Hon és Külföld, 1843 (3. évfolyam, 1-104. szám)
1843-01-13 / 4. szám
kedvező pillanatot a’ medve vadászatra, melylyel vendégeiket megtisztelni vélik, a’ midőn ezehnek ott mutatása tizenhatodik éjszakáján az egyik testvért egy a’ kastélyhoz közelgető medvecsoport ordítása álmából felébreszti. Az éj pompás s egyetlenegy felhő sem homályosig ja a’ hóidat, mely világát meddig szem láthat, erdőre ’s mezőre bőven szórja. Villámsebességgel ugrik fel nyughelyéről a’ vén bojár fia fegyvert ragadtattya és testvérei felébresztésére siet, ’s egyszersmind a’ két orosz tisztet is a’ rég óhajtott örvendetes esettel meglepni vélvén, sietve szobájokba nyit. De alig lépikbé, ’s már egészen elrémülve mint egy kőoszlop úgy áll ott, haja borzadoz, ajka reszket, szava elállt szemei előtt látja húgát és rokonát a’ két orosz tiszt oldala mellett! Dühös harag váltja fel a’ meglepetést, a’ Feketehegy lakossá kardot ránt, de azon pillanatban midőn azt használni akarja, hirtelen megállt a’ szobából gyorsan kiszalad , annak ajtaját jól bezárja , ’s elsiet a' történet iránt attyát és testvéreit értesitni. Legelsöbben is minden kijárás elzáratik, ne hogy a’ bűnösök kimenekülhessenek s azután a* vén bojár és nyolcz fiai, családi itélőszéket Ölvén, a’ bűnösök ezen rettenetes törvényszékekbe vezettetnek, az orosz tisztek hátra kötött kezekkel, a’ két fiatal hölgy hoszszu fekete fátyol alá rejtve arczuhat. A’ nyolcz fiú testvérek közzül az idősb.i Milán, zokogó húga és rokona megpillantása által a’ legmélyebben meghatva, és talán gyengédebb érzelmek hirtelen ébredése által elérzékenyedve legelsöbben igy szollá: ,,A’ bűntett bébizonyosodott s a’ bűnösök azonban atyánk irgalmától ’s kegyelmétől talán bocsánatot remélhetnek. Azért esedezzenek előtte a’ két férfiak azon kegyelemért, hogy az, általok elcsábított két szerencsétlenek férjei lehessenek !“ „Egy szót te !“ kiált az öreg bojár, fia szavába vágván, hát illőé hozzád, hogy ezen gyalázatos útat javasoljad? Mióta sülyedtek a montenegróiak oly mélyen, hogy leányaik elcsábitói előtt szánakozásért esedezzenek? A’ mi becsületünk tisztán maradand, mivel kezünkben az eszköz az árulók megbüntetésére, kik azt megsérteni merészelték! Montenegró leányai! én nem vagyok sem atyátok,sem nagybátyátok, én birátok vagyok. Feleljetek! Mint elcsábítás áldozatai estetek fel, vagy erőszaknak engedtetek? A’ két hölgy zokogva térdre hullott, kiáltván: „mi bűnösök vagyunk!“ ,,A’ bűntettet megvallottatok,“ vászon?;* a’ bojár, „már most az ítélet kimondása va* bátra !“ Helyéből nem mozdulva, és nem szóval, hanem szempillantása által kérdezé-ki fiait már most az öreg bojár, ’s miután magát rendbeszedte, mély de eléggé érthető hangon és elhatározottan monda : „halál !“ Milán hallgatott, de a’ más két testvérismételé: „halál ! halál !“ „fia ti minket kihallgatás nélkül ítéltekel,“ mond ekkor az idősb orosz tiszt, „úgy ti nem vagytok többé bírák, hanem gyilkosok. Soha sem volt szándékunk becsületeteket megsérteni, ’s ennek bébizonyitásául, montenegrói bojár, leányod kezét önmagamnak, rokonodét pedig öcsém számára ezennel kérem.“ „Nem a’ haláltoli félelem sajtolja-é ki belőled e’ szavakat?“ kérdé az öreg Duka. „Ha mi a’ halált rettegnek, nem viselnénk kardot, felel az orosz. „Jól van tehát! küldjétek pap után, mind a’ két házasság köttessék meg !“ o „A’ bátyám által kijelentett akarat és szándék, az enyim is ,* * mond ekkor Fái, az ifjabb orosz tiszt „de mindenest előtt kémesének vagyunk a mint ti is átláthatjátok , atyánk hatalmának az illő tiszteletet megadni Különben is szövetségünk érvényességére atyánk megegyezése szükséges, azért hogy azt megnyerhessük tizennégy nap időhaladékra van szükségünk “ ,,Menekülni akarnak tőlünk,“ kiáltó Iván, a’ bojár ifjabb fia ! „ne add meg néktek atyám ezen időhaladékot, mert az orosz szava csalfa“ A’ bojár rövid megfontolás után végre, igy szól az orosz tisztekhez: „Menjetek, szabadok vagytok! De ha husz nap alatt ide nem térendetek viszsza , felkeresendünk benneteket, ’s magunknak elégtételt szerzendünk. Jól megfontoljátok, hogy a’ montenegrói, adott szavat, sohasem szegte-meg !“ II. E’ jelenet által mélyen megilletödve hagyák el a’ kastélyt az orosz tisztek: de mihelytt a’ veszélyes környéktől magokat távol láták, az egész dolgot ifjúságuk egyik kalandjának tekintek, é s Belgrádba érkezvén autókat nem is értesítették mily nagy veszedelemben forgottak, ’s a’ bojár családjának adott becsület svavokról szót sem említettek, attyokat hihetőleg nem akarván aggodalomba ejteni. Nehány ismerőseiknek azonban a® égés*