Hölgyek Lapja, 1879 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1879-07-05 / 26. szám
A lemondás dalaiból. *jit és azt hiszed, hogy nem szeretlek, Hogy kialudt a régi láng, Mióta a rideg feszesség Hideg sugarát hinti ránk ? Óh te hohó kis gyermekem, te ! Látom, nem ismered szivem ... Én most is csak téged szeretlek S mint egykor, most is oly hiven. Jer és tekints reám, szivembe, Győződjél meg, ha nem hiszed; Meglátod, hogy bár rég lemondtam : Mégis szeretlek és hiszek. Tudom, miket súgnak füledbe Azok a gonosz emberek: Hogy minden perczbe’ mást imádok S ha hozzád sohasem leszek; Hogy bolondítom a világot, Csalárdság egész életem ... 1879. Junius 29. III. évfolyam, 26. szám. Jelen szám e hóban már az ötödik lévén, — mialatt a „Bazár“-ok csak két számot adtak, — ez ötödik szám képek nélkül ugyan, de kettős tartalommal, gazdag közleményekkel s párisi szabásminta melléklettel jelent meg; a többi számok ismét mind párisi képekkel fognak megjelenni s legközelebbi számunk e mellett még külön igen fényes párisi színes divatképet is hozand mellékletül. — Jelen szám lévén egyúttal ez évnegyedben az utolsó, az előfizetési díjak mielőbbi szíves beküldését kérjük, mert lapunk képes részét előre kellvén Párisban megrendelnünk, felesleg példányokat nem rendelhetünk. De vallja, hidje minden ember, Csak te ne hidd el, édesem ! Hogy is hihetnéd azt felőlem, Amit a világ szája mond ? Hiszen dalomban minden akkord A te nevedtől cseng, borong ... Csak ez a név zeng dalaimban, Örökkön ez : a te neved__ S míg ez a név zeng dalaimban: Szívem csak tégedet szeret ! Dengi János. A 27. SZÁMÚ BÉRKOCSIS BESZÉLY. irta :Milassin Vilmos. (Vége.) IV. Két év alatt egyszer sem láttam Ilonkát s nem is hallottam róla. Szalánczy úr kiköltözött régi lakásáról, de azért gyakrabban találkoztam vele s ha egy pár új barázda arczán nem tűnt volna fel, bizony semmi változást nem vettem volna észre rajta; most is oly büszkén, kevélyen lépdelt, mint ha nem lett volna feldúlva családi boldogsága. Talán pénzműveletei közt szíve elfásult családi bánata iránt; talán nem is volt szíve soha, vagy az utolsó két év csapásai teljesen megtörték és érzéketlenné tették. Ki tudná ezt megmondani ily hideg külső mellett. A sors csapásainak is csak bizonyos határig van hatalma, mint a tenger árjának ; ha lesöpörte a virágzó sziget virányait, a kopáron ott maradt szirtekben megtörik ereje. Szederjesy úrhoz gyakrabban volt szerencsém. Már ez a szerencse csak olyan szólásforma,de ezt vele szemben alig lehet alkalmazni, mert a régi kikent gavallér teljesen eltűnt s beütött kalapja, félre gázolt czizmái, sápadt, kikelt arcza inkább szánalmat kelt. Az leginkább feltűnt nekem, hogy nappal soha sem láttam, csak éjjelenként találkoztam néha vele valamely gyanúsabb zugkávéház előtt,ahol a rendőrséget kivéve, országvilág tudja, hogy éjjelenként hamis kártyázok ülik tanyájukat. Nem tehetek róla, ha vele találkozva mindig Halasy, a titkár jutott eszembe. Igazán érthetlen a női szív, mely e derék ifjút oly iparlovagért mellőzhette. Azt mondják, minden nőnek egyszer legalább életében kínálkozik a boldogság. Ilonka azt lábbal tapodta s megbűnhődött értte. De a büntetés rémítő volt. Egy hideg, borús őszi délután Halasy úr ült bérkocsimba s a Józsefváros egy félre eső utczájába hajtatott az utcza nevét sem tudta, csak hosszas botorkálás után találhattunk a rongyos düledező házikóra, melynek száma sem volt; talán mert már nem is vették házszámba; igazi nyomor tanyája lehetett, minőről gyakran olvastam az angol regényekben. Mit kereshetett a gazdag Halasy a nyomornak e piszkos fészkében, hol tán