HOLMI, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2. szám - FIGYELŐ - Horkay Hörcher Ferenc: Szabadelvű gondolatok a szabadságról (Isaiah Berlin: Négy esszé a szabadságról)
228 • Figyelő SZABADELVŰ GONDOLATOK A SZABADSÁGRÓL Isaiah Berlin: Négy esszé a szabadságról Fordította Erős Ferenc és Berényi Gábor. Az utószót írta Dénes Iván Zoltán Európa, 1990. 579 oldal, 110 Ft „A dolog bonyolultabb és fájdalmasabb" A magyar nyelvben a szabadság szent fogalom. Olyan, mint az Isten vagy a szerelem. Legalább Petőfi óta a szabadság eszméje égi régiókba emelkedett. Illetéktelen személy számára nem vehette. Ebből következőleg jelentése szinte teljesen elhomályosult. Olyan fényesen ragyog, hogy körvonalai elmosódtak. Mint egy platóni idea, megfoghatatlanul lebeg a semmiben. Géniusz. A lényegi világ tartozéka, földi halandókhoz igazából semmi köze. Olyan értékek hordozója, melyek összeférhetetlenek esendő emberi (azon belül tragikus nemzeti) sorsunkkal. Csak vágyakoznunk szabad utána, csak reménykednünk, hogy eljön egy jobb kor, midőn... Magyar olvasó számára vakmerő kísérlet Berlin vállalkozása, aki Négy esszé A szabadságról című könyvében ötszáz oldalnyi terjedelemben kíván a szabadságról szólni. Isaiah Berlin azonban jó író. Tudja, minden azon múlik, milyen hangfekvésben intonálunk egy adott melódiát. Berlin olyan hangon szólal meg, amelyen teljesen természetesen hangzik a szabadság szó. A brit empirizmus nyelve ez. Olyan nyelv, amely nem ismeri el a tabuk létezését, sem azt, hogy lenne olyan magasrendű eszme, melyet nem lehet közérthetően, a mindennapi beszéd szavaival megvitatni. A kiindulópont mindig megfogható, nem más, mint maguk a tények. Ahonnét kiindult, oda is érkezik vissza, és a gondolatmenet egyetlen pontján sem merészkedik olyan messzire, hogy elszakadhasson e támponttól. Földhözragadt gondolkodásmód ez, de rendkívül hatásos, hisz a tényekkel nehéz vitatkozni. Isaiah Berlin legfőbb törekvése tehát az, hogy a legfontosabb kérdéseken gondolkodva se feledkezzen meg a tényeknek való megfelelés követelményéről, arról, hogy elvont gondolatai és gyakorlati tapasztalatai(nk) összecsengjenek. Amikor a szabadság kérdése kapcsán fölmerülő filozófiai és hétköznapi problémákkal viaskodik, akkor is utilitárius célok vezérlik. Azt írja például: „Annak megállapítása, hogy hol húzódik a határ a szabadság és a kauzális törvények között, fontos gyakorlati kérdés.” Szinte mindig ilyen égetően aktuális gondok nyomába eredve jut el a szabadságfilozófia egy-egy újabb sarokkövéig. Egyik legfontosabb célkitűzése a dolog természetéből adódóan a fogalom definiálása, jelentéstartalmának meghatározása. Módszere tisztán (már-már primitíven) empirista. Azt mondja: „a hétköznapi beszédben az emberek mindenkor magától értetődőnek tekintik a választás szabadságát". Noha a kötet esszéiben vissza-viszszatér a szabadság fogalmának értelmezéséhez, ennél többre máshol sem jut. E fogyatékosságából azonban erényt kovácsol azzal a - korántsem csak módszertani jelentőségű - meggyőződésével, amit egy helyen így fogalmaz meg: „A nem egzakt tudományokban sok múlik egy bizonyos fokú konkrétságon, bizonytalanságon, többértelműségen, szuggesztivitáson, életszerűségen stb. - olyan tulajdonságokon, amelyek a józan ész, valamint az irodalom és humán stúdiumok nyelvezetének jellegzetességeit alkotják." Mielőtt tehát rátérnénk a szerző szabadságmeghatározására, egy pillantást kell vetnünk arra az - ebben a könyvében csak jelzett - episztemológiai kérdésre, ami Berlin professzor egyik vesszőparipája: hogy mi a különbség a természettudományok és a humaniórák módszertana, mi több, világlátása között. Berlin egyrészt elismeri, hogy a valóság mindazon régióiban, ahol a megismerés tárgya ezt lehetővé teszi, természettudományos módszerekkel lehet a legnagyobb valószínűséggel megbízható ismeretekhez jutni. Másrészt viszont leszögezi, hogy mindaz, ami közvetlenül az emberrel kapcsolatos, ellenáll a természettudományos megismerési módnak. Az emberrel kapcsolatos stúdiumok - melyeket ő nem is szívesen nevez tudománynak - művelői más eszköztárral rendelkeznek. Mi a legfontosabb különbség a két „nyelv” között? „Azok, akik emberi dolgokkal foglalkoznak, elkötelezték magukat amellett, hogy azokat a fogalmakat és kategóriákat használják, amelyeket a hétköznapi nyelv tartalmaz és kifejez. ” Tehát épp a definiálás kapcsán fent már említett fogalmi tisztaság bizonyul illúziónak a humán érdekű ismeretszerzésben. A társadalomkutatók által használt fogalmak „tartal