Honismeret, 1993 (21. évfolyam)
1993 / 2. szám - TERMÉS - A fehéregyházi Petőfi-múzeum alapítója (Máthé Attila)
Az 1910-es évek elején a Gáli család vette át a gondnoki feladatot. Az első világháború során és az uralomváltás következtében a múzeum állaga megfogyatkozott, értékes anyagok vesztek el. A neves személyiségek bejegyzéseit, kézjegyeit tartalmazó vendégkönyv, a székelykeresztúri Varga Piroska nemzetiszín szalaggal átkötött kávéscsészéje, amelyből Petőfi állítólag utolsó reggelijét fogyasztotta, s az ágy, melyben állítólag utolszor aludt, mind nyomtalanul eltűntek. Az őr személye is megváltozott, Pupáza Pavel és családja költözött be a múzeumőri lakba. A következményekről az 1925. július 27-i Brassói Lapok ilyen cím alatt ír: Nem gondozzák a fehéregyházi Petőfi-emlékművet. Alcímek: Gyom és por. Nincs pénz a rendben tartásra. 1936-37-ben tért haza orosz fogságból, miután ott családot alapított, itt pedig rég elsiratták, Luciu Zaharia, családostul. Mivel halottnak nem kell ház, az övét hiányában kisajátították, így ő lett a Tanács tanácsára a múzeumőr. A második világháborút követően Katóka János szobrász-keramikus vette át a múzeumőri feladatot. Petőfit ábrázoló domborművű medalionokat, nagyméretű, díszes virágcserepeket, vázákat készített, amelyek túlélték alkotójukat. Az emlékoszlop előtti és a Respublicából vett idézettel díszített bronztábla a román kormány ajándékaként került a mai helyére 1949-ben. Katóka részt vett a Magyar és Román Tudományos Akadémia 1956-os közös ásatásain, amelyek Petőfi testereklyéit keresték, jellegzetes, bal felső kiugró szemfoga alapján. A keresett lelet nem került elő. A rejtély maradt. Katókát Dakó Ágoston és családja követte az árnyas tujáktól oltalmazott őr- és emlékhelyen. Az avatáskor még zsenge, törékeny csemeték az eltelt több mint fél évszázad alatt susogó, sudár fákká nőttek, jóval meghaladva az emlékoszlop magasságát. Csak a gerlék szomorú búgása változatlan, időtlen, mint az emlékezés. 1969-ben Hajdú Győző és Sütő András a kerek évforduló alkalmával engedélyt szerzett a múzeum épületének átépítésére és az ispánkúti halálhely emlékművel való megjelölésére. Miután a felső engedély, nyilván tudatosan, csak 2-3 nappal az ünnepség előtt érkezett, az ispánkúti emlékművet szinte lehetetlen volt időre elkészíteni. És mégis, a feladat nagyszerűségét felismerő kőműveseknek sikerült a lehetetlen: a Petőfi-ünnepély napján készen állt a költő elestének helyét megjelölő, Hunyadi László marosvásárhelyi művész domborművével díszített műtárgy. A múzeum átépítése után az őr lakása megszűnt, helyet adva a harmadik, legbelső terem számára, amelyben jeles képzőművészeink számára nyílt Petőfit láttató, állandó jellegű képzőművészeti kiállítás. A kiállított anyagok alá ekkor kerülnek a pontos, háromnyelvű feliratok (magyar, román, német). Az állandóan ott lakó múzeumőrt (Dakó Ágostont) Máthé Edit tárlatvezető váltotta fel, majd sűrű egymásutánban váltják egymást az idegenvezetők. A nemzetiségi elnyomás súlyára mutatóan: Lukács Károlyné, Pintea Valeria, Parchirie Lázár, Chindea Mihai. Ez utóbbi szolgálata alatt 1985-ben alapjaiból újjáépült a százados épület. Az ezt követő újrarendezés azonban nem vált a múzeum előnyére. A kis kapusszoba ugyanekkor épült. A demokratizálódási folyamat 1990-ben újra magyar nemzetiségű és hosszú idő után fehéregyházi felelőst állított a múzeum élére, Simonné Albert Júliát. Bátorító jelenség a fehéregyházi székhelyű Petőfi Sándor Művelődési Egyesület megalakulása is, amelynek eddig két országból verődtek össze támogatói, tagjai. Az egyesületnek a kulturális célokon túl gyakorlati hasznú célkitűzése is van, megépíteni egy olyan művelődési központot a mai múzeum közelében, amely fárosza, zarándok- és pihenőhelye lehetne a Petőfi szellemét tisztelőknek. Az épület tervét csaknem fél évszázada elkészítette Kós Károly, s ennek a végrendeletszerű tervnek a megvalósításáról az utókor nem mondhat le. A PSME tiszteletbeli elnöke, Kányádi Sándor az egyesület alakuló közgyűlésén mondott beszédében bizakodásának így adott hangot: „Ha meglesz a háttér is hozzá az egész földgolyóról, én akkor hiszem, hogy ez itt, tájainkon, egy nagyon példaadó egyesület lesz és szolgálni fogja azt, amire nagyon áhítozunk, a megbékélést." Máthé Attila 51