Magyar Nemzetőr, 1921. július (51. évfolyam)

1921-07-01

2 hogy ne vigyék el vagyonunk megmaradt részét betörni készü­lő ellenségeink, amit mindenkép­pen meg kell akadályoznunk. Nem szabad megengednünk, hogy az antant csináljon rendet, ne­künk magunknak kell rendet csi­nálnunk. Ez egy borzasztó fela­dat. Sokkal szívesebben ülnék az egyetemen, vagy a bankom­ban, szívesebben mondanám, hogy mindenkinek elengedem az adóját, de akkor le kellene szá­molnom azzal, hogy magyar va­gyok és a vagyonom elveszne. Ezért kell meg­tennünk ezt az erőlködést, amit Amerika és Eu­rópa figyelemmel szemlél és né­zi, hogy mit tud a magyar. Ezért öt váltságtörvényt csináltam. Fizessenek a felmentettek. 1. Ki kell váltani azokat a sze­mélyeket, akik nem voltak a há­­borúba, hanem fel voltak ment­ve. Ezek fizessenek. A hadi vált­­ság az, hogy a felmentetteknek kell eltartani a rokkantakat és pedig nem azért, hogy aki itthon volt, az nem dolgozott volna a hazáért, mert az is dolgozott, de nem volt a halál torkában, nem sírt érte egész éjszaka az édes­anyja. Azt mondták, sok amit kivetek. Ne számoljanak a pénz­zel! Ki tudja megmondani azt, hogy egy elvesztett fiúnak hány ezer korona ez értéke ?! Nem pénzérték ez, hanem vér. Mennél nagyobb valakinek a vagyona, mennél messzebb volt a harctértől és kisebb a család­tagjainak a száma, annál többet fizet. A hadikö­lcsönak váltósága. A 2-ik a hadikölcsönök és az összes magyar államadósságok váltsága. 123 milliárd adósságot hagytak ránk. A három szörnye­teg: a háború, a forradalom és a kommunizmus csinálta ezeket az adósságokat. Mi ártatlanok vagyunk ebben, mint a tékozló fiú, aki adósságát atyja házára tábláztatta be és nekünk mégis meg kell nyugodnunk. Azt mondták, hogy nem bírjuk el ezt a terheket. Azt őszintén meg kell mondanom a hitelezők­nek: „Uraim, becsületes ember vagyok, nem tudok többet fizet­ni, engedjetek a teherből, ti is jól jártok. Mert mi hasznotok van, ha semmit se kaptok ? Húsz évig bankigazgató vol­tam. Láttam, hogy mielőtt vala­kinek kölcsönt adtam, elvittem egy l életbiztosító társasághoz, hogy ha meghal, a kölcsönösszeget a biztosítási összeggel biztosítsam. Az antantnak is azt mondottam : Magyarország nem tud fizetni, az önök kötelessége, hogy biz­tosítsák be a magyarok életét, hogy dolgozzanak és akkor önök megkapják a pénzt. Lealkudzunk az adóisságokból. Mikor Lord Curzon, Anglia külügyminisztere felállt az angol felsőházban és azt mondta, hogy teljes bizalmát bírja a magyar pénzügyminiszter, mert ilyen jó­pénzügyminisztere még nem volt Magyarországnak, azt mondottam, hogy Curzon bízzék abban is, hogy én nem tudok többet fizetni, akár­mit csinál. A hadikölcsönből elveszem annak egyötödét, hiszen a többi kamatját jobb pénzben fogják megkapni. Nekem azt mondják, hogy a magyar gazdákkal szemben ke­gyetlen vagyok. Igaz, hogy zon­gorán zongorázok, bár Hegedűs vagyok és ha megnyomok egy billentyűt, kiabál valaki a falu­végén. Azt mondom, hogy ne fe­lejtsék el, hogy én két sakktáb­lán játszom, a kisebbik itt van, a nagyobbik Párisban. Künn vannak a nagy adósságok. Tíz milliárddal tartozunk a franciák­nak hátralékos kamatokért, négy milliárddal az angoloknak. Hogy menjek hozzájuk, ha azt nem mondom, hogy „uraim, mi le va­gyunk győzve. Önök látni fogják, hogy milyen igazságtalanul, de a legyőzöttnek egy kötelessége van, hogy becsületes ember legyen. Ezért megmondom, hogy ennyit fogunk fizetni és többet nem tu­dunk és ezt nekünk el fogják hinni. Fizetni muszáj, így eljutottam a 3 ik vagyon­­váltság törvényhez. Mikor minisz­ter lettem azt olvastam, hogy Angliában az a szokás, hogy az angol pénzügyminiszter szobájá­ban ül és jönnek hozzá a borí­tékok, amelyben az emberek fel­jelentik magukat, hogy tévedés­ből kevesebb adót fizettek. Én is ülök a szobámban, jönnek is hozzám borítékok, de pénz nincs bennük. Magyarországon is van­nak, akik bejelentik, hogy valaki eltagadta az adóját, de a különb­ség itt az, hogy míg Angliában az adózó saját magát jelenti fel, addig nálunk a szomszédját. Mindenki nagy örömmel megsza­vazta a szomszédjának adóeme­lését, csak a sajátját nem akarja. Önöknek is fizetniök kell, de az egyenlő, igazságos tehervise­lés elve alapján. Ide jöttem azért, mert a földváltságról van szó. Egy ember nem csinálhat tör­vényt. Ha valakinek helyes gon­dolata van, közölje a másikkal. Kötelességem volt a föld népé­hez jönni, hogy megbeszéljem a föld váltságtörvényt, hogy önök is nyugodjanak meg és én is meg­kapjam a pénzemet. Meg kell tanulni, hogy nép nélkül nem lehet a népet kormányozni, hogy a világ legokosabb politikusa se akarjon okosabb lenni, mint sa­ját nemzete. A földváltságnál sem akarok többet, mint 20 százalé­kát a földnek, a nagyobbaktól földben akarom elvenni, amit a kisgazdának akarom odadni. Nagyatádi földbirtokreformot csi­nált föld nélkül. Láttam füst nél­küli puskaport, drótnélküli távírót és szerelemnélküli házasságot, de földbirtok nélkül földbirtok­­reformot nem lehet csinálni, tehát nekem föld kell. A magántulajdon szentsége. Nemcsak a magántulajdon el­vén állok, de ülök is, mert négy hétig ültem a bolsevisták foghá­zában és a helyszínén megtanul­tam, hogy mikép néz ki a szo­ciáldemokrácia. Tehát a földet csak adóban lehet elvenni és akinek azt adjuk, annak meg is kell dolgoznia érte, igaz magyar munkával. A nagyobb földbirtok­nak el kell venni egy részét, méltányosan ő válassza ki. Azért nem lehet a javaslat tárgyalását elhalasztani, mert nem lehet egy gazdától sem várni azt, hogy adósságot vegyen fel ingatlanára, ha nem tudja, hogy mennyi föld lesz az övé- A váltság fizethető búzával, munkával, vagy rátáb­lázott adóssággal. A gazdatársa­dalom ezt el is fogadja és a néphangulat azt kívánja, hogy még a szünet előtt fejezze be a nemzetgyűlés a javaslat letárgya­­lását. A gazdatársadalom ezt el is fogadja és tudja, hogy prog­­resziónak kell lenni a földvált­­ságban, vagyis a nagyobbnak többet kell fizetni.­­ Mennyi lesz a fö­ldi­áltság ? Szentesen megegyeztünk hogy egy holdon alul váltságmentesen hagyom a földet, valamint a gaz­da két lovát és egy tehenét, úgy a magán­gazdának, mint a feles bérlőnek is, aki a fronton szol­gálatot tett, az kapjon kedvez­ményeket, kevesebb váltságot fizessen, mint a többi. A kisgaz­dától 3 métermázsát nem kíván­hatok, de hogy ezt megbeszél­jük, arra kértem a gazdákat, hogy Kutas pusztán vitassuk meg, hogy mit tudunk fizetni, mit nem. Azt akarom, hogy ne azt az em­bert lássák bennem, akinek pa­rancsszavára jönnek adózni, ha­nem azt a magyar embert, aki a magyar igazságot kutatja, aki nemcsak a múlt terheit akarja eltüntetni, hanem a jövőnek is építeni akar. Kijelentem, hogy a bérlőnél magasabb váltságot kell kérnem az ingóért, mint a magángazdá­nál, mert a bérlőnek az állatban van a vagyona. Törvényjavaslatot nyújtottam be a háborúban szerzett nagyobb vagyonok külön­váltságára vo­natkozólag. Ezt fogom elsősorban megadóztatni, még­pedig nem hagyom kíméletesen. A pénz értékét azért emeltem fel, mert különben az egész ma­gyar középosztály tönkre ment volna. A középosztály utolsó gye­rekjátékát is eladta már, és ezt pótolnunk kell, mert hiszen ők is a hazáért áldoztak, az a sze­gény tisztviselő, aki az utolsó vasalódeszkát eladta, az is hős volt, azt is meg kell jutalmazni. A váltság kulcsát 20 százalékra tettem. Nem kívánok többet a a nagyoktól sem, a kicsiknél ke­vesebbel is beérem. A román károkat a Tisza mellékén is figye­lembe akarom venni. Igazság lesz, de adó is lesz. 20 százalék lévén a vagyonváltság, azt mon­dom, hogy aki a háborúba szer­zett milliókat, az 40 százalékot fizessen és mert még beszednek tőle hadinyereség adóban 60 százalékot, 60 és 40, az 100 szá­zalék, ezt tovább fejleszteni nem tudom. (Élénk derültség.) . Kitartunk ! Mindenféle nációk elfoglalták a mi országunkat, amely soha nem volt az övék. Azt mondom, nem fogok háborút csinálni, csendben, lassan dolgozom és apasztom a terheket. Ezek a nációk folyton utaznak és fegyverkeznek Ma­gyarország ellen. Folyton hadse­reget szerveznek. Szövetséget kötnek Magyarország ellen. Milli­ókat elköltenek. Mi nem csiná­lunk semmit. Emlékezünk arra, hogy volt akár ilyen egyszer. Mibe ment tönkre az oszták-ma­­gyar monarchia? Tönkre ment azért, mert folyton a szerbek el­len készülődtünk. A háborút mégis elvesztettük azért, mert már az első napon egy vasunk sem volt és a pénzt meg kellett hamisítanunk. Ugyanez a sors vár szomszédainkra is. Ha sike­rül a magyar pénzt rendbehozni, akkor a szomszédaink össze fog­nak törni Magyarországtól való félelem miatt. Ezért ne féljünk, mert nem mi csináltuk a zivatart, mert tőlünk már senki sem akar elvenni semmi területet. (Élénk derültség.) Mi várunk, nemcsak kalandot nem csinálunk, nemcsak biztosítjuk a szerbeket és romá­nokat, hogy nyissák ki a határt, semmi bajuk sem lesz, hanem nyugodtan várunk, hiszen ma­gyarok vagyunk, mi várhatunk. Várunk tíz, ötven, száz évig, hol lesznek már azok a jött-ment nációk. Ez a­ város, a­mely alatt el fog dőlni, hogy nekem van-e igazam, aki azt mondja, hogy a magyar egy halhatatlan fajta, a­melyet elpusztítani nem lehet, vagy azoknak, akik utolsó lo­vunkat is el akarják vinni, hogy gazdagodjanak ? Csak a magyar­tól függ, hogy mit akar. Itt dől el, hogy kétféle nemzet van a világon. Könnyű a cse­heknek, a románoknak, az ösz­­szes hatalmak odaadták nekik a tótokat, erdélyt, pedig azok nem akartak tőlünk elszakadni. Miért tört meg bennem a Neuilly-ben a pártember? Mikor láttuk Apponyival együtt, hogy le vagyunk győzve, temér­dek terhünk van, kin magyarnak lenni, mégis népszavazást kér­tünk, szavazzanak a nemzetisé­gek, hogy akarnak-e hozzánk jönni. És a győztes csehek, ro­mánok és szerbek nem mertek ebbe belemenni. Ez azt jelenti, hogy ez az állapot nem tarthat tovább, csak addig, amíg a nagy­ántánt úgy akarja. Könnyű aján­dékot elfogadni és könnyű meg­kapni azt, ami sohasem volt az övék. Most fog eldőlni, hogy igaz magyarok vagyunk-e vagy olya­nok, akik nem vagyunk érdeme­sek őseinkhez. Ennek az ezer­éves népnek százados büszke­ségei vannak. Az egyik ősöm ott küzdött Bocskayval a pro­testáns vallás szabadságáért, egy másik a 48-as kardot hagyta rám. Ha én őseim szemébe nyu­godtan nézek, azt mondom, hogy unokáim szemébe is nyugodtan akarok nézni. Mindenki menjen haza és nézzen nyugodtan az unokái szemébe. Most fog eldőlni, hogy magyarok vagyunk-e. Sokat láttam a félhold birodal­mában. Láttam, hogy ezek tem­plomai előtt platánfa van. A templomon kívül vannak a kufá­­rok, de a templom belseje szent hely, a­hova csak a fanatikuso­kat engedik, akik Mekkába akar­nak menni, akik mindig a tem­plom falán egy láthatatlan követ vélnek, ahol ők megtalálják Mekkát. Ilyen fanatikusak vagyunk mi is, akik várunk. A kufárok ma­radjanak künn, azok a kávéivó politikusok ne jöjjenek be, de eresszenek be minket, önöket és engem, akik láttunk egy látha­tatlan országot, egy nemzetet, amelyet széttéptek és nekünk ezért ezt kell néznünk és vár­nunk, dolgoznunk kell érte, azért az országért, amelyért annyian estek el Doberdón és annyian maradtak ott Szibériában , — en­nek nevét nem mondjuk ki, ezért adóztatok, ezért hozom a külön­­féle váltságokat, a jövő generá­cióért, akik mindannyian magya­rok akarnak lenni. A polgármes­ter úr azt mondta, hogy olyan vagyok mint az árvízi hajós, aki egy hajót kormányoz. Igaz, hogy egy hajón vagyok, melyet sok­szor meg akarnak fúrni, de azt nem lehet. Engem ne féltsenek, mert én a gályámon csak mat­róz vagyok, az én hajómon egy hallhatatlan nemzet utazik feltá­madásának biztos célja felé és önök — mert magyarok — mind jönnek velem. A hosszantartó és lelkes éljen­zéssel fogadott beszéd után, a­mely valósággal magával ragadta a gazdaközönséget és azt meg­erősítette, annak tudatában, hogy magasabb célokért minden áldo­zatot meghozni hazafias köteles­ség, Temesváry Imre nemzet­gyűlési képviselő állott szólásra, aki megszívlelését kérte Hód­mezővásárhely közönsége részé­ről annak a hazafias program­nak, amelyet a pénzügyminiszter előtte kifejtett. MAGYAR NEMZETŐR 1921 jc­lius 1 ^TWinwiTifiTAfiyiinMnnirfiiiirr v r

Next