Honderü, 1848. január-április (6. évfolyam, 1-13. szám)
1848-01-22 / 3. szám
— 34 — meg fognak engedni, ha kissé mellette maradunk, hiszen czélom szent, e sorokat lelkemből irom ki, ha irányt nem tévesztve az igazságot megközelítem, beszélhetnek ellenségeim bármit is, én kötelességemnek ismerem azt elmondani, mit e dologról tudok, a méltánylat és elismerés úgy sem e század’ gyermeke. Mily reményekkel nyittatott meg ez országgyűlés is, miután a nemzet’ kivánatai el voltak találva, nem szükség megemlíteni, azt tudja mindenki; az ez országgyűlést megelőző esemény, mely aranybetűkkel van történeteinkbe fölirva, mostani nádorunk’ körútja, ezen reményeket csak szebbíté, mert meggyőződésünkké vált úgyszólván , hogy e nemzet megértve az idő’ intését, bizodalommal lépent legszebb tisztének gyakorlatába, a törvényhozás’ terére, és elenyészteti a fekete viszályt, mely annyi ideig fogva tartá kifejlődésünket. íme, két hava múlt, hogy a hon’ atyái Pozsonban vannak, s ezen remények már hervadoznak. Vajha által látnák némely emberek, hogy a törvényhozás nem az agitatio’ tere, hogy ott a szenvedélyeknek és bizonyos sympathiáknak békét kell hagyni, hogy ott nem egypár ember’ kedvencz eszméiről lehet szó, hogy ott a haza’ boldogulásáról kell intézkedni, nem úgy viselni magukat, mintha szabadon rendelkezhetnének egy nemzet’ szent jogaival, és nem tartoznának számot adni az általuk annyira emlegetett milliók’ anyagi és szellemi veszteségeiről. Ez vagy némely emberek rósz akaratára vagy tudatlanságára mutat. Rész akarat, ha általlátják, és mégis ellene cselekesznek ; tudatlanság, ha általlátni nem bírják, pedig lehetett volna rá elég idő. Szomorú dolog, hogy egy nemzet’ életében ily momentumoknak is kell létezni akkor, midőn önállóságot és műveltséget pengetünk jókor reggeltől késő estig, és kisül, hogy bizony a puskaport már régen föltalálták, midőn csodálkozunk , hogy egy évtized alatt mennyit haladtunk, és kisül, hogy bizony nem igen haladtunk a tervkoholásnál továbbra, s a legüdvösebb intézkedések, az önzés és önámulás veszedelmes szikláin hajótörést szenvedtek. Egy fractiónak több évi vajúdás közt megszületett leghajósabbnak gondolt doctrinái a magyar szózatokban foglalvák; olvassa meg ezen könyvet a higgadtan gondolkozó hazafi, és ha meg sem győződött meg politikai kiskorúságunkról, meg fog győződni. Ezen állításunkat, mihelyt időnk engedi, be is fogjuk bizonyítani. Ezen erőlködéseket, melyek egy részről igen furcsa alakban tűnnek elő, közönyösen nézi a nagyobb rész, a polgári és a közrend, vagyis misera plebs. Ide is fordíták figyelmüket az újítók, s azt hitték, hogy holmi népkönyv, mely a legborzasztóbb ellenmondások’ tárháza, segíteni fog a bajon. Mi hatása volt ? — semmi — az okosabbak kinevették, s a butábbak nem értették még akkor sem, midőn commis-voyageurök megmagyarázták. Az mondatik, hogy alkotmányos országban agitatio nélkül nem lehet haladni, az agitatio az alkotmányos szabadság éltető levegője; lehet, hogy ez állítás Angol és Francziaországban nem veszedelmes , de nálunk, kik közelebb állunk a feudalismushoz még most is mint amazok, és bonyolódott viszonyainkból csak csendesen bontakozunk — nálunk mondom, vért fagylaló jeleneteket idézhet elő. Legjobban tanúsítja politikai kiskorúságunkat azon szaggatottság, mely politikai pártjainkat jellemzi. Az ellenzék soraiban szakadás van, mert egy rész a municipális jogok’ csonkításával centralizálni, más rész a megyék’ autonómiáját megtartani akarja, melyik van tehát tisztában önmagával? A mostani Pesti Hírlap centralizálni akar. A hajdani Pesti Hírlap ezen újabb eszmék által háttérbe tolatott, mert nem figyelt barátinak intő szavára, s politikai életének ama legszebb időszaka, melylyel használhatott volna nemzetének, úgy vonult el a haza’ borús egén.