Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)
1853-05-19 / 96. szám
Budapest. 4-ik évi folyamat. »« Csütörtök, május 19-én 1853. Megjelenik, ünnep a vasárnapot kivévén , mindennap délután divatképek- s egyéb mümellék-ietekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: ujvilágutcai 14 számú ház első emelet, hová a kéziratok utasítanánk. Kiadó-hivatal: Előfizetési dij Postán: egész évre 16 frt. fél évre 9 ,, évnegyedre 5 ,, Budapesten házhozküldéssel: egész évre . . 13 frt, fél évre ... 7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Hirdetések Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. aldunasor , kegyesrendieképületében levő nyomdai iroda, hová az előfizetési és Tulajdonos szerkesztő: Nagy Ignác. Kiadó: Kozma Vazul. hirdetési dijak küldendők, soronként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Béla útja. Szaladj, szaladj Magyarok királya ! Vissza se nézz A Sajó partjára. Habja lomba Folyónak a vértül, Tükörén a Nap is elsötétül. Seregednek Elhullott már jobbja, Fegyverét a Többi odadobja ! Oda van már Ugorin, az érsek Hadtestén át Nyílnak hozzád rések. Kálmán herceg Vérbe-fagyba! . . Távozz. . . Feletted már Csak a sors határoz ! Bahu kánnak Lóvérivó serge, Százezrekkel Csak a te fejedre . . . Szaladj, szaladj ! Nagyon sik a róna — A szálló sast Jól belátni róla . . . Ha a lovat Ellövik alólad, Forgách Endre Gondoskodik rólad. Ha a róna Kifogyott alattad, Menedéket Ott az ormok adnak: Tarkő, Peskó, Zsérc felett a Bikk be . . . Arra arra, Lovad oda vidd be. Éj is van már , Bérc is, lomb is, völgy is; Bujdosónak Utat nyit a kö is . . . Azután ki — Túl Magyarországon! — (1241.-1260.) I. II. Arra arra . . . Azon a nyíláson, S váljon utad Arra miért vetted: Vissza vissza, Bujdosó oroszlán! Itt az ország Sivatagul, pusztán. Nincs már tatár, Mert már magyar sincsen Csak a hóllat Láthatod bilincsen . . . Csak a turul, Csak a kánya környez, Lábad nyoma Mindenütt ér döghez. Néped eltűnt, Trónod mint az álmot Mindenütt, és — És sehol se látod. Füvek, rétek Vérrel harmatoznak; Szántóföldön Farkasok lakoznak. Egyedül állsz Pusztaság királya, Csak nagy lelked, Van sokad magára . . . És teremtesz Mint egy földi isten, Uj népet, és Új nemzetet itten . . . És a hadnak Boszuálló lelke Inti zászlód Véres győzelembe, A Sajón túl, Túl a Visztulán is, Jön a tatár . . . Remeg a világ is . . . De te ott állsz, És a csordanépet Mint a rongyot, Darabokra téped. Gyözedelmed, Híred szárnyal távol, Babérokkal Jösz meg a csatából. Rengetegen Mért vonulsz a Bikknek ? Most a barlang Dicsőséged tagja, Melly egykor a Bujdosóra vára . . . S csak a völgyek Csak a lombok látnak — Kikerülöd Tapsát a világnak . . . De ha néped Még ma is mutatja : Merre vitt, és Visza Béla útja. TÓTH ENDRE: Éj és korány. (Vége.) — Parancsának engedelmeskedem, bárha némi felindulást soha sem fojthatok el, valahányszor e fájó álom emlékeivel foglalkozom. Ezelőtt két évvel, igen igen épen ma két éve, Pesten valók. — Épen ma két éve ? különös ! — Épen ma két éve. Ő igen élénken emlékszem , Hollósi ,Luciát énekelte, és én színházba menek. A ház fuladásig tömve volt, de én mit sem törődtem a tömeggel, figyelmem, gondolataim, tekintetem mind, mind egy pontban voltak öszpontosítva , s e pont egy velem szembeeső elsőemeleti páholy volt, mellyben egy gyönyörű nőt pillanték meg, ki egész elmerültséggel hallgatta az operát, s kinek bűvös tekintetéről nem tudtam többé levenni szemeimet. . . — Tovább, tovább! — Nincs mit mondanom többet. Én láttam őt, s mire mindaddig képtelennek hittem magamat, e nehány negyed megtanított rá: szerelmes levékt!.. Azt szokták mondani, hogy a természet nem hagyja magát boszulatlanul. Igaz. A vonzalom e kedves ismeretlenné iránt olly gyorsan s oliy váratlanul növekedett, hogy mire vége volt az előadásnak, már egészen rabra valók . . . — Találkozott az életben valaha imádottjával? — Soha! Midőn a függöny legördült, egy ismerősömet pillantam meg, kit azonnal magamhoz intek, hogy tudakozódjam tőle ama nő felöl, ki anélkül hogy égető szemsugárait egyetlen pillanatig rajtam nyugtatta volna, e néhány perc alatt eszemet, szívemet egyaránt megbűvölte. — Nem ismered ama bájos teremtést — kérdem — ott a színpadtól második elsőemeleti páholyban?