Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)
1863-03-26 / 37. szám
290 hagyja el ön tehát az én Károlyom fia, azért is volt előttem arca olyan ismerős, de igyék csak még egy csésze levest, az egészen helyre fogja önt állítani, aztán beszélgetünk tovább. — A jó öreg szemében köny csillogott, midőn atyámat emlité s melegen szoktá meg kezem, — a második csészeleves hihetetlenül megerősített; fejfájásom eltűnt, lélegzetem szabad jön, s ereimben ujravigabban pezsg a vér. — — No kedves Imre öcsém, — mondá most az ör£g ur, — homlokod bekötjük igy ni, aztán az ágyat el is hagyhatod,— most beszéljünk kissé körülményeidről, de nyíltan szóljam,gondold, hogy szegény apád áll személyemben itt. Hanem előbb tudd meg, hát hol vagyunk, felébredésedkor úgy is igen kíváncsian tekintgettél körül, ez a lakás Cserháti Leona özvegy bárónőé, kit húgával a kedves Emmával ma megmentettél, ájulásod alatt hoztak ide, s ápolásodra a báróné engem házi orvosát, hivatott, a nők igen aggódtak miattad, de már tudattam velük jobban létedet,ennyit a jelenről, most menjünk tovább. Én a főváros keresettebb orvosai közé tartozom, van szép jövedelmem, de senkim, kivel megoszthatnám jólétemet, téged fiú a jó végzett hozott elém, anyádróli gyengéd gondoskodásod és mai tetted eléggé jellemeznek, apádra ütöttél, ki ifjú korunkban sokszor rántott ki a hínárból engemet. Légy nyugodt, ezután én leszek apád, hozzám jösz lakni s anyáddal együtt a nyomortól ne félj, megóvlak én. — — Kedves bátyám, vég nélkül örülök, hogy apámnak gyakran említett barátját találom fel önben, s gondoskodását szivemből köszönöm, de lássa, én megszoktam dolgozni már, s tevékeny ember mért tartatná más által magát, nagylelkűségét köszönöm, s szegény anyám miatt igénybe is veszem; ha munkásságomnak tér nyílik, én képes vagyok mindkettőnket eltartani, azért ideiglenes segítségét hálával fogadom, de megbocsát, ha------------— Értelek fiú, atyád büszkeségét öröklöd te is, félsz, hogy alamizsnának látszik ajánlatom, jól van, tehát másként intézkedünk, én elősegitlek működésedben, hogy mily téren, arról később szólhatunk, de addig vedd e néhány darab bankjegyet, semmi álszégyen, vissza fizeted, a mikor tudod, — anyádnak és magadnak is gyorsan kell segély, igy! — — öltözködéseddel rendben vagy, én rögtön hozatok bérkocsit, mely lakásodra visz, hol édes anyád eddig szivszakadva jár. — — De kedves bátyám, ez összeg roppant nagy, öt darab százas ! hisz ennyire nincs is szükségem , aztán mikor tudom én ezt megtéríteni. — Ej, nyakas gyerek, megtéríted, a mikor tudod, apádtól hajdán többet is kaptam én, s örvendek, hogy fiának vissza adhatom aztán lakásodat öltözékedet kell rendbe hoznod, s a mai világban minden méregdrága, — s azt mondom fiú, hogy én veszélyes vén doctor vagyok, ne ellenkezzél velem, ha azt akarod, hogy szeresselek.— Köszönöm, köszönöm szenvedő anyám nevében e szives gondoskodást, ön életemet menti meg s jóságát feledni nem fogom. — Jól van jól! én megyek kocsit rendelni, s a bárónéval néhány szót váltani, vissza térek mindjárt, aztán indulhatunk, ha fedezve lesznek égetőbb szükségeid, majd vissza térünk a bárónőhöz, ki derék asszony s köszönetét személyesen akarja kifejezni segítségedért. Isten veled, azonnal itt leszek. A derék orvos távozott én, zavart fővel egy pamlagra vetem magam, s rendezni igyekszem gondolatimat, mind az, mi velem történt, oly csodás, oly álomszerűn tűnik szemem elé, annyi bizonyos, hogy mentve vagyok, s hogy nincs mit aggódnom többé anyám sorsa fölött, úgy áll előttem az öreg orvos, mint az arabregék jótevő szellemi, mint fog örülni anyám, ha e szerencsés találkozást elmondom neki. Ah Istenem! Kőkuthy oly soká tér vissza, s én repülni szeretnék anyám karjai közé, hogy sorsunk jóra fordultát tudassam vele , de ab,kan lépések hangzanak, az ajtó nyílik, ő az. Az öreg úr vidám arccal, kezét dörzsölve lép be. No öcsém, mehetünk, lenn várakozik a kocsi, nesze, terítsd vállaidra a meleg köpenyt mert az esti jéghideg,ködös, a bárónő miatt ne aggódjál, mondottam neki, hogy anyád lakására viszlek, kinek jelenléte jótékony hatással lesz reád, s hogy holnap teendőd nála tiszteleted. — — Édes kedves bátyám !-------— Jó jó, azt majd elmondhatod máskor is, de most anyád várakozik reád, s tudod, minő helyzetben van szegény ! — A lépcsőkön gyorsan leérünk, a kapu előtt bérkocsi áll, én késedelem nélkül beülök. — — Holnap délben Béla utca 10-ik szám alatti lakásomon találsz — szólt az öreg úr még egyszer melegen megszorítva kezem. A kocsi tova robogott. Egy óra múlva szerény kis szobában, édes anyámmal ízletes estek mellett ülök, a kályhában vígan pattogó tűz ég, a szoba mérséklete kellemes meleg, édes anyám oly édes megelégedéssel néz reám! Visszatértemen határtalan, volt öröme, elrejté a kiállott szenvedéseket, s midőn szerencsés találkozásom elmondám neki, örömkönnyekben úsztak szemei és hálás sóhaja szállt az ég felé. A kiállott szenvedések után oly boldognak érezzük mindketten magunkat, s egymás szemében látva az öröm édes sugarát, boldogságunk kétszeresre nő. -- Ne félj anyám! elfordult tőlünk a sors haragja, s rózsaszín sugarát küldi elénk a jövő, bennünket jólét s megelégedés fog környezni majd, s ha az Ínség önsúlya nem nyomja vállaim, könynyebb lépésekkel haladok előre én is, hogy mint ember és orvos, betöltsem hivatásomat. Oly kevés kell az embernek, hogy boldog, megelégedett legyen. Később pihenni dőltünk, mindketten nyugton, boldogan, hoszszú idő után először hozott az éj nekem édes álmokat. (Foly. köv.) Baas Gansendonck: Conscience Henrik regénye. (Folytatás.) Korlát nélkül pezsgett a vér az ifjú ereiben ; szemei szikráztak, fogait, csikorgatva szorította össze, s midőn a románt utolsó versei Liza és a báró szájából egyszerre, mint felemésztő tűzszikra hullt szivére, akkor hajszálai az égre meredtek : „Pitié mon trouble est extreme. Ah, dites jé vous aime ! Je vous aime ! — Bravo, bravo ! — kiáltott a baas tapsolva, — ah mily szép Egy mély sóhaj repült fel az ifjú kebeléből, — midőn a házban belépett. A mint a szobában megjelent, az ijedtség és meglepetés miatt mind felugráltak; Liza egy kétségbeejtő sikoltást hallatott, s karjait kerőleg emelte Károly felé; a báró kevélyen s kihivólag nézett rá, a baas nyughatatlanul dobogott lábával, s gúnyosan morgott valamit magában. Károly egy ideig eszméletlenül állt ott, kezét egy székre támasztva ; oly igen reszketett, hogy lábai testének súlya alatt csaknem megtörni látszottak ; arca halottsápadt volt, görcsös vonaglások futottak át homlokán s arcán; egész lényén valami rémítő terült el, mert a báró, bármily bátor volt is máskor, most szintén elsápadt, s néhány lépést hátrált, hogy a dühös sörföző köréből kiszabaduljon. Egyedül jön Kaas Gansendonek látszott Károlyt gúnyolni, s lenéző mosolylyal tekintett rá. Hirtelen a boszos gyűlöletnek egy tüzes pillanatát vetette a fiatalember a báróra, ki azáltal magát sértve érezte, s dacosan kiáltott : — Nos, mit jelentsen e gyerekjáték ? Tudja ön, hogy ki áll előtte ? Kikérem magamnak, hogy az ily szemtelen pillantásoktól kíméljen meg! Dühösen ragadta meg a sörfőző a széket s fel akarta emelni, hogy a bárót azzal földre sújtsa, de mielőtt ezt tehette volna, már Liza kiáltozva s kézőleg a nyakán függött. Oly csdöleg tekintett rá, oly szerelemmel nézett szemébe, s oly édes néven nevezte, hogy a széket v erőtlenül leejtette, mialatt mély sóhajjal szólt hozzá: — Köszönet, köszönet Liza. Ön megmentett engem, ön nélkül megtörtént volna.