Honderü, 1843. január-július (1. évfolyam, 1/1-26. szám)
1843-07-01 / 26. szám
Bulwer mondja — nem tudom már mellyik munkájában — ha a nő csak egyszer látta férjét hálósapkával, már hajlandóbb hozzá, s familiarizáltabb iránta, semmint két évi feszes ismeretség után. Ne nevessetek kérlek, mert Bulwer urat csupán ezen állítása már nagy lélektanárrá teszi. Neki igaza van, csakhogy mi még azt teszszük hozzá, mikép mi csak jól nevelt asszonyokról szólunk. Mert a mi ezeknél kiegyenlítő talizmán, az igen sok másnál épen ellenkezővé válhatnék. S mi valóban hiszszük, mikép egy urias — nemesb — a brit ladylike szóval élne itt — elvekkel biró asszonynál bizonyosan sokat tesz a megszokás. Készebbek vagytok ti avval, kinek — Pelham b írója mondja, nem mi — hálósapkáját egyszer láttátok, egy egész életen átsétálni, néha szenvedni, — s pedig ollykor érzékenyen s ártatlanul is — semmint őt egy tán mézesb szókkal és fényesb czipőben közelítő imádóért odahagyva, magatokat egy ismeretlen hálósapka’ irtózatos látásának kitenni. Amaz ismeri már lelki testi gyöngéiteket, s mégis lám ! csak szeretget; ez hátha többet remél tőletek, semmint lenni fog s hátha csak a pillanat’ ingereltje ? Amazt minden gyarlóságival együtt megszoktátok, sőt tán igazában véve szeretitek is : ennek ki kell még tanulnotok kényeit, szeszélyét, kedélyét, szellemi s más gyöngeségeit, szóval kitanulni hálósapkáját. Ezekből kiindulva tehát, nem hibázunk tán, ha azt állítjuk, miszerint egyik legnagyobb sauve-garde-ja — ellenőrje — női kedélynek a megszokás. S ha tán — mert valljuk meg, szép nők, hogy csak vannak példák erre is ■— hűtlen is gondolat, szó, vagy érzéseiben is ollykor a nő, ligyétek , ha gyöngéd s müveltlelkü, azaz ha jólnevelt — ritkán leszünk az úgynevezett világ’ gúnyának tettlegesen kitéve. Aztán— ha lehető tartósságot kívántok mi szűfrigy’ boldogságának — csak azt ne higyétek szép asszonykák, hogy azon hódító tulajdonok, mikkel imádóitok bírnak, mellyeknek hódolni kénytelenek valótok, hogy mondom azok örökre kilárandvák sóvár szemeiteknek, s hogy a győző, meg a győznivágyó, — avvagy hymenre illesztve — a férj, meg a szerelmes mindegy. Világért sem! Összehúzza gyönyörű tollait a kevély madár, s ha láthatod is ollykor annak csillogó fényét, ám nem érted szétterjesztvék azok s vajmi más tárgy fényezi a hiuságkitárta árguskört! Unalmasokká leszünk néha azok mellett, kik szeretnek, s mentül több képességünk fölvidítni, lelkesítői más köröket, annál fásabb- kiállhatlanabbul fanyalgunk miénkben. Bámulandó középcsillagait tettük annak egykor, s most.. ásítunk! stb. —