Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)

1863-08-08 / 17. szám

^-o Szerkesztői szállás: ^ (hova a kéziratok bérment- P re küldendők) , zöldfa-utca 11. sz. ? Kiadó-hivatal: ? (hova az előfizetési és hir-­j­­detési dijak küldendők) ír & Kertész József­ könyv- s nyomdájában, [­­íldm­űsor 13. sz. DD HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét ivén. Évenként két nagy műlap- és számos mű­melléklettel. c 3 Előfizetési dij: h (vidékre vagy helyben cgy­­£ aránt) o g Egész évre . . 17 frt ? m Félévre .... 9 frt C .­­J Évnegyedre . . 6 frt v C Hirdetések­et gyorsan és jutányosan közöltetnek­. XIV. évi folyam. II. félév. 17. szám. Szombat, augusztus 8. 1863 .­ Májuskirálynő. — Tennyson költeménye. — I. j-Yruril végén. Anyám, anyám, korán felkeltesz, korán felköltesz ugy­e engemet ? Midőn a hajnal rózsás pírja biborszinüvé festi az eget, És elmerengünk a madár dalán, korán felköltesz ugy­e bár anyám ? Holnap reggel királynővé leszek, •A májuskirálynő ,é­n leszek talán?! Másoknak is van fekete szemek, sötétebb mint a csillagtalan éj. De az enyémben, azt mondják nekem, a napsugár is ragyogóbban kél, Mariskának dicsőítik haját, Margitnak édes mosolya lehet, Az én mosolyom mégis édesebb, májuskirálynő, nemde, én leszek ? Én mélyen alszom át az éjeket, — korán magamtól föl nem ébredek, Anyám, anyám, felköltesz ugy­e bár, korán felköltesz ugy­e engemet? Rózsát szedek majd a ligetben, s megkoszorúzzák fejemet vele. Király leszek, májuskirályné, •—• rózsakoszorúm annak lesz jele. Patakparton, könyökre dőlve, szellemnek vél majd Rezső, ki szeret. Ugy­e anyám, hiszen fehérben, fehér ruhában öltözve leszek? — Azt mondják rólam, szivem kőkemény, — de hogy nem az, oh, azt jól érzem én, Májuskirálynő leszek ugy­e bár, oh mondd anyám, ez nem csak képzemény! Anyám, anyám, azt mondják nekem, hogy Rezső szive érttem megszakad, Ugy­e anyám, nevessek rajta, ne higyjem én e bohókás szavat! Akad nekem még, ugy­e, jó anyám, nálánál sokkal­­derekabb gyerek? Miért ne! holnap május reggelén, májuskirálynő, nemde, én leszek HT"* Kis Évikénket holnap reggelen az ünnepélyre magammal viszem, Te is eljösz majd ugy­e jó anyám, te is ott lesz a patak mentiben? A pásztorok, a falubeli nép, mindenfelől majd eljőnek oda, Megnézitek, hogy illik nékem a fémre fűzött rózsakorona. Kapunkat, nézd, im a folyondár befolyta szépen, zöld ruhája jön, A gyöngyvirág-, kakukfű-illat szétáradott az erdőben, mezőn, A pázsitos föld pitypangot terem, a napsugárnak fényét vette fel, Virágkoszorúm szintén felragyog, az is tele lesz harmatgyöngyökkel. Az éji szellők, zöld mező felett, illatot hordva járnak szerteszét, A csillag fénye szebben fölragyog, most már nekem az éj sem oly sötét, S a napsugár a holnapi napon, május elsején tü­ndöklőbb leszen, Király leszek, májuskirálynő, virágkoszorú lesz a fejemen. A néma völgyben, édes jó anyám, harangvirágok szólanak nekem, Üdvözlenek mint királynőjüket, rózsakorona lesz a fejemen, Virágos part között a csermely vígan futolva, csevegve halad, A hal, fejét felütve néz, és felém repülnek mind a madarak. Anyám, anyám, korán felköltesz, korán felköltesz ugy­e engemet, Együtt megyünk, ugy­e anyácskám, az ü­nnepélyre teveled megyek. Holnap leszen majd május elsején legboldogabb és legdicsőbb napom, Májuskirálynő leszek , jó anyám s a koszorút majd fenéked adom. II. Szilveszter Anyám, anyám, ha majd fölébredsz, felköltesz ugy­e engemet? Megnézem a dicső napot, ha felkel a szirtes hegy megött. Utolsó új­év napja lesz nekem, nem érem meg a másik évet én,— Meg fogok halni, •— elfelejtetek.'' anyám, anyám, ez több mint sejtemény Néztem, midőn a nap leáldozott, magával vitte minden sugarát, Magával vitte örömeimet, itt hagyta a sötét, vak éjszakát, Az uj­év jó, a hó leolvad a kikeletnek hő lehelletén, De a midőn virágok nyílnak, óh azt az időt meg nem érem én! Emlékszel-e még édes jó anyám, mily boldog voltam május elsején, Midőn a nékem adott koszorúk legszebbjeit a fejedre tevém, A zöld gyepien lejtettünk aztán az illatozó hárslombok alatt, Oh Istenem! de jól mulattam, de jól éreztem akkor magamat! Most nincs virág, a föld kopáron, az ablaktáblán jégvirágok csak, Az énekes madár elszállott, ha egy-kettő van, az is hallgatag. A hó elolvad majd a bérd­etőn, virág nyílik a völgyeknek ölén. Csak egy virágot vagyok látni még, de azt az időt el nem érem én ! Előbb, előbb eltávozom majd, anyám, testvérem közületek én. Mint a kakas hivó szavára fölébrednétek, éjnek idején, Ti szenderegtek és én meghalok, megtört szememre szemfedél borul, Száraz, fagyos hant koporsóm fölé viszhangot verve, kopogva lehull. A varjú károg fönn a hegytetőn, a szilfán, hol a szél is zúgva jár, A parlag földön sivitva fütyül az esőt váró szalonka-madár, A fecskepár, ha visszatér is, kikeletkor csak síromat leli, Nem lesz kopár a sírnak orma, illatozó virággal lesz teli. Ok a virágok későn kelnek ki, 1—A­mikor viritnak, én már nem leszek, A holdon és a felhőkön, anyám, nem láthatod meg lengő lelkemet, feödöltönyöm neszét nem hallod, hallod a lombok suhogásait, Hallod, a szellő a mint átsuhan, a sásszálaknak surrogásait. Eltösz te majd síromhoz olykor, patak partjára, hol sírom leszen, Jeléül, hogy szerettél engem, egy-egy könyveske rezeg szemeden. •—• Én sem feledlek téged, jó anyám, a síron túl is gondolok reád, Meghallom én minden lépésedet, hallom a fű közt suhogni ruhád. Nyakas valék, hiú is voltam, bocsáss meg értte, édes, jó szülőm, Csókolj is meg mostan, míg élek, — nem csókolhatsz meg majd a temetőn !Hanem minek sírsz, ha én elmegyek, megmarad még a jobbik gyermeked.­­Ne búslakodjál, édes, jó anyám, miért sírnál éreztem könyeket. Feljövök majd a sírból, ha lehet, meglátogatni eljövök ide, j Ha te nem látsz is, látlak tégedet, midőn beáll az éjnek ideje, Oh jó anyám, hangom, ha nem lesz, de szavaidat meghallgathatom. Midőn hiszed, hogy távol vagyok — át­ átölel lágy szellemi karom. Jó éjt, anyám ! ha majd én nem fogok házadba jöni többé sohasem.­­Ha a koporsóban mélyen föld alatt elsorvadozva nyugszik tetemem, Kis Évikét ne hozd ki addig síromra, mig az zölddé nem leszen, is biztassad őt, hogy megtaláltok engemet is majd, anyám, odafenn. Virágot én nem ápolok már, virágaimat Évinek hagyom, Ápolja a virágot szépen minden télen és minden tavaszon, Az ablakomban lévő rezedát, a rózsatővel, síromra vigye, Nyárestéken, ha lenyugszik a nap, azokat is meg kell öntöznie ! Jó éjt, anyám! — ha majd fölébredsz, költs fel, hogy én is lássam a napot Én nem tudok aludni, érzem, reggel felé ha elszunnyadhatok ! És holnap reggel új­év napja lesz, utolsó új­év napja lesz nekem, Anyácskám, édes, költs föl engemet, a napot nézni én úgy szeretem ! III. Hazatérés. Még most is élek, pedig azt kivém, ha majd a tavasz eljő, nem leszek, Hallom a réten, ablakunk alatt, a bárányoknak bégetésöket, Anyám, anyám, Szilveszter éjén mint fájt a válás fájdalma nekem, S még itt vagyok, pedig már nyílik a viola is kisded kertemen. Nyílt ablakon bejő az illat, a violáknak édes illata, Bejő a hang, az édes hangok, vígan csicsergő madarak dala, Látom, a virág a­mint fejledez a napsugártól, kedves ez nekem, De haza vágyom, síromnak ölén nyugodni mégis kedvesebb leszen. 17

Next