Honderü, 1844. január-június (2. évfolyam, 1/1-26. szám)
1844-01-13 / 2. szám
Vl alult és jövő nagy tenger egy kebelnek. Megférhetetlen olly kicsiny tanyán. Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek. Zajától felrémül a szívmagány. Ha van mihez bízhatnod a jelenben, Ha van mit érezz, gondolj és szeress, Maradj az élvvel kínáló közelben, S tán szebb, de csalfább távolt ne keress. A birhatót ne add el álompénzen, Mellyet kezedbe hasztalan szorítsz: Várt üdved’ kincse bánat’ ára lészen, Ha kart hízelgő ábrándokra nyitsz. Hozd, oh hozd vissza szép szemed’ világát; úgy térjen az meg mint elszállt madár, Melly visszajő ha meglelé zöld ágát, Egész erdő’ viránya csalja bár. Maradj közöttünk ifjú szemeiddel, Barátod’ arczán hozd fel a derűt: Ha napja lettél, szép delét ne vedd el, Ne adj helyette bánatot, könyvt. VÖRÖSMARTY. MUTATVÁNY JÓSIKA MIKLÓS’ ,ÉLET’ UTJAI* CZÍMÜ LEGÚJABB REGÉNYÉBŐL. (VÉGE). Gyönyörű nyári est volt, Guarinine’ parkjának magas platánai hosszú árnyakat terítenek a bársonysima gyepszőnyegre, mellyen fesztelen csoportozatokban, a legszebb s ritkább növények virítottak. A roppant kert’ közepében magas góth pavilion állt, a szép Octávia anyjának egykor kedves mulatóhelye. Padlója olasz mozaik, falait remek freskók borították, s a faragásokkal ékes ablakok’ színes üvegein át, az egész belső szobában bárteljes világítás terült. Octáviának zongorája foglalta el az elég tágas négyszög’ közepét, s itt ott kényelmes bútorok álltak szabadon, mig a márványasztalok’ vedreiben a kert’ legritkább s szebb virágai terjeszték illatözönüket. Octávia gazdálkodott örömeivel; azok olly egyszerűek, olly nemesek valának, s mégis nemét az élvezetnek találá abban , azoknak érdekét a ritkaság’ kecsével emelni. Alig egyszer egy héten lépett ő e szentélybe, s mindennek öszhangban kellett lenni azon édteljes visz-