Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-05-01 / 99. szám
99. Budapest 9-dik évi folyam. Szombat. Május 1-én. 1858. HÖLGYFUTÁR Megjelenik ünnep-es vasárnapot Előfizetési ill.j . Ján Tréventiníd 36-^Vnánó Napilap az irodalom, társasélet, művészet esszédre Po 8!an’. . ummü m elé k 1 e 11 e 1, míi 1 a- * — ' félévre ....................................9 npok, albumok, arc-, szin- a . évnegyedre................................5 „ padi-, divat- és genre ké- 0C (ÜVat kÖrÖDÖl* Budapesten: Pékkel,s egyéb rajzok k a 1. Cö iUVdt AVI VVV1 házhozküldetéssel egész Szerkesztőséül szállás: b Uivilágutca, 1 -so sz., 2-dik eme . . , YY* 1?................................ let, hová minden a lapot illető Felelős szerkesztő, és kiadó: TOTH KALMAN. te levre.....................................1 „ küldemények, kéziratok, és elő- évnegyedre . . . . 4 „ fizetések utasitandók. Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. OV Uj évnegyedesdöfizetések, teljes számú példányokra folyvást elfogadunk, és pedist apriltól június végéig’ helyben 4, vidékre 5 pfttal. KUN-VILÁG MAGYARORSZÁGON. (Történeti beszély). Vértesi Arnoldtól. (Folytatás.) XVII. Komnen János várva várta az estét, mely kezébe adja István királyt. Az est ugyan eljött, az nem szokott elmaradni , de az idegen nő nem jött. Éjfél felé lehetett s még mindig késett. Ekkor egyszerre a császári táboron végig rettenetes zaj támadt, összeütött kardok csörömpöltek, kétségbeesett nép sikoltozott. — Itt a magyar! Oda vagyunk , fusson, a ki tud! A császár rémülten hallgatott a növekvő zajra. Úgy tetszett neki, mintha Kritopol hangját hallaná, élesen, erősen. E hang megreszkettette. Kardját, sisakját kérte a szolgáktól, senki sem hallgatott reá. Ki merre látott, arra futott. A császár maga sem ért reá páncélt ölteni; futott, mint a többi, fegyvertelen, gyalog. Háta megött hangos gúnykacajt hallott. Visszanézett és Kritopol sötét arcát pillantotta meg a felgyújtott sátrak világánál. Most még jobban futott. Másnap a császár bíborfüggönyei István király sátrát ékítették. E csata után Vatha eltűnt és soha többé vissza nem tért. A király mindenfelé kerestette; senki nem tudta megmondani hová lett? Hire, hamva elveszett. Kritopol a magyar táborban maradott s várta aggódva a lázban fekvő Krisztina fölgyógyulását. Ajtaja előtt int egész napokon át s reszketve leste, nem hall é valami jó hirt ? Végre Krisztina föllábadott. Mikor először fölkelt ágyából, Kritopol várta, hogy keblére fog borúlni; de a hölgy hidegen nézett reá ,s szótlan ment el mellette. Kritopol szomorúan elfordult. — Ez nem az én leányom; ez idegen, ismeretlen nő. Istenem, hol az én gyermekem ? Ki tudja, él ő még ? Krisztina betegségének eredetét senki sem gyanította, nem is kérdezte. Tömérdek volt ez időben beteg a táborban ; a király maga is ágyban feküdött. Csilla ápolta. Csillával a nem rég fölgyógyult Krisztina is elment gyakran s nem egyszer maradott a királylyal. Csilla a beteget nem őrizte szokott féltékenységével. A boszúszomjas olasz hölgy, Kozma arája, nem volt többé a régi. Órákig elült a király ágya mellett, csendesen elmélázva múlt és jövő felett, s reszketett a gondolattól, hogy arra a szép lőre esküdött ő halált. Elhitette magával, hogy a király ártatlan , hogy ármánynyal megcsalták, úgybírták reá Kozma megöletésére. Hiszen mily nemes ez arc, mily szolid e hang ! Valóban szelid volt a király hangja Oly édes szavakat tudott mondani, oly édesen tudta megszoritni a hölgy kezét. Krisztina elpirult és jól esett neki. Hanem mikor egyedül volt, önmagától visszaborzadt s kétségbeesett fájdalommal csókolgatta Kozma véres ruháját. — Elfeledtelek, megcsaltalak, szólt zokogva; nem bírom megölni többé ellenségedet. Sem ellenségedet, sem magamat. Oh , utálj meg ott a túlvilágon, átkozz meg, mert gyilkosodat szeretem! ,És ágyára borulván, keservesen sirt. Sokszor dühtől, kíntól elragadtatva, kést rejtett öltönye alá s úgy ment a királyhoz; de egy pillantás a sápadt ifjú arcra, egy szó az imádott ajkakról mindent elfeledtetett vele. A király oldala mellett nem érzett semmit, csak gyönyört. Ez időben érkezett Bors csatlósa a táborba s átadta ura levelét a királynak. A mint István átfutott a sorokon, betegen fölugrott ágyából. — Kardomat ide ! kiáltott rettenetes haraggal. Megmutatom, hogy még király vagyok. Férjhez ment. ... Férjhez ment a barna kis lány S távoznia kellett — Ott lakott az utca végén Jegenyefák mellett. Minden ember úgy szerette , A ki csak ismerte — Szegény szegény barna kis lány Milyen kár volt érte. Szerelemmel reményekkel Volt a szive telve , Szerelem is, remények is El vannak temetve. Ifjúsága ábrándjait Ez élet elkérte : Szegény szegény barna kis lány Milyen kár volt érte ! Úgy szeretne, úgy kivárnia Igazán szeretni; De a szívnek költészetét El kellett temetni. Feleség lett, háziasszony — Amint megígérte : Szegény szegény barna kis lány, Milyen kár volt érte ! Téli napnak téli fénye Téli ragyogása: Nincs mellette a virágnak Soká virulása. Oda lett a szép csalódás, Mely őt elkísérte; Szegény szegény barna kis lány, Milyen kár volt érte ! Szelestey László.