Honderü, 1843. január-július (1. évfolyam, 1/1-26. szám)

1843-07-01 / 26. szám

Bulwer mondja — nem tudom már mellyik munkájában — ha a nő csak egyszer látta férjét hálósapkával, már hajlandóbb hozzá, s familiarizáltabb iránta, semmint két évi feszes ismeretség után. Ne ne­vessetek kérlek, mert Bulwer urat csupán ezen állítása már nagy lélek­tanárrá teszi. Neki igaza van, csakhogy mi még azt teszszük hozzá, mikép mi csak jól nevelt asszonyokról szólunk. Mert a mi ezeknél ki­egyenlítő talizmán, az igen sok másnál épen ellenkezővé válhatnék. S mi valóban hiszszük, mikép egy urias — nemesb — a brit­ ladylike szó­val élne itt — elvekkel biró asszonynál bizonyosan sokat tesz a meg­szokás. Készebbek vagytok ti avval, kinek — Pelham b írója mondja, nem mi — hálósapkáját egyszer láttátok, egy egész életen átsétálni, néha szenvedni, — s pedig ollykor érzékenyen s ártatlanul is — sem­mint őt egy tán mézesb szókkal és fényesb czipőben közelítő imádóért odahagyva, magatokat egy ismeretlen hálósapka’ irtózatos látásának ki­tenni. Amaz ismeri már lelki testi gyöngéiteket, s mégis lám ! csak szeretget; ez hátha többet remél tőletek, semmint lenni fog s hátha csak a pillanat’ ingereltje ? Amazt minden gyarlóságival együtt meg­­szoktátok, sőt tán igazában véve szeretitek is : ennek ki kell még ta­nulnotok kényeit, szeszélyét, kedélyét, szellemi s más gyöngeségeit, szóval kitanulni hálósapkáját. Ezekből kiindulva tehát, nem hibázunk tán, ha azt állítjuk, miszerint egyik legnagyobb sauve-garde-ja — el­­lenőrje — női kedélynek a megszokás. S ha tán — mert valljuk meg, szép nők, hogy csak vannak példák erre is ■— hűtlen is gondolat, szó, vagy érzéseiben is ollykor a nő, ligyétek , ha gyöngéd s müveltlelkü, azaz ha jólnevelt — ritkán leszünk az úgynevezett világ’ gúnyának tettlegesen kitéve. Aztán­­— ha lehető tartósságot kívántok mi szűfrigy’ boldogságá­nak — csak azt ne higyétek szép asszonykák, hogy azon hódító tulaj­donok, mikkel imádóitok bírnak, mellyeknek hódolni kénytelenek való­tok, hogy mondom azok örökre kilárandvák sóvár szemeiteknek, s hogy a győző, meg a győznivágyó, — avvagy hymenre illesztve — a férj, meg a szerelmes mindegy. Világért sem! Összehúzza gyönyörű tol­lait a kevély madár, s ha láthatod is ollykor annak csillogó fényét, ám nem érted szétterjesztvék azok s vajmi más tárgy fényezi a hiuság­­kitárta árguskört! Unalmasokká leszünk néha azok mellett, kik szeret­nek, s mentül több képességünk fölvidítni, lelkesítői más köröket, an­nál fásabb- kiállhatlanabbul fanyalgunk miénkben. Bámulandó középcsil­lagait tettük annak egykor, s most.. ásítunk! stb. —

Next