Honismeret, 1996 (24. évfolyam)
1100 ESZTENDŐ - Pozsgay Imre: A nemzettudat napjaink politikájában
szása is benne volt ebben, de - anélkül, hogy itt akár a régészet, akár az őstörténet, akár az egész történelem historizáló alkalmazása felé elmennék - azt hiszem, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy már ide, a Kárpát-medencébe egy felkészült, tájékozott és identitásában erős nép érkezett. Pontosan tudták, hová jönnek, bár a sarkukat taposták a sztyeppéken és jönniük kellett. Erről az egyik legnagyobb információ, hogy akkori időmércével mérve „pillanatok alatt" modern államot sikerült teremteni itt, a Kárpát-medencében. A tájékozódó képességről tudósít, hogy helyes döntést tudtak hozni az államalapítással. Géza fejedelem esztergomi várának ablakán a Dunán elvonuló dereglyéket nézve még kapkodta a fejét hol Róma, hol Bizánc felé, de végül is döntött, fiára hagyományozta az akaratát, és Szent István élni is tudott ezzel az akarattal. Úgy tudott szuverén döntést hozni Magyarország államiságáról, hogy eközben a beilleszkedés feltételeit is megteremtette. Vazallus nem lett, kapcsolatépítő lett. Tehát az államiság ezeresztendős tapasztalata az identitás egyik nagyon lényeges, máig ható meghatározója a magyar történelemben. Nem az aktuális állam botlásairól és az állampolgárokkal szembeni arroganciájáról beszélek, mert az államban az ilyenfajta hajlamok is benne vannak. Ma is, minap is, azelőtt is megértük ennek minden tapasztalatát. Én az államiságról, az alkotmányos szemléletmódról és az ahhoz kapcsolódó magyarságélményről beszélek. Ehhez szorosan kapcsolódó és a mai döntésekbe is beleszóló élménye ezer év magyarságának a függetlenség, és a függetlenséghez való ragaszkodás akkor is, amikor ez a függetlenség nem létezett. Egyik történészünk - fedje homály a nevét - azt írja, hogy „mítosz, azaz függetlenség". Ugyan már! „Sok olyan népet ismerünk - mondja -, amelyek a függetlenség nélkülözésével emelkedtek fel, váltak naggyá, teljesítőképessé, sikeressé." Biztosan mindegyikünk tudna említeni egy-két ilyen népet, nemzetet, csakhogy azok nem mi vagyunk. Ha egyszer nemzeti etnitás vagyunk, amelyben függetlenségnek éppen nemzeti mivoltunkra meghatározó ereje van, akkor mi nem a csehek, nem a finnek vagyunk, sem mások a „sikeres" nemzetek közül, hanem azok, akiknek a nemzeti függetlenség és a vele járó önrendelkezési képesség igénye, szükséglete. És erről a szükségletéről nem hajlandó lemondani, akár háborút is képes érte folytatni. Gondolják meg: 1848-49-ben, 1956-ban, de a példákat szaporíthatnánk. Ez is benne van tehát a magyar identitásban. S akik ma döntést hoznak az ország sorsa felől ilyen-olyan akarat, néha megtévesztett akarat nyomán, azoknak ezt a tényt is számításba kell venni! Az identitás, az önazonosságunk meghatározása szempontjából a nyelv, a kulturális teljesítmény szintén döntő jelentőségű. És hogy milyen csodálatos nyelvnek vagyunk a birtokában, azt azok igazolhatják, akik beszélik ezt a nyelvet, s akik tudják, hogy úgy tudott fejlődő, minden elvont fogalom és konkrét fogalom kifejezésére alkalmas eszközzé válni a magyar nyelv, hogy közben az őseredeti formáitól se nagyon tért el. Hiszen ha meggondolom, egy középfokon képzett, némi szellemi erőfeszítésre képes ember ma éppúgy el tudja olvasni, meg tudja érteni a Halotti Beszédet vagy az Ómagyar Mária-siralmat, mint a kortársak tudták. Vagy a Tihanyi Alapítólevél néhány sorát. A nyelv és a kultúra jelentősége hasonlít az államisághoz, a függetlenség igényéhez, s ez a három megbillenthetetlen tartóoszlopa a magyar identitásnak. Ha egyiket kiütik, akkor nyilván a nemzet omlik össze. Gondoljanak azokra - főleg a Balkánon ma is tetten érhető nemzetekre, amelyek nyelvcserét hajtottak végre, elvesztették egykori önazonosságukat. Miért nem történt ez meg a magyarsággal a latin hatás, a német hatás és sok minden befolyás 10