Egyik egy hatszögű cintányér, Tiszt. Tyukodi János ur, hód-mező­­vásárhelyi lelkész nevének kezdő­betűivel a szélén és 1669. évszámmal. A másik egy pár k­és fedeles cinkanna, melynek fedelén körvésetben ez áll: „Nagy Máté vette Isten dicsőségére. 1685.“ — Nem tudom, felérnek-e a h.-m.-vásárhelyi egyház emlékei, ad­ái a 17-ik századig, de ha nem érné­nek is, az kétségtelen, hogy ezek az edények s velők még egy pár tányér, egyik K. A. betűvel, onnan kerültek Gyorokra, mert az arad- és zarándmegyei ref. egyházak 1702-től 1822-ig a makói vagy csongrádi egyházmegyéhez tartoztak. Igaz Sámuel h.-m.-vásárhelyi tanító küldetvén 1798-ban Gyorokra lévitául, az hozta ide azokat, mint kétségkívül a k.­m.-vásárhelyi egyház után­ Helyi hírek.­ ­ Tudomásul. Több oldalról vett felhívás folytán tudomására hozom a közönségnek, hogy a postaépületnél levő levélszekrénybe elhelyezett levelek, áruminták és körülkötések a délelőtti 11 órai vonathoz egy negyed 10 órakor, az esti 6 órai vonathoz egy negyed 6 órakor, az éjjeli 11 órai vonathoz 10 órakor, a szentesi­ utcán s az új templommal átellenben levő levélgyűjtőkből pedig reggel 8 órakor s este 6 órakor vétetnek ki utoljára. Továbbá felkérem a közönséget, hogy a levelekre és általában mindennemű küldemé­nyekre a gyors és pontos kézbesíthetés végett tisztán és olvashatóan írja fel a címet, világosan kitévén az utcát, házszámot, kerületet és utolsó postát, s a nagyobb városokba szóló küldemé­nyeknél az emelet és ajtó számát is. A csoma­goknál pedig tanácsos a címet nem külön papi­rosra, hanem magára a csomag borítékjára írni. Végül, mivel gyakran fordul elő olyan eset, hogy az utalványokon az összeg kétes vagy épen kiiga­zított számokkal van kiírva, a­mi miatt a posta­­hivatalban egyesek részéről botrányok is idéztettek már elő: felkérem a közönséget arra is, hogy a feladandó utalványokon az összegeket úgy szám­mal, mint betűvel tisztán, olvashatóan, javítások nélkül írja, nehogy az így kétértelművé vált összegek miatt az utalványok felsőbb utasítások alapján visszautasittassanak. H.-M.-Vásárhelyen, 1882. évi január hó 29-én. Belányi Ferenc postafőnök. .­■ . A hód-mező-vásárhelyi ipar­egylet 1882. január 29-én tartott közgyűlésén megválasztattak: Elnöknek: Lázár István 29 szavazattal, alelnöknek:­­ Asztalos János 37 szavazattal. Igazgatóknak: Juhász Mihály 46, Engelthal­er Ferenc 42, Fári József második szavazásnál 44 szavazattal. Vá­lasztmányi tagoknak választottak: Takó Ferenc 46, Kovács Dániel 41, Bartha István 33, Incze Ferenc 32, Draskóczy Lajos 29, Fári Pál 28, Csűri József 28, Fodor Lajos 26, Lázár Mihály 23, Kovács Sándor 21, Asztalos Péter 20 szava­zattal. Ugyanekkor kisorsolt házrészvények száma következő: 27. 313. 449. 200. 402. 308. 650. 454. 399. 538. 486. 105. 715. 23. 706. 109. 436. 503. 730. 293. 372. 153. 57. 60. 577. 600. 209. 452. 143. 243. 358. 716. 28. 366. 147. 309. 662. 590. 39. 689. 34. 516. 499. 437. 599. 642. 267. 728. 362. 314. Kovács Lajos, egyleti jegyző. — A közelebbi napokban volt alkalmunk Gresz Antal a múlt évben városunkban letelepe­dett zenetanár úr zeneiskoláját megtekinteni, az ott oktatást nyert növendékek előhaladásáról meggyő­ződést szerezni. Azon kevés 3 havi idő alatt, mely eddig elé­g nevezett zenetanár úr rendelkezésére ál­lott, igen szép eredményt mutat fel a 7—8 éves kis növendékekkel a zenének úgy elméleti részét, mint a technikai ügyesség kifejezését illetőleg. Dicséretet érdemel a zenetanár úr kifejtett buz­galmáért s azon törekvésért, hogy oly zeneiskolát óhajt városunkban létesíteni, mely a­­ bírálatot minden tekintetben kiállhassa. E zeneiskolában havonként 3 frt 50 kvért nyer oktatást a kis nö­vendék, a­mi felette csekély összegnek mondható a sikerrel szemben, mert a gyermekek itt is ép oly gyorsan — sőt a­mennyiben csoportokban oktattatnak, — még gyorsabban halad, mint a háznál adott magánórákon. A tanításban nagy segélyére van a zenetanár úrnak kedves és művelt leánya, aki az atya tanmodora szerint előkészíti a kezdőket, akik teljes bizalommal és szeretettel csüggenek rajta. A tanítványok valamelyik köze­lebbi vasárnap elhaladásukhoz mért zeneestélyt (concert) rendeznek, ajánljuk ezt a szülők szíves figyelmébe. A városi tanács köldöttei szintén meg­szemlélték a zeneiskolát s a növendékek előhala­dásáról elismerőleg s dicsérőleg nyilatkoztak. Gresz Antal zenetanár úrnak egy zeneiskola — mint városunkban rég érzett szükségnek — létesítésére törekvő jószándékát kiválóan méltányoljuk, magát a már megnyitott zeneiskolát pedig a gyermekei­ket zenében oktattatni óhajtó szülők szíves figyel­mébe és pártfogásába mi is melegen ajánljuk. — Bécs hússzükségletének fedezése ügyében a földművelési miniszter úr 625. sz. alatt vala­mennyi törvényhatósághoz a következő kör rende­letét intézte: A keleti marhavész behurcolásának megakadályozása céljából Ausztriában 1880-ik év­ben 37. sz. alatt hozott törvénycikk alapján szar­vasmarháknak az orosz birodalom és Romániából való behozatala I. 1882. évtől fogva teljesen be­tiltatott. Minthogy Bécs város hússzükséglete tekin­télyes részét eddig az említett országokból szár­mazott szarvasmarhákkal fedezte, ezen beviteli tilalom folytán most aggodalmak keltek, vájjon ezen fontos élelmezési cikknek ezentúl is kellő mennyiségben való beszerezhetése nem fog-e le-­­ küzdhetlen akadályokba ütközni. Ezen szorult a helyzetben Bécs város tanácsa tehát aziránt ke­­­­resett meg, hatnék oda, hogy a hazai szarvas-­­ marha-tenyésztő gazdák, kik eddig az Oroszor-­­­szágból és Romániából keltett nagy verseny által­i tétlenségre voltak kárhoztatva, a változott körül-­­ ményeket felhasználva, a bécsi húspiacot minél­­ több és jobb minőségű hizlalt szarvasmarhákkal­­ keressék fel. Tekintettel arra, hogy a honi te­nyésztő gazdaközönség a jelenlegi helyzetet saját érdekében felhasználva, igen jövedelmező és tar­tós biztos keresetre számíthat, Bécs város közön­sége ebbeli megkeresésének készségesen megfele­lendő, figyelmeztesse a szarvasmarhatartó gazdá­kat, miszerint a tenyésztést nagyobb buzgalommal folytassák és különösen a hizlalásra fektessenek nagy súlyt, mert a­mint fenőbb is jeleztem, a be­viteli tilalom folytán megszűnt verseny által azon kedvező helyzetbe jutnak, hogy már a­z. év nya­rán és őszén a bécsi piacot úgyszólván teljesen uralhatják. Szükségesnek tartom, ha a törvény­­hatóság ezen körülményre a területén netán lé­tező gazdasági egyesületet is figyelmeztetné, hogy így ezúton is ezen nagyfontosságú közgazdasági ügyben a szükséges és célravezető intézkedések megtétessenek. Ajánljuk ezen miniszteri rende­letet gazdálkodóink s különösen a helybeli új gazdasági egyesületünk figyelmébe.­­ Az óvodai batyubál a legpompásabban sikerült. Elmondhatjuk róla, hogy a­mi az általá­nos jó kedvet illeti, mögötte marad még a híres szentesi bál is. Nem volt itt egyetlen részvevő sem, a­kinek lett volna a legcsekélyebb kifogása e mulatság ellen, de nem is lehetett. A csinosan feldíszített teremben tüzesen táncolták át az éjsza­kát az ifjú kedélyű öreg urak is, a mellék­szobá­ban pedig voltak szónokok, kik a közügyekért s a nemes célokért lelkesülni tudó férfiakat és nőket éltették. Igazán csodálni lehetett azon, hogy e kis házias mulatság miért tud olyan páratlanul kedves lenni. Nem gondolt ott senki arra, hogy haza is kellene menni, hanem örült mindenki és dicsérte egymásnak folytonosan azt a jó kis mu­latságot. Hanem mikor elérkezett a reggel, jön nagy harag, a­miért nem tudott várni, hogy félbe­szakította az aranyos mulatságot. De fenyegetőz­tek is olyaténképpen, hogy még a farsangon egy másikat kell rendezni, a­miből pedig valószínűleg csak Péter és Pál napkor lesz valami. — Igazán nagyon sajnálhatják, a­kik nem vettek benne részt.­­ Kiss Bertalan urnak, a helybeli keres­kedő-testület egyik kiváló tagjának lapunkban közzétett hirdetésére e helyen is felhívjuk a t. közönség figyelmét.­­ A temetkezési vállalatot ugyanis, melyet Vékes F.-től vett át, úgy beren­dezte, hogy halálesetek alkalmával a legegysze­rűbb temetési kellékektől a legpompásabbakig azonnal szolgálhat és pedig igen jutányos árak mellett. Igazán kimondhatatlan könnyebbségére van az ilyen vállalat a gyászszal sújtott családok­nak, nem kell most már a különben is zavart gyászos helyzetben még azon is töprenkedni, hogy hát a végtisztességhez s a kiszenvedett részére szükséges kellékeket ki csinálja meg? Ott van készen minden, csak válogatni kell belőle. ~­ Hogy a hivatalos állások között alig van egy-egy terhesebb, mint a postafőnökség, azt mindazok tudhatják, kik a postán gyakrabban szoktak megfordulni. Hány eset van, midőn a legtürelmesebb hivatalnok is kijön a sodrából, haragra lobban, mert hogyan is maradhatna hig­gadtan, mikor ezerféle tájékozatlan, tudatlan, vagy épen hencegő ember ront rá. Egyik azt követeli, hogy adják ki neki azt, ami meg nem érkezett, a másik kövér disznókkal feldíszített (!) levelének olvashatlan címe miatti visszautasításáért kezdi rá az ajtateremtettét, a harmadik spekuláns, éjjel riasztja föl ágyából, habár tudja, mikor kezdődik a hivatalos óra, a negyedik .... No de ki tudná elszámlálni azt a sok jogtalan föllépést, idétlen követelést és boszantást, melyeknek a főnök úgy­szólván naponkint kitéve van. Hiába marad nyug­ton, hiába hivatkozik törvényre, mind nem ér semmit. Vannak tudatlan és szemtelen emberek, kik jobban boszantják a postásokat, mint a szú­nyogok és más­­féle állatok az embert. — A mi postánk főnökének is az a baja, hogy nagyon sze­reti a rendet és nem hagyja magát orránál fogva vezetni. Ez persze nem tetszik mindenkinek, így a múlt héten is az történt vele, — mint halljuk, — hogy egyik nagyon ifjú kereskedő pénzt akar­ván feladni, midőn a főnök úr az utalványt azon ok miatt, mert a számok ki voltak rajta javítva, egyenesen visszautasította, botrányt idézett elő s rettentően fenyegetődzött, hogy majd megmutatja, mire képes ő. — Mi azt hittük, hogy e durva és jogtalan föllépéséért kidobatja őt a főnök úr, de nem tette, hanem egész higgadtsággal megmondta a visszautasítás okát. Más ember megrestelte volna a dolgot, ha nem az ifjú kereskedő borzasztó fenyegetődzések között távozott. — Persze, hogy nagy baj az, mikor valaki egy egyszerű utalványt sem képes kiállítani. Hanem a durva föllépéstől azért a művelt ember még akkor is tartózkodik, midőn igazsága van. Kiváncsiak vagyunk, várjon az illető fölment-e a miniszterhez az ő panaszá­val ? Addig is, míg erről tudomást szerezhetünk, ajánljuk a postafőnök úrnak, hogy jövőre sem té­­veszsze szem elől a rendet s utasítsa vissza a durva követeléseket, s tartsa föl a hivatal tekin­télyét úgy, mint a­hogy azt eddig is tette s a miért csak dicséretet érdemel.­­ Nagyszerű népgyűlés. Hogy mily lelke­sedéssel és bizalommal viseltetik a róm. kath. község iskolaszéke iránt, kitetszik az 1881-dik évi népgyülésből, hol 12 ezer nép közül 9, szóval kilencen jelentek meg. Folyó év január hó 22-én pedig — dacára annak, hogy B. L. iskolaszéki tag a publicatióról hazatérő népet csaknem kötéllel fogdosta, mégsem gyűjthetett össze többet 27 em­bernél, így az egy negyed óráig tartó gyűlésen a jegyző úr fölolvasta az egész éven történt dol­gokat, melyeket a hallgatók minden fejbólintás nélkül hagyták. Végre világi elnök úr intette az iskolaszéki tagokat, miszerint a gyűlésekre pon­tosan eljárjanak, különben jövő választáskor az iskolaszéki tagok sorából kizáratnak és helyettök mások vétetnek fel. — Úgy elnök úr! hát nem a nép, hanem a parochia utasítása szerint elnök úr választja meg a tagokat, hagyják csak a népre és ne foszszák meg választási jogától az elkészített cédulák kiosztásával, úgy bizonyára fog a nép magának oly lelkes embereket szerezni, kik az igazság előtt szemeiket nem fogják becsukni. Hogy az iskolaszék nagyobb részének nincs kedve részt venni a gyűléseken, annak igen egyszerű oka az, hogy szavukat semmibe sem veszik és csak az az érvényes és döntő, amit előbb a parochián elvégeznek és azután az iskolaszéken busásan díjazott tisztviselők és ezek rokonai, vejei akarva vagy nem akarva helyben hagynak; az igazságért küzdő tagok szavai pusztában kiáltók ki. A sok igazságtalan tettekből csak a legutóbbi is­kolaszéki gyűlésen történt dolgot említem föl. A vásárhelyi tanítótól elfogott két évi 420 frt fizetést felosztották a helybeli és tanyai tanítók között. Erre felszólalt egy iskolaszéki tag, hogy méltá­­nyosabb volna az első osztálybeli tanítókat jutal­mazni, mert a legnagyobb baj és teher ő rajtuk van és mégis csupán 420 frt évi átalányuk van, nem pedig a 15 tanítványnyal és jó fizetéssel ellá­tott tanítónő; de ez nem történhetett, mivel a paro­chián máskép végezték. Felhozhatnék számtalan igazságtalan ügyeket, melyeket szégyellek a világ elé terjeszteni, csak röviden úgy nyilatkozom, hogy a tanítónak sok fáradságáért adják csekély fizeté­sét és azt tőle elfogni részlelkűségre mutat. Egy iskolaszéki tag.­­ Még az agár is kikaparja! Így szólhat már nálunk ezután a példabeszéd, és sutba dob­hatjuk azt a régit, mely azt mondta: „még a tyúk is kikaparja!“ . . . Történt vala pedig ez a példa­beszéd átváltozás a következőképpen: Ama híres kongótöltésről a múlt hét valamelyik napján egy világot látni indult vállalkozó szellemű hős nyúl baktatott be a susáni nagy­ utcára. Egy darabig csak háborítatlanul jön-jövögél befelé, száját tátva a jobbról-balról elterülő soha nem látott világra. Egyszer azonban megpillantják az elbámulva ballagó ritka utazót a délutáni iskolába menő gyermekek, s passzust akarnak tőle kérni. Mit az hallván, hősi bátorsága inába száll, s megiramodik a susáni nagy-utcán befelé. A gyermek sereg nagy zsi­vajjal mindenütt a nyomába, az Aczél-pék féle ház sarkánál a vasúti nagy-utcára befordulva, s a Nagy András István háza sarkánál levő közön ki­ki arra a tó felé. S az volt a nyúl úr szerencséje, mert már-már elnyomták, és elvették passzusát, de a körtöltésen szerencsésen áthenperegve, a Mike­­féle nyaraló szomszédságában elterülő bozótokban szerencsésen megbújt, s a gyermekek nyomát vesztették. Azonban nem akarták egykönnyen hagyni az elszalasztott prédát, hanem a Friedlän­der facsészének szóló agarát segítségül hiva: el­kezdték nyomozni a dezentort. S nem minden eredmény nélkül. Mert az agár a lekaszállt jó nagy területen néhányszor körülfutván, egy széna-von­tató tövénél megállt, s elkezdett ott egész erővel kaparni . . . s kihúzta onnan— nem ugyan a nyulat . . . hanem kihúzott egy jó hosszú kol­bászt, s elkezdte azt bekebelezni. A­mint pedig a gyermekek odaszaladtak, hogy a zsákmányt el­ragadják tőle, egy már akkor kirágott zsák vége kandikált ki feléjük a vontató alól, a­melyet mikor kihúztak, úgy találták, hogy telides­ tele van kolbászszal, sonkával s más ilyennemű disznóma­­radványnyal. A diadalittas gyermeksereg zajára lett azután néző több a soknál, s addig töpren­­kedtek a látottak felett, mig végre kisütötték, hogy a napvilágra kikapart egy és más, alighanem a Vincze János uramnak egyik múlt kedden ki­ásott kamarájából rejtetett oda az enyveskezű házfeltörő által.­­ A találmány bevitetvén a ren­dőrséghez, csakugyan a Vincze János uraménak bizonyult, de hogy ki rejtette oda, még ma is a titok leple fedi, pedig egy éjjeli őr váltig állta ott éjjelenként az őrt, hogy azt fölemelje. Azon­ban eddig mind hiában. — Hanem hiszen ennyire sem mentek volna, ha egy nyúlnak eszibe nem jut, hogy világot látni menjen ... ha az iskolás gyermekek passzust nem kérnek tőle ... a nyúl meg nem szalad ... a gyermekekkel együtt egy agár is keresésére nem indul ... és a vontató­ alól ki nem kaparja! . . . Bizony fura história!­­ Köszönetnyilvánítás. Gőzsi Sándor sze­­­gedi kir. telekkönyvezető és Klein Márton hely­beli fakereskedő urak már több ízben igen érté­kes könyvekkel ajándékozták meg a helybeli „iparegylet“ könyvtárát, melyért a választmány mély köszönetet mond a nemes ajándékozóknak. A választmány nevében.: S­i­n­kó Mihály, könyv­tárnok. : A szentesi bál. A mérnökök által múlt hó 28-án Szentesen rendezett táncvigalomról a magasztalás legfokozottabb hangján beszélnek azok, kik szerencsések voltak abban részt vehetni. Azt mondják, nem sokat engedett az a királyi termek­ben rendezni szokott udvari báloknak. No, mégis egy kicsit különbözhetett azoktól, habár az óriási és elegáns terem, a drága díszítés, a toilettek mindenesetre azon jogosultságot szerzik meg részére, melyet még a fővárosi elite bálák közül is kevés igényelhet a maga részére. A Rambovszky két nagy termét egymástól elválasztó közfalat ez alkalomból kivétetvén a rendezőség, már maga az így igazán rendkívül nagggyá lett helyiség figyel­met ébresztett, hátha felemlítjük, hogy ez az óriási terem a lehető legelegánsabban volt feldí­szítve. A rendezőség, mely e bálra több ezer forintnyi összeget áldozott, Triesztből hozatott valódi (szárított) virágokat. A rendezőségnek egész hivatala volt, melyhez fordultak mindazok, kiknek valami dologra nézve, felvilágosításra, segítségre volt szüksége. Ott mindenkinek ügye gyorsan és megelégedésre elintéztetett. A hét vármegyéből összehívott vendégek közül már a hitéért is sokan elmenvén ez impozáns táncvigalomra, szükség is volt egy ilyen báli irodára. A mulatság 9 órakor vette kezdetét. A belépők a ruhatárból igen udvarias, finom gavallérok által karon fogva ve­zettettek be a nagy terembe. Csupa figyelem és elegancia volt ott minden. A nők a legdrágább és művészileg kiállított selyem és bársony toilet­­tekben ékeskedtek, csak egy hölgy volt egyszerű karton ruhában. Igen derék és okos hölgy volt, a­ki azért csak olyan jól mulatott, mint a többi. A lady patronesse Horváth Gyula kormánybiztos

Next