Magyar Nemzetőr, 1919. augusztus (49. évfolyam)
1919-08-02
2 békebizottsága még nem állapította meg országunk új határait. A súlyos békefeltételek állítólagos adatai csak a bolseviki uralom bérenceinek agyában születtek meg, hogy magyar véreink szívében csüggedést keltsenek. Honfitársaink! Ne csüggedjetek. A haza veszélyben van, de nem veszett még el! Az entente, bizottsága megértéssel kezeli ügyünket és bízhatunk jóindulatában. A veszély bennünket nem az entente oldaláról fenyeget hanem a bolsevisták részéről. A bolsevizmust kell letörnünk és ha letörtük, ezzel Magyarország új boldogságának vetettük meg az alapját: Honfitársaink! Széchényi mondása még sohasem volt oly igaz, mint ma: „Magyarország nem volt hanem lesz!“ Baj van Bónumnál., Kmetty igazgató kérése. A Tisza szokatlan áradása és a csapadék mennyiségek érthetetlen összeszaporodása alapos aggodalomra adnak okot. A város belterületét védő töltések és egyébb vízvédműveket, a fakadások, szivárgások folytán egyre nagyobb területeket elborító vadvizek erősen megrongálták, ugyannyira, hogy kijavításukat halasztani nem igen lehet. De nemcsak nálunk, hanem a szomszédos vidékeken v így Békés megyében is hasonló bajok álltak elő. A fakadó vizek ellen, említett szomszédságunk is teljes energiával küzd, de mivel a baj ott nagyobb, mint nálunk, hozzánk fordultak segítségért. Tegnap városunkban tartózkodott Kmetty Béla pusztai vadvizszabályzó társulati elnök és ecsetelte a békésmegyei vizveszedelmet, mely különös veszéllyel fenyegeti a vásárhelyi határt is »Bonum« tájékán. E határszélen épített töltés teljesen meglazult és így gyors beavatkozás vált szükségessé, hogy a töltés másik, békési oldalán összegyűlt vizet ne emelhessék. Kmetty igazgató előadta, hogy társulata anyagi és fizikai erők hiányában a védművek megerősítését nem képes eszközölni, tehát kéri a várost, — mivel nekünk áll érdekünkben — hogy az erősítést városunk eszközöltesse saját költségére. E fontos ügybeti tárgyalások fognak megindulni és az ügy természetéhez képest rövidesen határozni fognak. Keletről, ha felkél a nap, reszkető reménnyel fordulunk felé, vájjon meghozta-e végre munkánk befejezésének hajnalát, vájjon útra kelhetünk-e végre szenvedő, minket nehezen váró testvéreink megmentésére, és ha esthajnalán vörös felhőkbe vész a nagy tűzkorong, fájó szívvel vádoljuk önmagunkat, hogy még nem vihetjük meg a segítséget. Pedig éjt-napot egybetéve küzdünk sikerünkért, de sok munkát kell elvégeznünk és csak a biztos győzelem tudatában kezdhetjük meg felszabadító előnyomulásunkat. T tudjuk jól, hogy minden nap, amivel késünk, ezernyi újabb bűnt, gyalázatot jelent, de meg kell alkudnunk sorsunkkal. A siker csak úgy lehet biztos, ha teljesen felkészültünk annak kivívására. Fájó türelemmel kell hát magunkat sorsunknak alárendelnünk s megkönnyeznünk, reszkető sírással zokognunk véreink szenvedésein . . . A hírek pedig egyre jönnek, egyre gyűlnek a rémségek beláthatatlan sokasága. Minden nap újabb és újabb rémség hite érkezik, olyan, aminő még az eddigiek után sem hitt senki, mára pedig ilyenről kell beszámolnunk. Kovács Árpád volt szolnoki hadügyi biztos elbeszélései után, aminőhöz hasonlókat a rémségekhez szokott agyvelők találékony képzelete sem mert volna megsejteni. A gyermekkorunkban hallott kannibál kegyetlenségek semmik ahhoz képest, amiket a vörösök jászberényi szerepléséről nekünk részletesen elmondott. E hó első napjában történt az eset. Jászberényben éhínség fenyegetett, mert a népbiztosok rendelkezései folytán felvitték a gabona és lisztneműt Budapestre s az alföldi kis város lakói a legnagyobb nélkülözések között éltek. A proletár asszonyok mindjobban zúgolódtak. A direktórium élelmezési diktátorának egy Patzauer nevű örökké részeg dráksegéd és Lázár nevü diktátortársának folytonos duhajkodása még jobban elmérgesitette a helyzetét s az elégedetlenség mind hangosabb lett. A proletár asszonyok végül is felizgatva keresték fel a direktóriumot és kérték, hogy de Csak a direktor elvtársak duhajkodjadák, de adjanak nekik enni, mert éhen vesznek. Patzauer elvtárs lakonikus rövidséggel felelt : Vágassátok le a legidősebb gyermekeiteket, akkor lesz elég ennivalótok ! A válasz rémes elkeseredést váltott ki a munkásnépből, de nem tehetvén egyebet hisz fegyver nélkül állt, nyugodtan tűrte gaz megaláztatást. A direktórium tagjai azonban nem érezték magukat biztonságban s Budapestre, valamint Szolnokra sürgönyöztek segítségért. Szolnokról július 5-én, szombaton meg is érkezett 150 vörös katona gépfegyverekkel felszerelve. Vasárnapra viszont nagy népgyűlésre toborozták öszsze a lakosságot, amelyben a hangulat megnyugtatására Bokányi Dezső intézett beszédet az összegyűlt és a templomokból akkor kijövő néphez. Beszédjében többek között a következőket mondotta: Menjetek a vörös hadseregbe, hogy megvédjétek a Tanácsköztársaság területét.Akkor lesz majd mit ennek. A nép felzúdult: — Mi már voltunk ott öt évig, menjenek most a népbiztosok — kiabálták. Erre Bokányi látván a nép izgatott hangulatát, abbanhagyta a beszédet, autóba vágta magát és elment a helyszínről. Ugyanekkor a tömegben lévők közül többen észrevették, hogy a szemben levő banképület ablakából gépfegyver csőre néz farkasszemét velük. Óriási zavar keletkezett. A tömeg hirtelen megfordult s menekülni próbált, alig tett azonban pár lépést, háta mögött újabb gépfegyver várta. A pánik most még jobban erőt vett a tömegen és — érezve végzetét —a hanyathomlok menekülni kívánt, de a tér minden kijáratát elzárva találták. Hiába volt minden kísérlet, a nép nem tudott kijutni az előre elkészített kelepcéből s most minden oldalról megindult rájuk a tüzelés, úgy a kézi,rtdni a gépfegyverekből. Amikor pedig véget ért a tüzelés, negyven halott is hatvan súlyosan sebesült feküdt a kövezeten. A véres kálvária ezzel még nem ért véget. Két nap múlva leérkezett Vágó Béla népbiztos a rend és nyugalom (?)helyreállítására. Megkezdődtek a kihallgatások. A vizsgálatot természetesen oly irányba terelték, hogy mindent a burzsujokra kenhessenek rá. Ez azonban nehezen ment, mert a polgári lakosság már hetek óta nem mutatkozott a városban, hanem mindenki a tanyákra húzódott ki. Ily körülmények között mi maradt egyéb hátra, összefogdostak körülbelül húsz fiatal parasztlegényt, akikre ráfogták, hogy a burzsujok bérelték fel őket. Adat persze, erre nem volt, mert hiszen semminéven nevezendő ellenforradalmi kísérletről nem lehetett szó. A nép csak a hívásra gyűlt egybe és épp a templomból jött ki. Nagyrészük így aszszony, gyermek és fiatal siheder volt. Az elfogott paraszlegényekre ráfogták, hogy kézigránátokkal akartak támadni, holott náluk egyáltalában nem volt semmiféle fegyver sem. A vádlók így nem sokra mentek velük szemben, bár a legrettenetesebb módon próbálták őket bevallásra bírni. A szerencsétlen fiúk állapota így még inkább rosszabbodott és nem is tért a helyszínen magához. Hogy mire ítélték, informátorunk nem tudja, mert neki közben el kellett távoznia Jászberényből, de az eddig elmondottak soráért vállalja a felességet. Íme, így dolgozik a világot megváltó proletárdiktatúra, amelynek önzetlen harcosai a tettek mellett más dolgokkal is foglalkoznak és pedig azzal, hogy a fővezérek számára előkészítik a menekülés biztos lehetőségét. Oroszországból is kértek már e célra segítséget, ahonnan egy kormányozható léghahajót indítottak útba, de Csernoviczban leszállásra kényszerítették. A léghajó parancsnoka elmondotta, hogy a magyar fővárosból kérték a léghajót az orosz szovjettől, hogy a népbiztosok ezen menekülhessenek, ha a proletárdiktatúra előrelátható dicstelen vége bekövetkezik. De ezt a véget mindenkép igyekezne minél messzebbre kitolni. A külföldi propaganda működik e dologban, hogy a proletárforradalom előidézését megalapozza. Legutóbb Rómában kíséreltek meg egy puccsot előkészíteni, de teljesen sikertelenül. Btt* A népbiztosok bűneiből. Jászberény rémnapjai. — Hosszan kínoznak ártatlanokat. Menekülni készülnek a népbiztosok. — Mire kell a kék pénz ? MAGYAR NEMZETŐR 1919 augusztus 2