Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-07-24 / 170. szám
Budapest. 7-ik évi folyamat. ________110.____________Csíkbirtók, Julius 24-én, 1856. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén,minden nap délután , divatképek s egyéb mű mellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Lipót-utca 3-ik sz., 1-ső emelet, hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : Postái.. egész évre . . 16 írt. félére .... 9 , évnegyedre . . 5 „ Budapesten: házhozküldéssel egész évre..............13 írtfélévre ..............7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. ISTEN KEZE. Beszély. Vas Gerebentől. (Folytatás.]) VI. A fakó képű leánynak hamarjában akadt párja , bíró uram pedig mint a megszedett fa, lézengett az udvarban, végre mindenhova elment rimánkodni, hogy akar ingyen, akar pénzért, eresszék haza fiát. Mig biró uramat eképen verte a maga keze, Juli csak a jó reménységgel győzte, különben pedig úgy is megfogadta, hogy örökre híve marad, és engedte rágódni szíve gyökerén a fájdalmat, minek gyomlálja ki? — hisz minél hamarább elhervad, annál közelebb leszen vége. Addig járt kelt az öreg, hogy már a járást is megunta, hanem mivel a sok búbánat úgy is nagyon megvásította, nehogy előbb meghaljon, mint még egyszer megláthassa a fiút, összeszedett egy kis útravalót, hogy odáig megyen el utána, a hol elérheti. Épen lement Forróékhoz, midőn az aszony levelet kapott káplány fiától, ki épen most írja, hogy a környéken huszárok vannak, s az ezredes azon városkában lakik, hol ő lelkészkedik. Már néhány fiú kereste meg, kik megismerték az egykori játszópajtást, a többi között már Ferkó is volt nála. Nem kellett több az öregnek, hanem addig beszélt Forrónénak, mig az öreg aszony is lányostól útitársul szegődött, s a legközelebbi ünnepnapon megindultak az útra. Ezalatt a mi Ferkénk vakargatta fakó lovát, mit a vén káplár Sárinak nevezett el,s ámbár a fájdalom nem birta leszedni róla az egészséget, hanem a feszes dolmány alatt sokkal több volt a fájdalom, mint a bélés , és néha-néha oda kapott az oldalához , mert olyan fájdalom szakgatta, hogy azt gondolta,— de már kifeslik bele a dolmánya. Fényesre kicsiszolta egy nap minden szerét, s midőn rákerült a sor, elment az őrhelyre, mely egy bérelt lakban volt, s most épen egy foglyot őriztek, kivel már csak anyit vesződnek, hogy két vagy három nap múlva fejbe lövik. Ezt a fogoly maga is igen jól tudta, mert valahányszor az őrt fölváltották, a szobát mindanyiszor megvizsgálták, az őrnek pedig a szigorú vigyázatot az őrvezete hathatósan szívére kötötte, az az, ha a fogoly elszökik, az őrt fogják főbe lőni. Ez mindenesetre fontos ok a vigyázatra, mert ámbár igen sok ember megtesz egyet mást már csak azért is, hogy egy pár hátbaütést ígérnek neki, azt tartom az előbbeniért valamivel többet is meglehetne tenni. Az őrház valami úri lak lehetett egykor, és jelen rendeltetésének csak anyiból felelhetett meg, hogy a kertre szolgáló ablakoknak vasrácsai voltak, melyeket a kőfalból kidönteni bajos munka volna még akkor is, ha a hozzávaló szerszámokat az ablakon adnák be. Az örállás a háznak tornácán volt, épen a fogolynak ajtaja előtt, hol az önálló két óránkint járkált egyéb dolga nem lévén, mint arra vigyázni, hogy a fogoly valamikép ki ne törje az ajtót, a nagyobb igazság okáért úgy is töltött fegyvere volt. Egyik őrt a másik után váltogatták, s mielőtt a nyári nap fölvirradna, Ferkóra került a sor, hogy két óra hosszáig lesse majd az ajtót, amelyet, mint mondok, minden érváltáskor kinyitottak , s az őrnek mintegy természetben akarták adni a foglyot, s ugyan két óra múlva ismét természetben adták visza. Ferkó előtt is megnyitották az ajtót, a fogoly egy szalmazsákon hentergett, s a lámpavilágnál tisztán láthatók, hogy ott van, tehát ismét rázárták az ajtót, hogy két óra múlva megint fölébresszék, ha csakugyan kedve van még aludni fébelövés előtt. Egyetlenegy lépésnyire sem távozott Ferkó a kiszabott térből, s hol kisebb, hol nagyobb léptekkel összevissza járta a rövid utat, mely az ajtó előtt elnyúlt; de az ajtón egy karcolás sem történt, a mi tán azt gyanittathatta volna, hogy a fogoly az ajtót kitörni szándékoznék. — Ferkó tehát nyugodtan számolgatá a perceket, s bármily egyhangú mulatság legyen is egy bezárt ajtót őrizni, minden nagyobb unalom nélkül állta ki az időt. Eszével megjárta a csöndes falut, mely most már anyival is könyebb, hogy ő nincsen ott, s valamivel tán kevesebb verekedés van ; mert sajában, jobb az úgy, ha valakit a korcsmaajtón vagy ablakon kivethet az ember. — Mindenfélét eszevisz a gondolt, csak kettőt nem, tudniillik hogy édesapja Julival épen most utána indult, és hogy midőn kinyitják a fogház ajtaját, üres lesz a szoba. Kinyílt az ajtó, a szürkület a fehér falakról leszedte az éjjeli sötétséget, de ámbár az örvezetének lámpája is volt, nem lelték a szobában a foglyot, ki nyom nélkül tűnt el, s nem hagyott egy foltot, mely legalább megmutatná, hogy ég nyelte el vagy a föld ? Addig keresték, hogy meg sem találták, s minthogy ezért az őrnek lakolnia kellett, Berkót zárták az elöbbeni helyre, így legalább az utána következő őrnek csakugyan maradt őriznivalója. Kézről kézre ment a jelentés, a vizsgálatot rögtön megkezdék, s minthogy a falon nem volt semmi törés , az ablakvasak meglehetős szűkek valának, lehetetlenség volt a fogolynak máskép szabadulnia, mint épen az ajtón. Eleget monda a boldogtalan, hogy ébren volt, és szünet nélkül föl s alá járt, s nem használt a mentség, hanem felütötték azt a könyvet, melyben a katona regula szóról szóra meg van írva, s ott igen hamar találtak olyan sorokra, melyekből kiolvasták, hogy ezt a boldogtalan embert már most fébrelövik. Ez aztán halálos nyavalya, s még az a két pajtás sem segít, ki épen most megyen az ezeredes úrhoz, hogy pajtásukért könyörögjenek , hisz épen most mondja az ezeredes, hogy háborús idő van, és ha példát nem ad, senki sem hiszen a katonatörvénynek. Megírták az ítéletet, mely egy betűig azt teszi, hogy a foglyot, értem Ferkét, főbe fogják lőni, és csak anyi izgalommal vannak iránta, hogy a gyóntatópapot maga választhassa. Bizony nem nagy gyönyörűség ebben válogatni, hanem mivel már ezt a kegyelmet megengedték neki, tehát Julinak testvérét kérette, ki aztán nem is késett eljöni az utolsó megvigasztalással, — hanem a derék fiatal ember tán vigasztalhatlanabb volt, mint a boldogtalan fogoly. — Fiam! . . . mondja a meghatott lelkész, . . . végérád vigasztalásához jöttem! — Nyugodtan halok meg, tisztelendő uram, — nem zúgolódom Isten ellen, hogy végnapomat oly hamar élejbem küldi, ő tudja azt, milyen örömtelen nekem már az élet. •— Nem szabad így átmenned a más világra, szerencsétlen ember, — mondja a pap — hagyd itt a földön lelkednek minden terhét, hogy az égből ki ne rekesszenek ! A fiú bevalla mindazt, mit a gyarló ember mindennapi útjában