Hódmezővásárhely, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-77. szám)

1904-05-08 / 55. szám

4. főrendiház küldöttségei. A vidékről valóságos zarándoklat indul meg, megyék, városok s a magyar nemzeti társadalom küldöttei viszik a hazai tájak tavaszi virágait a Jókai ravatalára. A temetés napján megkondulnak a magyarországi templomok összes harangjai, hogy elsírják az utolsó földi búcsúztatót a sírba omló porhüvelynek, de egyúttal jelentsék a nagy halhatatlannak örök diadalmát . . . Városunk gyásza. Aggódással, izgalommal vártuk mi is a nagy halott utolsó perczeiről érkező híreket. Mikor megtudtuk, hogy meghalt a magyar írók fejedelme, mélységes gyász ült a mi szivünkre is. Hódmezővásárhely város színmagyar közönsége úgy érzi, mintha szivétől tépte volna azt el a kegyetlen végzet, ki elválhatatlanul odaforrt, kinek műveiből, alig van e városban élő emberi lény, kezdve a serdülő ifjúságtól az aggastyánokig, ki ne olvasott volna sokat, szépet, gyönyörűt ... A halál hírének vétele után nyomban kitűzték a középületekre : a városházára, a főgymnasium, a ref. egyház, a gazdasági egyesület, a kaszinó épületeire stb. a gyászlobogókat. Városi tanácsunk szombaton d. e. gyűlésen foglalkozott a Jókai-gyászban való részvétel módozataival. Kmetykó József h. polgármester kegyeletes szép szavakban méltatta a nagy halott örök érdemeit, majd az ő indítványára kimondotta a tanács a következőket: 1. A városi tanács, valamint a város egész közönsége a nemzetre borult mély vozott a fővárosból. Visszaérkezve, egy nyilatkozatot közölt lapjában, amelyben kijelenté, hogy Petőfi verse az ő akarata és tiltakozása ellenére jelent meg, s hogy kiadását rosszalja. Rosszalja különösen azért, mert politikai elvekért a költőt ítélve el, Vörösmartyt méltatlanul támadja meg, aki iránt mindketten hálával tartoznak. Petőfi erre egy kíméletlen hangú ellennyilatkozatban felelt; kétségbe vonta a Jókaiféle nyilatkozat indító okának őszinteségét, hálátlansággal vádolta őt, tiltakozott a lecrkéztetés ellen és végül kijelenté, hogy a kiadónak fölmondta a szerkesztést. Amily szenvedélyes és kíméletlen Petőfi nyilatkozata, oly higgadt Jókai erre irt válasza. „Petőfi engem sohasem szeretett —■ úgymond — én szerettem őt, s ezért az ő kíméletlen szavai engemet legfeljebb bántanak, de ellenségévé nem tesznek.“ Petőfi azonban ez időtől kezdve egykori barátjával megszakított minden érintkezést. 1849-ben, Buda bevétele után, egy lakoma alkalmával találkoztak utoljára. Jókai ott felköszönte azokat, akik ezután fognak meghalni a hazáért. Erre Petőfi, elbusulva a halál sejtelmétől, oda lépett hozzá s igy szólt: „Köszönöm, hogy én értem is ittál.“ A sír szélén, mintha megengesztelődött volna barátja iránt, akiknek eljárását vele szemben inkább helyeselték a kortársak, mint az övét Vörösmartyval szemben; mintha megbánta volna a kíméletlen szavakat, melyeket egykor hozzá intézett. Látszólag mint ellenségek váltak el egymástól, nem fogtak egymással kezet, nem mondtak utolsó „Isten hozzád “-ot egymásnak, de szívekben aligha mást nem éreztek, mint amit külsejük mutatott. Petőfi csakugyan elment meghalni. Jókai életben maradt, hogy vigasztalja, lelkesítse, tanítsa nemzetét s hogy ápolja korán elhunyt barátja emlékét. Mert Petőfi barátjai közül egy sem foglalkozott vele annyiszor, egy sem szórta jeltelen sírjára a megemlékezés virágait oly pazar kézzel, mint ő. E virágok nem fognak elhervadni, örök tanujelei lesznek Jókai baráti kegyeletének. gyászban fájdalmas részvéttel osztozik, ennek külső megmutatása végett megkéri a városi tanács a lapok útján az összes hitfelekezetek vezetőségét, hogy a temetés napján, hétfőn d. u. 3 órakor az összes harangokat húzassák meg, a városháza nagyharangja szintén szólni fog egy félóra hosszáig. 2. Jókai Mór özvegyéhez a város közönsége nevében részvéttáviratot intéznek. 3. A temetésen a város küldöttségileg képviselteti magát. A küldöttséget dr. Lukács György főispán vezeti, kit táviratilag kértek meg erre. A város kiküldi a temetésre Juhász Mihály kir. tan. polgármestert, Kmetykó József főjegyzőt, dr. Csáki Lajos főügyészt, kik koszorút helyeznek a ravatalra a következő felirattal: „Jókai Mórnak — Hódmezővásárhely th. város közönsége.“ 4. A városi tanács átiratban kereste meg s a lapok útján is felkéri az ev. ref., róm. kath., ág. ev., izr. egyházakat, a Kaszinót, a Gazdasági Egyesületet, az Iparegyletet, a Kereskedelmi Csarnokot, a Kereskedő Ifjak Egyesületét, a főgimnáziumot, a polgári fiú- és leányiskolát, az óvónőképző-intézetet, hogy amennyiben a temetésre képviselőket és koszorúkat küldenek, azt vasárnap d. e. fél 11 óráig Kmetykó József főjegyzőnél jelentsék be. Vasárnap d. e. 11 órakor pedig a kiküldöttek a főjegyzői szobában értekezletet tartanak, melyen az ut s a temetésen való részvétel módozatait beszélik meg. Hazafias bizalommal kéri fel a városi tanács a lapok útján mindazokat, kik a társadalom s a nagyközönség köréből a temetésre fel akarnak utazni, hogy vasárnap d. e. 11 órakor szintén jelenjenek meg a főjegyzői hivatalban, mert a teljes névsort ott összeállítják s táviratilag tudomására hozzák Berzeviczy Albert közoktatásügyi miniszternek és dr. Lukács György főispánnak, hogy a vásárhelyi küldöttség számára a temetésen megfelelő helyet és megfelelő számú jegyeket tarthassanak fenn. (A múzeumkertet ugyanis hétfőn d. u. 1 órakor elzárják s később csak belépőjegy felmutatása mellett bocsátják be a közönséget.) Pillanatig sem kételkedünk abban, hogy városunkból szépszámú küldöttség fog menni nagy halottunk ravatalához, kiséri őt el utolsó földi útjára, bizonyítékául annak, hogy itthon is gyászol, harangzúgás, forró fohász mellett siratja el a hódmezővásárhelyi magyarság azt a drága halottat, kihez mig élt, hasonló nem volt senki s kihez hasonló soha többé nem fog születni ! . . . A „Sas“ építésének ügyéhez. Nagyobb középületek emelésekor mindig sok kényes, nehéz kérdés merül fel, melyek megoldása szakismereteket, tapasztalást és nagy körültekintést követel. Utóbbi időben ilyen épületeknél legtöbb fejtörést rendesen az egésségügyi követelmények kielégítése okoz, mert ma már méltán követeljük, hogy a tisztaság, fűtés, szellőzés, világítás rosszasága az emberek egésségét meg ne rontsa. Mai világban az ebbeli igények kielégítése nélkül a magánházat is elhibázottnak, a középületet pedig közveszedelemnek tekintjük. A »Sast építését illetőleg eddig minden egésségügyi szempontra nézve tájékozatlanok vagyunk. Az ügy olyan stádiumban van, hogy talán szerződést is kötöttek már a vállalkozóval , és, ha jól tudom, nincs megállapítva, milyen részletei lesznek a fűtőfelszerelésnek, hogyan felelnek ezek meg a különböző helyiségek különböző meleg szükségleteinek s mi módon egyeztetik össze a czélszerűséget az olcsósággal ? Nem tudjuk, milyen módja van tervezve a nagyobb helyiségek (kávéház, étterem, nagyterem) szellőztetésének ? Nem tudjuk, hogyan intéztetik el a tisztaság ügye, főleg hogy milyen módon gondoskodik az építész úr a tervezett öblítő árnyékszékekhez szükséges víz nagy mennyiségéről ? főképen pedig azt, hogy mi módon távolítja el a rengeteg mennyiségű szennyes vizet, mely naponta felszaporodik ? Mindezek tökéletlen elintézése vagy olyan bajokat okozhat, melyek a szállodát egésségtelenné teszik, vagy olyan nagy költségeket, melyek fedezése a bérlőt nagyon megterheli s az épület jövedelmét igen alászállitja. Természetes, hogy a tervező urnak megvannak a matra eszméi s remélhető hogy olyan tapasztalt szakember minden nehézséggel sikeresen bánik el. De mi, beavatatlan érdeklődők, nyugtalanságban vagyunk addig míg a felhozott tárgyakra vonatkozó eszmék nem ismeretesek Úgy tudom, hogy azok mások előtt is ismeretlenk még. Pedigg nem lenne rossz, ha azokat kissé megbeszélnénk. A mi sajátos alföldi, falusias viszonyaink közt sok olyan nehézség áll elő, melynek elhárítása egészen sajátos intézkedéseket kiván. A csatornázás hiánya majdnem kivihetetlenné teszi az öblítő árnyékszék-rendszer helyes alkalmazását s ez a kérdés hallatlan nyomorúságokat okoz folyvást minden középületben , a gimnáziumban, a két állami polgári iskolában s okozott az óvónőképzőben is, hol a szennyes víz kihordatása mintegy 2000 (kétezer) korona kiadással jár évenként. Ez a, ügy legtöbb oka annak, hogy felszólalok s az építés megkezdése előtt ennk egészen részletes eltervezését s előzőleg alapos tárgyalását ajánlom a városi tanács figyelmébe. Nem esik egésségügyi, de kiválóan pénzügyi kérdés is ez, melynek megoldása csak úgy lesz helyes, ha nem jár utólag nagy évi kiadással. Ha csak lehet, alkalmaznunk öblítő klozeteket, de hogy hova tegyék a sok rohadó szerves anyaggal kevert vizet, hogy távoltsák el a Sas szerencsétlenül megszakitett udvarából azt a ki megmondja, »crti mi hi magnus Apolló!« Pedig meg kell mondani előbb-utóbb, mert az idő süket. Nem kevésbé fontos ügy a nagy helyiségek szellőztetése és fűtése is. Lehetetlenné kell tennünk (s az építész urnak is bizonyára az a czélja), hogy azokban az eddigi borzasztó tüst és por, tehát a közönséget súlyosan fenyegető veszedelem uralkodjék ; ez az (nem ázsiai, hanem speciális hódmezővásárhelyi) állapot eddig is mindenkit gyötört s mindenki vágyik jól fütött, "tiszta levegőjű termekre. Nem olyan nagy mesterség lesz, hogy ilyenek legyenek a Sas termei ; a technika ilyen czélra ugyanazt mivelheti itt, mint Budapesten. De az eszközök sokfélék, czélszerüség és ár szempontjából. Nagyon kívánatos, hogy ne válaszszuk a legdrágábbik egyikét s ne rójunk a Sasra jövőben nagy terheket, meg aztán egészségügyileg is nyújtsuk a legjobbat. Nem igen hiszem, hogy egy magánember bármilyen jóakaratú felszólalását elegendő oknak találná a fővárosi tanács, hogy eljárását módosítsa. Ezért szerencsének tartom, hogy, értesülésem szerint, egyik legelőkelőbb szakemberünk a fűtéstechnikában ajánlatot adott be a tanácshoz a fűtés és szellőztetés intézésének elvállalására, mely okvetlenül szigorú és alapos megbírálást követel. Azt a kérdést: alacsony nyomású gőzfűtést állítsunk-e be az épületbe, vagy több központra elosztott légfűtést ? — egészségügyi szempontból és a költségek szempontjából nagyon részletesen kell letárgyalni, s míg ebben mindenképen megnyugtató végleges megállapodás nem lesz, addig az építést megkezdeni nem tanácsos. Aki itthon is, külföldön is a gőzfűtés nagy kényelmességét észlelte, az annak a barátja , aki a légfűtés rendkívüli levegőjavító hatását s más jó tulajdonságát ismeri, ezt pártolja. Azért a Sas saját helyzetéhez, czéljaihoz képest a két rendszert alaposan össze kell hasonlítani s csak azután kell valamelyiket elfogadni. Ebben a tanácsnak önálló véleményt alkotni joga és kötelessége ! Erre kérjük most nyilvánosan. Dr. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Május 8.