Magyar Nemzetőr, 1919. augusztus (49. évfolyam)

1919-08-02

2 békebizottsága még nem ál­lapította meg országunk új határait. A súlyos békefelté­telek állítólagos adatai csak a bolseviki uralom bérencei­nek agyában születtek meg, hogy magyar véreink szívé­ben csüggedést keltsenek. Honfitársaink! Ne csüg­gedjetek. A haza veszélyben van, de nem veszett még el! Az entente, bizottsága megértéssel kezeli ügyünket és bízhatunk jóindulatában. A veszély bennünket nem az entente oldaláról fenyeget hanem a bolsevisták részé­ről. A bolsevizmust kell le­törnünk és ha letörtük, ezzel Magyarország új boldogságá­nak vetettük meg az alapját: Honfitársaink! Széchényi mondása még sohasem volt oly igaz, mint ma: „Magyarország nem volt hanem lesz!“ Baj van Bónumnál­­., Kmetty igazgató kérése. A Tisza szokatlan ára­dása és a csapadék mennyi­ségek érthetetlen összeszapo­­rodása alapos aggodalomra adnak okot. A város belterü­letét védő töltések és egyébb vízvédműveket, a fakadások, szivárgások folytán egyre na­gyobb területeket elborító vadvizek erősen megrongál­ták, ugyannyira, hogy kijaví­tásukat halasztani nem igen lehet. De nemcsak nálunk, hanem a szomszédos vidékeken v így Békés megyében is ha­sonló bajok álltak elő. A fa­kadó vizek ellen, említett szomszédságunk is teljes ener­giával küzd, de mivel a baj ott nagyobb, mint nálunk, hozzánk fordultak segítségért. Tegnap városunkban tar­tózkodott Kmetty Béla pusz­tai vadvizszabályzó társulati elnök és ecsetelte a békés­­megyei vizveszedelmet, mely különös veszéllyel fenyegeti a vásárhelyi határt is »Bo­num« tájékán. E határszélen épített töltés teljesen megla­zult és így gyors beavatko­zás vált szükségessé, hogy a töltés másik, békési oldalán összegyűlt viz­et ne emelhessék. Kmetty igazgató előadta, hogy társulata anyagi és fizi­­kai erők hiányában a véd­­művek megerősítését nem képes eszközölni, tehát kéri a várost, — mivel nekünk áll érdekünkben — hogy az erősítést városunk eszközöl­tesse saját költségére. E fontos ügybeti tárgyalá­sok fognak megindulni és az ügy természetéhez képest rö­videsen határozni fognak. Keletről, ha felkél a nap, reszkető reménnyel fordu­lunk felé, vájjon meghozta-e végre munkánk befejezésének hajnalát, vájjon útra kelhe­tünk-e végre szenvedő, min­ket nehezen váró testvéreink megmentésére, és ha esthaj­nalán vörös felhőkbe vész a nagy tűzkorong, fájó szívvel vádoljuk önmagunkat, hogy még nem vihetjük meg a segítséget. Pedig éjt-napot egybetéve küzdünk sike­rünkért, de sok munkát kell elvégeznünk és csak a biz­tos győzelem tudatában kezd­hetjük meg felszabadító elő­nyomulásunkat. T tudjuk jól, hogy minden nap, amivel késünk, ezernyi újabb bűnt, gyalázatot jelent, de meg kell alkudnunk sorsunkkal. A siker csak úgy lehet biz­tos, ha teljesen felkészültünk annak kivívására. Fájó türe­lemmel kell hát magunkat sorsunknak alárendelnünk s megkönnyeznünk, reszkető sírással zokognunk véreink szenvedésein . . . A­ hírek pedig egyre jön­nek, egyre gyűlnek a rémsé­gek beláthatatlan sokasága. Minden nap újabb és újabb rémség hite érkezik, olyan, aminő még az eddigiek után sem hitt senki, mára pedig ilyenről kell beszámolnunk. Kovács Árpád volt szolnoki hadügyi biztos elbeszélései után, aminőhöz hasonlókat a rémségekhez szokott agy­­velők találékony képzelete sem mert volna megsejteni. A gyermekkorunkban hal­lott kannibál kegyetlenségek semmik ahhoz képest, amiket a vörösök jász­berényi szerepléséről ne­künk részletesen elmondott. E hó első napjában tör­tént az eset. Jászberényben éhínség fenyegetett, mert a népbiztosok rendelkezései folytán felvitték a gabona és lisztneműt Budapestre s az alföldi kis város lakói a leg­­nagyobb nélkülözések között éltek. A proletár asszonyok mindjobban zúgolódtak. A direktórium élelmezési diktátorának egy Patzauer nevű örökké részeg drák­­segéd és Lázár n­evü diktá­tortársának folytonos duhaj­­kodása még jobban elmér­­gesitette a helyzetét s az elégedetlenség mind hango­sabb lett. A proletár asszonyok vé­gül is felizgatva keresték fel a direktóriumot és kérték, hogy de Csak a direktor elvtársak duhaj­kod­jadák, de adjanak nekik enni, mert éhen vesznek. Patzauer elv­társ lakonikus rövidséggel felelt : Vágassátok le a legidő­sebb gyermekeiteket, ak­kor lesz elég ennivalótok ! A válasz rémes elkesere­dést váltott ki a munkás­népből, de nem tehetvén egyebet hisz fegyver nélkül állt, nyugodtan tűrte gaz megaláztatást. A direktórium tagjai azonban nem érezték magukat biztonságban s Budapestre, valamint Szol­nokra sürgönyöztek segítsé­gért. Szolnokról július 5-én, szombaton meg is érkezett 150 vörös katona gép­fegyverekkel felszerelve. Vasárnapra viszont nagy népgyűlésre toborozták ösz­­sze a lakosságot, amelyben a hangulat megnyugtatására Bokányi Dezső intézett be­szédet az összegyűlt és a templomokból akkor ki­jövő néphez. Beszédjében többek között a követke­zőket mondotta: Menjetek a vörös hadseregbe, hogy megvédjétek a Tanácsköz­társaság területét.­­Akkor lesz majd mit ennek. A nép felzúdult: — Mi már voltunk ott öt évig, menjenek most a népbiztosok — kiabálták. Erre Bokányi látván a nép izgatott hangulatát, abban­­hagyta a beszédet, autóba vágta magát és elment a helyszínről. Ugyanekkor a tömegben lévők közül töb­ben észrevették, hogy a szem­ben levő banképület ablaká­ból gépfegyver csőre néz farkasszemét velük. Óriási zavar keletkezett. A tömeg hirtelen megfordult s menekülni próbált, alig tett azonban pár lépést, háta mögött újabb gép­fegyver várta. A pánik most még jobban erőt vett a tömegen és — érezve végzetét —a hanyat­­homlok menekülni kívánt, de a tér minden kijáratát el­zárva találták. Hiába volt minden kísérlet, a nép nem tudott kijutni az előre elkészített kelepcéből s most minden oldalról megindult rájuk a tüzelés, úgy a kézi,­rtdni a gép­fegyverekből. Amikor pedig véget ért a tüzelés, negy­ven halott is hatvan sú­lyosan sebesült feküdt a kövezeten. A véres kálvária ezzel még nem ért véget. Két nap múlva leérkezett Vágó Béla népbiz­tos a rend és nyugalom (?)­­helyreállítására­. Megkezdődtek a kihallga­tások. A vizsgálatot természe­tesen oly irányba terelték, hogy mindent a burzsujokra kenhessenek rá. Ez azonban nehezen ment, mert a pol­gári lakosság már hetek óta nem mutatkozott a városban, hanem mindenki a tanyákra húzódott ki. Ily körülmények között mi maradt egyéb hátra,­­ összefogdostak körülbelül húsz fiatal paraszt­legényt, akikre ráfogták, hogy a bur­­zsujok bérelték fel őket. Adat persze, erre nem volt, mert hiszen semminéven ne­vezendő ellenforradalmi kí­sérletről nem lehetett szó. A nép csak a hívásra gyűlt egybe és épp a templomból jött ki. Nagyrészük így asz­­szony, gyermek és fiatal siheder volt. Az elfogott paraszlegé­­nyekre ráfogták, hogy ké­zigránátokkal akartak tá­madni, holott náluk egy­általában nem volt semmi­féle fegyver sem. A vádlók így nem sokra mentek velük szemben, bár a legrettenetesebb módon próbálták őket bevallásra bírni. A szerencsétlen fiúk állapo­ta így még inkább rosszab­bodott és nem is tért a hely­színen magához. Hogy mire ítélték, informátorunk nem tudja, mert neki közben el kellett távoznia Jászberény­ből, de az eddig elmondottak soráért vállalja a felességet. Íme, így dolgozik a vilá­got megváltó proletárdikta­túra, amelynek önzetlen har­cosai a tettek mellett más dolgokkal is foglalkoznak és pedig azzal, hogy a fővezérek számára elő­készítik a menekülés biz­tos lehetőségét. Oroszországból is kértek már e célra segítséget, ahon­nan egy kormányozható légha­­hajót indítottak útba, de Csernoviczban leszállásra kényszerítették. A léghajó parancsnoka el­mondotta, hogy a magyar fővárosból kérték a légha­jót az orosz szovjettől, hogy a népbiztosok ezen mene­külhessenek, ha a proletár­diktatúra előrelátható dicste­len vége bekövetkezik. De ezt a véget mindenkép igyekezne minél messzebb­re kitolni. A külföldi propa­ganda működik e dologban, hogy a proletárforradalom­ előidézését megalapozza. Leg­utóbb Rómában kíséreltek meg egy puccsot előkészíteni, de teljesen sikertelenül. Btt* A népbiztosok bűneiből. Jászberény rémnapjai. — Hosszan kínoznak ártatlanokat. Menekülni készülnek a népbizto­sok. — Mire kell a kék pénz ? MAGYAR NEMZETŐR 1919 augusztus 2

Next