Hölgyfutár, 1864. július-november (15. évfolyam, 1-38. szám)

1864-09-11 / 22. szám

kdhínba engede pillantani. Velem? — kiálta még egyszer. Magános óráiban velem társalog!? Szavai, rejtélyesebbek az irmodornál, melyen Des Marets „Delices de l’Esolatomban, h úgy ? Tehát mégis közel a költészetem, a gondolatbani társalgást nagyon hideg mulatságnak hiszem. Igaz ezerszer több élvezet önnel szemben lehetni, de ezen kivül legédesebb nekem önre emlékezni. — És mégis el akar távozni? Mert ezt ön úgy akarja! A valódi érzést nem lehet szavakba önteni, de legyen meggyőződve felőle, hogy az, mit akaratára teszek a legnagyobb áldozat leend, nem bírnék hozni senki másnak, csak egyedül önnek, kinek még hibáji is kedvesek előttem, fejezé be szavait a legőszintébb fájdalommal meghalványult arcain, mialatt fényeskék szemeit oly leirhatlan tiszta és mély érzelemmel függeszté a kacér nőre, minővel csak egy, az élettől búcsúzó anya tekinthet elhagyandó gyermekére. — Georges! megengedek önnek, mert nem ismerve a szivek legrejtettebb gondolatait, nem tudja, hogy a fájdalom, mely szivét átnyilalja, nem egyedül csak az ön szivében él, s nem tudhatja, hogy a szemrehányó hang, mely talán, nem épen méltánytalan, egy más szívre az önvádak égető kínjával hat! — viszonzá Clarissa, szemeiben két rezgő, csöppel s arcán átszellemült fájdalom kinyomatával, mi elragangodek önnek, mert.De mint elérzékenyite! pedig ma épen nincs kedvem Elvise szerepét játszani vele utána,mintegy erővel ragadva ki magát az érzelmek árjaiból. Ilady közelében erőmet érzem fogyni. Távoznom kell, nehogy általa elítélt szenvedélyem valamely őrültségben törjön ki. Távozom, csak még egyet! Engedjen e virágokból, itt néhány levelet magammal vinnem emlékére, — szólt a fiatal ember, egy porcellán állványon álló folyondár növényre mutatva, melynek kövér sötétzöld levelei közös tüneményes bájjal kandikáltak elő a szinte kövér, láng-vörös virágok, egyen Georges; az kedvenc virágom, s az a virágok, mi én a nők között vagyok. Vegyen emlékemre, vigyázzon ujjaira! — kiálta, midőn látá, hogy ez gyanútlanul fog a virág szakításhoz. E virág tejnedve, ha ujjaira csöppen, kiállhatlan kínokat fog okozni, mert e virág legmérgesebb mindazon növények között, melyeket az öt világrészben föltalálhatunk ! Johnsont meglepó kissé e nyilatkozat, de nem tulajdonítva annak komolyabb jelentőségét, nyugodtan rejtő tárcájába az emlékül szakított virágokat, s miután elég röviden s elég elfogultan búcsút vett Clarissától, sebesen távozott. ég azon nap estvéjén poros bérkocsi állott meg a két lak terasseán, melynek ettől fogata, kimerülten lecsüggesztett fővel tanúskodott a fáradságos útról, melyet hátra hagyott. kocsiból, midőn az már teljesen megalátom! nemde megtudja ön mondani, goknakönyben, imára borotvált arca, halványsága daes; élénkségét azonban leginkább sötét szemeinek köszönhető, melyek, mint villogó sas szempár kiáltó ellentétet képeztek, szőke fodros hajával. Arckifejezése elbizakodott volt, mit talán szerény öltözéke teve annyira föltűnővé. Ikain egy könnyű, ledér, mosolylyal fordult kiszálla után egy, a terasszon ácsorgó szolgához s érces hangon szólitá azt meg hol találhatom föl Solansche Fanny kisasszonyt? Szolgálatára, milord! méltóztassék itt a lépcsőn fölhaladni s azután jobbra térve a virágterembe fog jutni, hol bizonyosan megtalálandja a mist. fiatal ember már alig hallá az utóbbi szavakat, két fokot is szökve egyszerre, sietett föl a széles, szőnyegzett lépcsőzeten. zonban nem kissé lett volna megakadva az ajtók között válogatásban, melyekben a jobb oldal épen, mint a baloldal köveszony ép ezen percben nem lépett volna ki egy ajtóból, midőn eléje érkezők. dlansche kisasszony ajkain szemtelen ezendő, vonaglott az ifjú megpillantásakor, aztán vissza nyitva a már bezárni akaró ajtót szemeivel kacsinta és következő módon kezde szólani: Dóri, téged az ördögök nagyapja röpített oly hamar ide! hanem annál jobb jel komolyan akarok veled beszélni. 7. Az ördög nevében már nem is merlek egyszerűen F..nnynak szólítani, úgy föl vagy piperézve, hogy, még Jems úr, ki színpadáról lekergetett sem ismerne rád. Dóri! még mindég a régi goromba fickó vagy bókot mondasz, hanem abban nincs köszönet! Hogyan lépsz a te belle sanyagod elé, ki, mióta nem láttad annyira megfinomult, hogy még beszélni is csak képekben lehet vele, ha ily gorombán fogod magad irányában viselni? Ne féltsen engem mis Fanny, az testvére tud szeretetreméltó is lenni, akar. — Na nem fogom a szót veled haszonnélkül vitatni, csak annyit mondok, hogy terezd össze minden szeretetreméltóságodat, légy édes sima és könnyed, mint egy francia főnemes, heves, mint egy olasz, mert ettől függ egész jövőd, — mondá Solansche kisasszony Izidort a virágterem egyik eldugottabb szegletébe vezetve, hol bizonyos volt, hogy társaságukat senki sem kémli ki. Azt már leveledben is említed, hogy jövőm e lépéstől függ, sőt valami ötszáz fontos havi jövedelemről is emlékezél. De az egész dolog elannyira zavart előttem, hogy gajduljak meg, ha abból csak egy szót is értek. Igen ötszáz fontos havi jövedelmet említek, és e jövedelem meg is lesz most egyelőre. . . És aztán ? Aztán? ki tudja! meglehet öt,tíz vagy több ezer. És mind e kincset honnan fogom, előkaparni? valószínűleg Sindbád kincses verméből ? Hallgass reám, komolyan szólok és nem is akarok az ezer egy éjből mesélni. A dologra tehát! — kiáltott Izidor türelmetlenül, hanyagul lökve magát egyikére a gyapjas, zödl selyem kerti pamla- Nos, azt tudod, hogy a kis belle sauige, kin hajdan annyit nevettünk — a jó ég tudja, mily után — megbűvölte a gazdag lord Walworthot, melynek következtében fölkért, hogy legyek társalgónőre. Természetesen, ez nagy szerencse volt , ream nézve. De én sohasem voltam annyira hiú, hogy e szerencsét magamnak tulajdonítottam volna. Oh, nem! kegyesség alatt valamely leplezett érdeknek kell lappangani, gondolom többször magamban. Hanem várjunk kissé, majd ki fog a vad ugrani! Az uj lady — miként leveleimből lord vagyonának költéséhez, s a lord miután s hihetetlenségig leláncoltatók az ördögien okos némber által, nem csak, hogy terte alkalmat az uj kiadásokra. Ámde e nő vampyr, megjegyzem, ördögi ésszel bir s nem csak a mát, hanem a holnapot is tekintve, korántsem pazarlá el a töméntelen kincset, hanem értékesité vagy félre tévé s fényes háztartását szigorú rend és gazdálkodás mellett, csak jövedelmei , ügyes lopása és szigorú gazdálkodása mellett kezdett önállóságra vergődni sem, nem telt el még egy év egészen, már gazdagabb a lordnál, kinek"— mint rebesgetik vagyona ingatag lábon áll. Én élőitől látom ezt, s sajnálva, hogy ily töméntelen kieseket dob ki e nőre, megakarom őt szabadítani a boszorkány tisztátalan hatalma alól. Ó, fájdalom! nem volt hozzá elég erőm, pedig dicsekedés nélkül,nálánál többre becsülöm magamat; mert ha valaki jót tenne ha velem, nem marnám ki annak életerejét, hálából.zidor bosszankodva harapdálta körmeit s türelmetlenül kiált az istenért, tovább már egyszer ! Amint említem, soha sem hittem e kegyességben, hanem gondoltam: Amikor, akkor az eltakart érdeknek ki kell tűnni egyszer. Nem csalatkoztam! Ma reggel, mint máskor is tenni szokta magához hivat s több más közönyös bevezetések után, mintha csak most jutna eszébe, kérdezősködni kezd felölöd, ajánlva egyszersmind, hogy írjam meg neked, mi pict“ megírta. d A — — V állapodott, magas , szőke ifjú szökkent — Igen, milady! én önnel társalgok gon-i ki, ízléssel fölöltött, bár kissé kopott élet! De uram, a titok hasznát nem vehe- j cára is jelentékeny s férfias kellemmel telt k A — A A S — — — — — — — edett, ha szerencséjére Solansche kisasz-' többször olvashatád emberül hozzá látottabbá tévé őt Tasso Armidajánál. En meg mosoly, mely talán örömét volt kire- nem sajnála tőle semmit, de még maga — — a napot, mademoiselle! — viszonzás egy részéből állítá ki: a XV. ÉVI FOLYAM. —‹2= 238 “‚£»— MÁSODIK FÉLÉV.