Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-01-02 / 1. szám
m i berrel van dolga , s addig engesztelő Grerguc gazdát, a megszökött Dimitri ellen való átkozódásokban kifogyhatatlan férfiút, mig az hajlandó lön maga magának megbocsátani , kényes szemekkel zokogván , hiszen hogy engem koldussá tett, azt csak megbocsátom neki , mert én neki is testvére voltam , meg az atyjának is , de hogy több illy becsületes embert is koldussá tett, mint kegyelmed, azt siralmas meggondolnom. — Mit! kiálta fel büszkén a kupec. Engem ugyan nem tett koldussá. Maradt még nekem azért elég. Ne gondoljon kend engem olly szegénynek. Mit árul kend? — Cérnát meg tüt. — Adjon belőle száz forint árát. Nem vagyok én koldus. — Engedje meg, had csukuljalak meg a szájadat a képed mellett, rebegé elérzékenyülten a gyöngéd szivü boltos. Mit adjak neked. Mivel szolgálhassak. Parancsoljál, ha ezer forintot ír is , odádám. — Nem kell nekem semmi. Itt a pamuk ára. — Nem eresztelek , mig valamit magadba nem vettél tülem. Mit iszol, mit iszol? — Adj hát egy pohár bort. — Te is ollyat kirsz , a mi nincsen. —■ No hát hozass a csapszékből. Itt van tiz forint. — Szalagy te fátyu! fogd ezt a tiz forintot (s oda ad neki öt garast) hozz a legdrágább borábul, máslásbul, essentiásbul. Ne ez a pofté előre, hogy ne igyál belőle. A borért küldött fiú aztán tengeridéig oda marad, a kupec megunja a várakozást, ott hagyja a tiz forintját, eztr forintjól TriCQ7Q *v»**rgy Hódmezővásárhelyre s otthon elmondja, hogy miilyen derék becsületes testvérje van annak a semmirekellő , országcsaló Dimitrinek. Jókai Mór. (Folyt. köv.) Pesti tárca. Megváltottam magamat az újévi köszöntések terhe alól, magammal, szivemen hordozom a felmentő jegyet, szabadon jártam, keltem, vagy ültem honn nyitott ajtók mellett, s e jegygyel kezemben a gratulánsok roppant philisteusi táborából a legmerészebb megrohanást is diadalmasan verem vissza. Megengedem , hogy a puszta jókivánatoknak, köszöntéseknek van némi jótékony hatása ha csak kedélyünkre is, de már isten bocsássa meg én az illyen formaságoknak sem pénzért sem ingyen nem vagyok barátja. Azt a jó ősi magyar szokást is, a poharazás közbeni felköszöntést csak annyiban tisztelem, amennyiben ürügyül használatik a telt poharak újabb újabb kifizetésére , s mivel hogy épen borozás közben történik, mert meg van irva: borban az igazság. De az olyan újévi köszöntés féléknél nincs valami rettenetesebb. Az a sok elnyűtt phrasis, az ide a kéményseprő legényes versek! Azok a mi««tennemü és rangú pénzsovár tolakodók, nem.. .nyers áron évi boldogság is igen igen nfci drága!* Sorsát senki el nem kerül^fj | Én, ki annyira iszonyadom a giw,,ja_ fióktól, most azon helyzetbe jutottam , hogy gratulálnom kell. Igen! mert tárcairó lettem. S az irók e fajának jutott a szerencsétlenség különösen az ó évtől egy búcsúztatóval venni el a kulcsot, s egy beköszöntővel adni azt át az uj évnek. Engedj meg az ősz időnek Krisztus urunk születése utáni 1852-dik ujszülöttje ha üdvözletedre csupán baráti kezemet nyújtom. Ha fényes dictiókban, ragyogó kitételekben gyönyörködöl, hajtsd a te füleidet többi collegáim felé, kik a te tiszteletedre ha egyebet nem is, de legalább minden ócska phrasist elkapartak előlem. Hogy őszinte legyek irányodban megvallom : kezemet sem nyújtomáreléd amúgy magyar szivességgel. Lásd te is mint többi testvéreid kikkel már megismerkedni szerencsénk vagy inkább szerencsétlenségünk volt, a legsűrűbb fátyollal takart arccal lépsz közénk mellyről a mi gyönge halandó szemeink sem az öröm s boldogság reménysugarait, sem a fájdalom s boldogtalanság sötét borúját nem olvashatják le. A jövő nagy könyve mit kezedben tartasz, be van előttünk zárva, mindennap csak egy lapot olvastatsz át velünk — könyvednek cikkei gyakran olly szeszélyesek, olly összefüggés nélküliek, mint némelly bukott drámaíró színpadi fércelményei. És mi ezen átolvasott lapokból megcsináljuk a történet nagy könyvét, igaz hogy csak ollyan halandós hibátlansággal és a tieddel együtt híven lapozgatjuk, de hiába, csak ki nem okoskodunk belőlük. Tán ép azért, mert mi magyarok úgy is azt tartjuk : könyvekből senki sem lesz okos. E pár sorból átláthatod, hogy nem a legbarátságosabb lábon állunk egymással. S így bízvást elhiheted ha okaimat nem sorolom is elő , hogy nem igen sokat tartok fplnlprl. ^--- y. r Meghalt testvéred leszedte az asztalt előlünk, szivünk legszebb remény virágai legtöbbjét , mit asztal diszitményül raktunk föl , magával vitte sírjába. — Az élet asztala általad újra megvan terítve, s nem egy könnyen hivő mohon nyúl a szines ragyogó pohárhoz, mellyben az öröm habzó gyöngyeit véli rejteni, pedig talán a fájdalom keserűségét töltöd bele. Ki még csalódni bir az ismét asztalodra fogja szórni reményvirágait, én kedvesem kezébe adom azokat, inkább hervadjanak át el szép szemeinek sugaraitól, mintsem csajképekkel rakott terítékeddel együtt hideg sírodba vidd. Nem tudom mit hozandsz részemre , de ha tárcám részire bőven szolgáltatsz érdekes pesti híreket, írótársim érvágyát ébreszteni, a magyar olvasóközönséget néhány ezerrel szaporitni, gyarapitni, a drámai ügyet a pesti színháznál annál ott a kerepesi utón lévőnél, totál megbuktatni nem fogod — ha a nő szivekbe valamivel több hűséget s fogékonyságot a valódi szerelemre fogsz oltani, szóval ha édes mindnyájunknak valamennyi haját tisztességesen teljesitni fogod, úgy életed végestéjén egy kegyes halotti búcsúztatóra számolhatsz nálam. Fogadd kézszoritásomat 1852! Ennyi előzmény után, ideje volna tán átmenni a rendes kerékvágásba, s azokat az ujdonatul érdekes pesti híreket, abból a mi pezsgő társas életünkből kitálalni a hirszomjas, közönség elé. Én ezt akarom de előbb tájékozásul béremet kissé szemügyre veszem. Eztt nem c0£r sokáig tartani — nem vagyok kenyszerer, azt gyalog tenni meg — midőn kezemnél van a „képzelet szilaj paripája“ s maga a tér sem olly igen nagy, mint némelly boldog provence-i gondolná! Ez a mi budapesti életünk nagy mértékben megfogyatkozott régi jó hírében — vagyis híreiben — az újdondászokra Pharao szűk esztendei járnak, nem az az egykori fény, nem az az egykori zaj. Alig siklik el hébe hóba egy hordárnő - kranzlweib — az is csak a dunaparton, mert a belvárosban a felügyelő rendőrség, a sebészek nem kis fájdalmára, azt a kis jeget is felkapartatja, mit a járdára csepegő viz képez s mellyen nyakunkat törhetnék. A bérkocsisok is olly gyéren taposnak el egy egy embert, hogy az újdondász alig számolhat rájuk többé. Pedig ő hiába illyesmikkel táplálkozik, ez az ő édes napi kenyere. Utcai életünk tere e szerint nagyon kopár. Társaséletünkről sokat, lehetne elmondanunk. Első az , hogy ami van, az is alig van, vagy épen nincs is — de lehetne! Igen, uraim és hölgyeim kik Pesten magánéletet éltek elszigetelve egymástól, akkor tudva egymásról valamit, ha színházban találkoztak, vagy ismerőstök halálát hirdetni a halottjelentő beállít termeitekbe. Az idegen ki Pestet eddig nem ismerő a külszín után a pesti népről azt fogná mondani, hogy barátságtalan hogy társaság gyűlölő. Alig van hébe hóba, itt ott egy kis zártkörű estély, mellynek szele a szomszédbaa alig hal el, kissé több bizalom egymás iránt, s közelítés ,e bajon segíthetne, mert hogy baj s fővárosi életünknek nem csekély baja azt mindenki érzi A társas élet tere sem valami termékeny tehát a mondottak szerint ujdonságokan. Itt ínyemn vigasztalóul előttünk ál a közelgő farsang, melly úgy hisszük több , vidékre költözött, vagy a birodalom némelly részében időző hazánkfiait is körünkbe vissza fogja hozni. Hisz volt idő, hogy Pes nem volt kicsi, nem volt unalmas, azokna is akik most azt tartják felőle : jöjenek a nők Pestre vissza , érdekeltessék maguk: társas életünk minden mozzanatai által Pest nem leend unalmas, és nem leendő csíny. Amit más életről még szólhatnánk, vagy nincs már, vagy nem tartozik a tárcairó körébe. Színházak , hangversenyek , néme egyesületek. Beranek lovardája, iroda parányéletűik, és, és, a nagyon tisztelés magyar tud,se társaság!! Ez azon götter nlanges, mellyel a hirszomjas közönség* s ha csak honeopathiai adagokban is me vendégeletni biztosan számíthatunk. Táraság : az olvasó ne legyen tűr* metlen ! jelenkor — újdondászat irán mi fő : r*gi dolgokat ne hozzon föl ellenii — az akor volt! Akkor ha Frankenburg budai svdfőnél elkiáltotta magát: Mi 1 : Budán kétszáz és egynéhány ujdons csak ugypotyogott le a legközelebbi fár* ! Most mg neki is tarisznyát kellene nyikába asztani, s bejárva Budát átjön Pestre / ha bejárta az egész várost me akkor / eldudolhatná üres táskájára tekintve/ nyik utcán fölmentem ] másikon lejöttem — hol sem hallottam uj híreket. .. / sti életünk csekély változatosság s gaigsága mellett is , igyekezni fogytelen ivatot minél változatosabbá sérdő Berec.