Honismeret, 1994 (22. évfolyam)

1994 / 4. szám - KRÓNIKA - Búcsú Göndöcs László (Vígh Károly)

A Debrecen Dombos tanyai általános iskola tantestülete és tanulói nemcsak figye­lemmel kísérték a XII. századi templom romjainak megmentését, hanem honismereti­műemléki szakkör megalakításával vállalták annak őrzését, a park gondozását és népszerűsítést is. Az elmúlt iskolai évben Debrecen történetével ismerkedtek a szak­kör tagjai, s helyszíni előadást is hallgattak attól az építészmérnöktől, aki a helyreállí­tást végezte. A romegyüttes közelében erdősáv, tágas legelők, ligetes erdőcsoportok találhatók, ami vonzóvá teheti a műemléket a kirándulni vágyók előtt. A mező labdázásra, játékra igen alkalmas. A rom mellé asztalokat, padokat, tűzrakóhelyeket készítettek. A hely népszerűsítésre vár, s a pihenés, játék mellett alkalmas a hon, a műemlék, a szűkebb település értékeinek jobb megismerésére is. Dr. Szamosújvári Sándor Búcsú Göndöcs Lászlótól Szomorú szívvel jöttünk össze, hogy végső búcsút vegyünk neves földinktől, bará­tunktól, dr. Göndöcs Lászlótól. Szülővárosunk, Losonc történetéhez tartozik, hogy amikor a város a kiegyezés utáni korszakban egyre jobban iparosodott és polgároso­dott, még messze földről is érkeztek oda szakemberek, sőt családok és benépesítet­ték a várost. Ezek közé tartozott Göndöcs, azelőtt Czwank László barátunk nyugatról érkező édesapja, aki kiváló szakmunkásként végezte dolgát a losonci Mezőgazdasági Gépgyártóban és nevelte fel gyermekeit a város falai között. Köztük volt László, a város későbbi büszkesége, aki a helybeli magyar gimnázium egyik legnevezetesebb tanulója lett. Már korán kitűnt mint kiváló matematikus, aki e tárgyban oly gyengének minősült fiatalabb diákoknak - mint jómagam is, vagy Fischer Ernő barátom - sze­rencsénkre magánórákat adott. Érettségi után a prágai egyetemre kerülve, nem csupán kiválóan végezte el a matemati­ka-fizika szakot, hanem az ottani magyar ifjúsági mozgalomban is megbecsült nevet szerzett magának. Sőt, mint a Prohászka Körök főtitkára, országos hírnévnek örvendett. Prágában, a Károly Egyetemen megalapozhatta volna tudományos, pedagógiai karrierjét, amikor is - magyar létére - cseh professzora a tanszékre hívta. Ő azonban nem fogadta el ezt a megtiszteltetést, hanem a tanári oklevél megszerzése után inkább elment gimnáziumi tanárnak egy kárpátaljai magyar városba, Beregszászba. A történelmi események - szerencsére - úgy hozták, hogy a bécsi döntéssel szülő­városunk, Losonc is visszakerült az anyaországhoz, ami számára is nagy fordulatot jelentett életében. Budapestre kerülve, a kultuszminisztériumban közreműködött abban, hogy a felvidéki származású egyetemi hallgatók és tanárok megtalálják a helyüket az anyaországi kulturális életben. Így történt, hogy sokunknak egy életre szóló szellemi poggyászt és közösségi élményt jelentett, amikor létrehozta Budán, a Toldy Ferenc utcában a felvidéki diákotthont, ahol számos neves felvidéki diák -magyar, szlovák és ruszin — lakhatott harmonikus baráti közösségben. Köztük olyan ismert személyiségek, mint az irodalomtudós Turczel Lajos, vagy a szlovák festőmű­vész, Zmeták Ernő és mások, akikkel volt szerencsém együtt lakni. A katolikus ma­gyar Göndöcs László olyan szellemiséget sugárzott és képviselt, hogy a különböző vallású és nemzetiségű diákság súrlódásmentesen, harmonikus barátságban volt képes együtt élni a diákotthon falai között. A háború után azonban a remélt szabad és demokratikus világ helyett rövidesen az embertelenség korszaka köszöntött ránk. Laci bátyánk életének ilyen előzményei után nem folytathatta tanári pályáját és egy ideig arra kényszerült, hogy zöldséget 84

Next