HOLMI, 1996 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2. szám - Talamon Alfonz: A Gibraltári sor

Talamon Alfonz: A Gibraltári sor • 173 már mindegy, akkor sem érném el a vonatom, h­a futnék. Eltévedtem, magyarázom majd apámnak este. Persze badarság, hiszen zsebemben a térképe. - Ne fárassz ilyen mesékkel! - áll elémbe vészjóslóan. - Péntekre hívat az osztályfőnö­köd, a mosónő megmutatta az undorítóan foltos lepedőd, a könyveid mögött megta­láltam a szomszédasszony fehérneműjét, ami a szárítókötélről tűnt el, s kirúgta miatta a bejárónőjét, azt a szegény asszonyt, aki hat gyermekére dolgozott. A fizikafüzetedben pornográf fényképgyűjteményt tárolsz, így nem csoda, hogy intőre állsz. S ekkor még nem említettem a rendszeresen tőlem lopkodott cigarettát és pénzt. A veledig züllött szörnyeteg vagy, fiam, s még csak gyónni sem jársz rendesen. Itt a közjegyzővel hite­lesített kitagadási nyilatkozatom, holnap átviszlek a fiatalkorúak javítóintézetébe. - Egy szuszra hadarja, hogy ez a gennyes szóáradat minél hamarabb elhagyhassa a száj­üregét, s ne fertőzze tovább lelkét. Megsemmisülten hallgatok. Minden szava igaz. - Sajnálom, fiam, hogy nem tudtál élni azokkal az intelmekkel, melyekkel elláttalak, és semmibe vetted, megcsúfoltad erkölcsös nevelésem, hogy idővel majd köztisztelet­ben álló tagja lehess közösségünknek. Vénségemre ekkora szégyent kellett megér­nem! - csordul ki a könny táskás szeméből. Dohányáruda pultja előtt állunk, cigaretták között válogatunk. Szoknyáján keresztül megsimítom a fenekét. Nem húzódik arrébb. A szövet alatt érzem a bársonyos, feszes bőr rugalmasságát. Kikattintja kézitáskája csatját, s hogy csak én láthassam, egy pilla­natra felém fordítja. Piperecikkein összegyúrt, tenyérnyi fekete bugyija fekszik. - Még a vendéglőben levetettem - közli elképedésem látva olyan hangon, mintha a karórájáról beszélne. - Sokkal felszabadultabbnak érzem magam, ha nincs rajtam. - Forróság önt el, elhatározom, becipelem az első árnyas parkba, kihalt kapualjba, s a nyakába boríttatom a szoknyáját. Leültetem végre egy elhagyott padra, magam az út másik szélén találhatóra ülök, mint olyan, aki csak napozni jött ki. A beavatott mo­solyával nézem, hogyan tárja szét centiméterről centiméterre combját. Szoknyája széle először csak petyhüdten lóg két térde között, majd az anyag völgye egyre sekélyebb lesz, rálátást engedve a comb fehér, belső felére, egészen addig tárulkozva fokozatosan, míg elő nem bukkannak a még szorosan egymáshoz záródó nagyajkak, s mire a szok­nya széle a két távolodó lábszár mögött megfeszül, maradéktalanul felfedi szemé­remdombját is. - Mit is tagadtam, egészen átnedvesedtem, amikor megfogtad a kezem, s olyan en­­nivalóan bókoltál. - Elárusítók kapkodják le a szivarosdobozokat, orrom aromásított dohányú szelencébe dugják, fülem mellett szivarokat ropogtatnak, a pulton sorakoz­tatják őket erősségük szerint. Ínyencként válogatok, sokáig forgatva az egyik szálat, mintha a súlyuk adná meg különlegességüket. Aranygyűrűs havannára esik választá­som. - Sajnálom, hogy ezt kellett mondanom, fiatalúr, de a Gibraltári sort éppen az előbb adtuk el — tárja szét őszinte mozdulattal karját a bélyegüzlet tulajdonosa. Látszik rajta, a legelégedettebb akkor lenne, ha még vagy öt-hat széria ott sorakozna az albumok kártyái alatt.­­Tetszik tudni, ritkaságról van szó, csak korlátozott mennyiségben kerültek forga­lomba, nagy iránta az érdeklődés. Belátható időn belül akár a tízszeresére is felugorhat az ára. Esetleg valami mást? Érdekes sorozataink vannak a holland gyarmatokról...

Next