Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-01-02 / 1. szám
2 még csak egy éves volt, mégis kevésben múlt, hogy meg nem táncoltatott bennünket a csintalan. Hja ! mert örömünk nagy volt, s örömében az ember néha sok bolondságot követ el. Igaz, hogy a fiú nem is volt épen valami hétköznapi gyermek, már csak azon oknál fogva sem, mert vasárnap született. Komám uram vice-palatinusságra szánta; én apai szerény vágyaimban, megelégedém a reménnyel, egyházmegyénkben esperesül láthatni őt egykor. Fájdalom! egyikőnk sem találta el. A vicepalatinusságot elmosta az 1848—diki martiusi hó , — az esperességre ugyan nyitva volna még az út; de a szent apostolok hajdan gyalog jártak, az én fiam pedig kis kora óta inkább szerette a paripázást: e kedves reményemről is le kelle hát tennem. — Azonban, amint az én reményem fogyott, úgy nőtt nyakamra a fiú, s gondolkodnom kell e jövendő életpályájáról. Pap nem akart lenni, a katonaságra még akkor nem volt kedve. Quid consilii?tehettem é okosabbat, minthogy a jus patriumot elvégeztetem vele, s jeleskedtetem prókátornak ? Ez olly mesterség volt abban az időben, miből az ember minden lehetett utóbb, még tábornok is; tehát megnyugvám isten ő felsége szent akaratján — S higye el kedves komám uram, nem is csalatkozom vala, ha az a hires martiusi fergeteg, a nemes embernek egész exsistentiáját el nem söprötte volna. De mi haszna ? ezeréves constitutiónk szétrombolásával, megbomlott a világ, — az ember nem tudta hamarjában, tüed é ? vagy hozzád ? csak hagyta magát az orkán által ragadtatni. — A fiú — isten ne vegye neki bűnül — honvéd lett, — híres csatákat vívott, — tisztségre emeltetett, — de végre Világosnál felvilágosították őt is mint más sok ezreket, a dolgok valódi állásáról, s a szemkápráztató , de elérhetlen szivárvány—iv, feloszlott a sötét felhők homályos ködébe! — Még szerencséje, hogy egy kis közbenjárás mellett ,U n ta ug- i c h-nak declaráltatok , különben eddig valahol Olaszországban cipelné a manganétát! Ezt természetesen, csupán szeretve tisztelt kedves komám uramnak írom meg illy himezetlenül, meglevén győződve, hogy bizalmammal visszaélni nem fog. — A fiú tehát ,U n ta u g i ch‘, — s lett belőle itthon egy — , Tauge nichts4! Gazdaságra nem való, mert a béreseket is amúgy ,félbal, — ,féljobb‘ szerint akarja kommandérozni, a jámbor ökrök helyett pedig szilaj angol paripákat szeretne az ekék elé fogni. No hiszen szép gazdaság lenne ebből! Hivatala nincs, de csak kilátása sincs rá, miután az illető uraknak annyi belátásuk van, hogy a mostani hivatalnokok nem Görgei ármádiájában képeztethetőnek. Hiszen csak a régi jó világban élnénk, administrator úr e méltóságánál egy szavamba kerülne kineveztetése legalább tiszteletbeli jegyzőnek; de most megyénkben nincs más mint comissarius, — az ember ki nem ismerheti magát köztük. — Tanácslám már azt is neki, fogjon tollat, írjon, ha mást nem, legalább verset. Mondják, hogy Pesten már magyar újság is jelenik meg, után használhatná a redactió , ő pedig az időt eltöltené vele. Hisz az előtt sok fiatal ember el is élősködött a verseiből. Megtette, Hja Juram fia, de olly absurdumokat összefirkált, hogy utóbb magamnak kellett iratait összeégetnem, nehogy idegen kézbe kerüljenek, s fiával együtt még apját is compromittálják ! az ember úgyis alig tud óvatos lenni a mai időben. —» Szeretném ha vadászna; de itt ismét az a bökkenő, hogy illy emeritus honvédnek nem dukál ,Waffen-Schein.‘ — E szerint csak magában morfondírozik itthon a fiú a nélkül, hogy pipázásnál egyebet tenne. S pedig szüntelen török dohányt szí, mi a mellett, hogy méregdrága, csekély ítéletem szerint fejkábitó, s a mellnek is ártalmára van. — A legnagyobb szerencsétlenség azonban tegnap érte. Gondolja csak komám uram! ebéd után, mélázása közben azon , certificáttál gyújtott pipára, mellyben untauglichnak van nyilvánítva! S igy az egy biztosíték is, hogy háborgatni nem fogják — füstbe ment! Uj bizonyítványért folyamodni nem mer, mert mióta honn van, kissé jobb húsba jött, s ha még egyszer vizitációra kerülne a dolog, aligha , t a u g i c ha nem lenne az undorlága ; ettől pedig mindketten félünk. — Most már nem maradt egyéb fenn, mint szeretve tisztelt kedves komám uram bölcs tanácsához folyamodnunk , miszerint bennünket a hínárból kihúzni szíveskedjék. Ha ez állapot soká tart — köztünk maradt szó legyen — attól tartok, a rosz fiú még az ivásnak adja magát. Még eddig nem teszi, s azért minden jót reménynek is. De kedves komám uram bölcs tanácsát legközelebbi válaszában elvárom: mitévő legyek illy körülmények közt a fiammal. Addig is pedig szives hajlandóságába ajánlott, egész tisztelettel maradtam Szeretve tisztelt kedves komám uramnak igaz szívű komája s szolgája Rákos Andor. Kovács Pál. (Folytatása köv. Mai. Akár szeretsz , akár nem , Majd — meghalok értted ! Te tőled még az is kér , Ha szívemet vérzed. Ajkadon bár tünöfény Felém a mosolygás, Csak hitegess , tőled olly Édes a csalódás. Ígérd szivedet nekem, S bár ne tartsd meg szavad , Maga a szép Ígéret Fél menyországot ad ! L i s z n y a y. Levelek egy hölgyhez. I. Jan. 1-jén. Végében egy viharos évnek , s kezdetén egy uj reményeinek , a múlt és jövő fölötti elmélkedések foglalják el lelkemet. S nincs perc egy hosszú év alatt, nincs percenet, melly alkalmasabb volna erre, mint épen ez. Mit leéltem az előttem álló küzdelmi, viharai a múltnak. Láttam egy fölkorbácsolt nemzet-kedélyt, mint a messze óceánt háborgó habjait magasra tornyositni, s a béke szelíd pharosát ellepni.