Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-01-13 / 9. szám
Budapest 9-dik évi folyam. 9. Szerda, jamiari.fan. na». HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep és vasárnapot kivííve , mindennap délután , évenként 30—40 önálló műmelléklettel,műlapok, albuckok, arc-, színpadi-, divat-, és genre képekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő, és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : Postán: egész évre..........................16 frt félévre .................................9 évnegyedre............................5 „ Budapesten, házhozküldetéssel egész évre....................................13 félévre ........................... 7 évnegyedre............................4 „ Egy hónapra . . . frt. 30 kr. Kempelen Rita hátrahagyott beszélye. (Folytatás.) CSAK GRÓFNÉ LEGYEN! Ő csak nem akar vén hajadon, világ csúfja maradni . — mondá ravaszul. — Légy hát nője, s jőjetek udvaromba mindketten — tévé új ajánlatát az uraság. Dacára hogy mindezekről Miska egy szót sem tudott, Zsófi vakmerő határzattal felelé: — Miska makacsul ragaszkodik üzletéhez, hat feleségért sem hagyná el vendéglőjét; — azután meg azt mondja — folytatá szemérmesen — bármenyi pénzt adna is neki nagyság, nem hagyná nejét a kastélyban, mert ő mód nélkül féltékeny. Vadas arca elkomorult, s válasz nélkül hagyá Zsófi ellenvetéseit. De végre a hosszas, nagy beteg mindig a halál jegyese, ki előtt lehull minden rangfokozat. Vadas is kényelmén túl nem gondolva, miután látta Zsófi komoly készületeit az eltávozásra, falujáról behozatta a lelkészt, ki beteg ágyánál összeesketé őt Zsófival. — Ez annál könnyebben megtörténhetett, mert Vadasnak nem volt gyermeke, ki akaratát gáncsolhatta volna. Zsófi az esküvő után, Vadas szobájában továbbra is a beteg kedvében járó, szófogadó, szelid szolganő maradt, hanem a szobán kivül— egészen más arca, más szive volt. Fényűzése határt nem ismert, szigora megrázta a kastély falait, s számító ravaszságával legmerészebb terveit is valósítá. Nem várta be férje rokoninak oldalpillantásait s a csipős gúnyokat, s megelőzte őket — a megvetésben. A későbbi években külsőleg elsajátított szaloni finomságán mindig áttört kíméletlen nyers modora, melyet legtöbben hajlandók voltak alsóbb születési ferdeségnek tulajdonítani. Senki sem szerette őt, mindenik félt tőle, akikkel csak szükségképenn összeköttetésben állott, s ez fölötte boldogított, mert mindezt diadalának tartotta. E szigor kiterjedt házassága első évében született leányára is, ki nem csak gyermekéveiben, hanem midőn már a nevelde küszöbén is túl volt , inkább szolgai alázattal és engedelmességgel közeledett anyjához, mint nyílt bizalommal és gyermeki szeretettel. Ernét tizenöt éves korában vezette a nagyvilágba, hol egy két rajtütő év, néhány pazar estély, ragyogó fogat, s fényes cselédség tökéletesen elég volt arra, hogy az anya alsóbb osztályú eredetét minden hibáival, kétes múltjával együtt elfeledtesse. A dúsgazdag birtokosnő előtt a legtöbb pesti terem ajtaja megnyílt, estélyei keresettek lőnek, párisi öltözéke, olasz stilü villája, salonékességei a bámulat tárgyai voltak. Páholyában, a hegyek között, sétányon, mindenütt, és mindig az udvarlóknak egész serege rajongott közöttük. Ki őket látta, kétségkívül a bájos Érnének tulajdonítá a vonzerőt, de aki hapta őket , egyedül az anyának számítá be e diadalt. Ernének a szelid jó gyermeknek alig maradt ideje a legszerényebb véleményadásra, és akkor is mindig anyja sokat mondó pillantása volt az irányadó. A szegény gyermek nem ismerte a legszerényebb vágyat sem, ruhája megválasztásától kezdve kedvenc világa birhatásáig ; neki örülni kellett, ha anyja kívánta, s bánkódnia, midőn anyja akarta ; és annak egynémely nem sikerült szeszélyéért keseregnie kellett, midőn arra a leányka legkevesebb hajlamot sem érzett. A farsang utósó reggelén fontos arccal sietett Vadasné leánya szobájába, ki még édesen szunyadt, s háboritlanul pihené a múlt estély fáradalmait. — Te még alszol Erne ? — szólt'a legnyájasb hangon’— anyád már órákat töltött ébren boldogságod fölötti tervezgetéssel. , — Oly jó vagy anyám! — rebegé a fölrezzent Erne félálmosan, s hirtelen reggeli öltözéke után kapott, hogy mielőbb illő csinja is kajálhasson anyja kézcsókolására. —• Atyád körülbelül egy hét óta fekszik künn a temetőben, — szólt ismét Vadasné, roszúl utánzóit nagyúri hanyagsággal ereszkedve a pamlagra, — s emlékezni fogsz, midőn pár nap előtt az első koszorút aggattuk fejfájára, — a sirkert kapujában találkoztunk egy ifjúval, kinek gyönyörű viselete első pillanatra meggyőzött magas eredetéről. — Nem emlékszem anyám — válaszolt Erne könytelt szemekkel, — én ott csak atyám sirhantját láttam, fájdalmasan gondolkozva : nem nyugodnék él édesebben ősei között, családi sírboltjában ? — Elég éretlen gondolatokkal foglalkozál, — vágott szavába hevesen a nőmig élt, minden kivánatát, szeszélyét teljesítettem. A megrettent Ernő nem is sejté e fölhevülés okát, mit tudta ő, hogy a faluban, hol családi sírboltjuk volt, lakott egyszer a becsületes fogadós Miska, meg aztán az álnok Zsófi, kiknek esete a nép ajkán ma is mint félelmes példa él. Ő csak anyit tudott, hogy e birtok megtekintésére, bárminő tündén volt is vidéke, anyját soha nem bírhatta, s hogy atyja halála után — dacára az ottlevő családi sírboltnak — anyja makacsul e szép birtok rögtöni eladására batárza magát; — mert hát Vadasné jól tudta, hogy a fogadós Miska a legközelebbi években minden a faluba érkező szekeret a kastély kapujában várt, leste, és nézte: várjon nem jön ő már egyszer a nagyságos asszony szép jószága megtekintésére ? s midőn hónapokig hasztalanul várta , elment hozzá a városba, mint ha jobbágyhoz illett, hogy a kis örökös születése fölötti örömét kifejezze. E naptól fogva nem vesztegette többé drága idejét oly gyakran céltalan ácsorgással, átvette atyjától a fogadót, és szelid, szorgalmas ember vált belőle. A nagyságos asszony gyászos özvegységének első napjaiban, Miska ismét megjelent fájó bánatát kifejezni a nehéz csapás fölött, mely a nagyságos asszony áldott, — jó szivét érte. Midőn távozott, gúnyos tekintettel szólt vissza az özvegyhez : — Nem érezne e hajlandóságot a nagyságos asszony jóvá tenni a hittelen Zsófi hibáját? Ő vezette a társalgást, kérdezett, válaszolt mindenki helyett; a legmerészebb tervek végrehajtását, a botlottak fölötti ítélet hatalmát, mind mind ő tartotta kezében, kiapadhatlan erszénye, s kifogyatlan bőbeszédűsége által. E szemtelen szavakra a nagyságos asszony kacajgörcsöt kapott , s másnap e legszebb jószágát eladta. A birtok eladás utáni nap fogadós Miska elárvereztette csüngőbongó vagyonkáját — mint ő nevezni szokta, — összegyűjtött szép