Honismeret, 2013 (41. évfolyam)
2013 / 5. szám - KRÓNIKA - Székely András Bertalan: "Polak, węgier, dwa bratanki" : a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára helye és pozíciója a magyarországi nemzetiségi kulturális intézmények között, valamint a gyűjtemény szerepe a történelmi lengyel-magyar kapcsolatok elmélyítésében és a magyarországi lengyelek kulturális örökségeinek megőrzésében
ságtudat kognitív elemeit. Természetes tehát, hogy a tájház gyűjtőnévként említhető kiállítóhelyek a hazai nemzetiségek identitás-megőrző és átörökítő intézményei sorában kiemelkedő szerepet játszanak. A magyarországi tájházak száma európai viszonylatban is jelentős, működtetőjük többnyire valamilyen szintű önkormányzat, esetleg civil szervezet vagy magánszemély. Mintegy negyedük (!), kb. 220 helytörténeti gyűjtemény és tájház valamely nemzetiségekhez köthető. Ezek több mint fele a budaörsi Heimatmuseum által koordinált német és 25 százaléka a szlovák anyagot őrző, bemutató intézmény. Természetesen horvát, román, szerb, szlovén és kisnemzetiségi - lengyel, ruszin, ukrán, örmény - kiállítóhelyekről is tudunk, igaz kisebb számban. Fenntartójuk legtöbb esetben a helyi önkormányzat, illetve a települési nemzetiségi önkormányzat. Működésükhöz az állam az országos muzeológiai szakfelügyelet segítségével szakmai iránymutatást és pályázati úton anyagi támogatást biztosít. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon 2009 szeptemberében avatták fel az Első Roma Tájházat. A falu cigánytelepén lévő tájháznak otthont adó kétszobás épület és néprajzi gyűjtemény a pályázati támogatások segítségével a Rromanes Egyesület gondozásával valósulhatott meg. Jelenleg Magyarországon ez az egyetlen olyan, a múlt század közepére jellemző lakhatási körülményeket bemutató tájház, ahol kiállítás keretében nyerhetnek bepillantást a látogatók a romák kultúrájába, szokásaiba, és megismerkedhetnek a használati tárgyaikkal is. A hazai lengyel állandó kiállítóhelyekről dióhéjban Az utóbbi évtizedben sikerült lerakni a többi nemzetiség mellett - a magyarországi lengyel nemzetiség kulturális autonómiájának is az alapjait. Az ezt jelképező intézmények egyike a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára, amelyet az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1998-ban alapított. Ahogy Sutarski Konrád rámutat, elsőként jött létre a hazai polónia (határon túli lengyel diaszpóra) intézményeinek sorában. A jelentős magyar és lengyel állami támogatásnak köszönhetően (amely megközelítőleg fele-fele arányban érkezett), a múzeum épületét 2005-2006-ban sikerült átalakítani: a korábban földszintes épületre egy emeleti szint került. A bővítés kétszeresére növelte a kiállítóteret és a kiszolgáló helyiségek alapterületét is. Ilyen módon az időszakos kiállítások helyszínét elkülönítették az 1998 óta működő állandó kiállítás termétől. Ez utóbbi eleinte a magyarországi polónia tárgyi és történelmi emlékeit mutatta be különböző vetületekben: a királyi kapcsolatok, a néphagyományok, a városi élet, a hadi kapcsolatok terén. Már a múzeum működésének első éveiben kiderült, hogy az ezeréves lengyel-magyar kapcsolatok teljes felvázolása nélkül a polónia történelmének bemutatása is hiányos. Ennek okán az épület 2005-ben elkezdett felújítását a kiállítás átalakítására is felhasználták, a magyarországi és lengyelországi múzeumokban, archívumokban, illetve magánszemélyeknél kutatták fel a szükséges kiállítási tárgyakat. Az átalakított épület 2006. évi átadásakor a kibővített állandó kiállítást az alábbi megváltozott névvel nyitották meg újra: ,ysz 1000 éves lengyel-magyar kapcsolatod’. A kiállítási anyag Lengyelország és Magyarország kapcsolatrendszerének minden történelmi vonatkozását felölelte, az alábbi egységekre bontva: ,Királyi és állami kapcsolatod,,Barátok a bajban"; „Gazdasági kapcsolatok"; kulturális és vallási kapcsolatok"; ,Új magyar polónia tevékenysége". Ez az egyetlen múzeum a világon, amely - a bemutatott téma vonatkozásában - nem csupán mellékesen foglalkozik a két nemzet hosszú múltra visszatekintő kapcsolataival, hanem a kengyel, magyar két jó barát!" ismert szólás gondolatát állítja a kiállítás középpontjába. A 2010/11-es év újabb újdonságokat eredményezett: a múzeum kiállítási anyagának bővítésére és korszerűsítésére (ez alkalommal meghatározó módon magyar és kisebb mértékben lengyel állami forrásból) ismét költségvetési támogatáshoz jutott. A múzeum történetével összefüggésben fontos fejleményként említi Sutarski igazgató úr azt a tényt, hogy a budapesti székhelyű múzeum Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - 2003-as alapítással - két tagintézményt is létrehozott. Egyiket Andrástanyán (Dolna Drenka), a kis lengyel községben, a másikat a hajdanán kényszerűen megszüntetett lengyel falu, Derenk területén. A közigazgatásilag Ládbesenyőhöz tartozó Andrástanyán berendezett Derenki Emlékházat egy hagyományos tornácos parasztházban működtették. Az egyik helyiségben főként Derenkről származó, falusi mezőgazdasági eszközök voltak láthatók: többek között takácsműhely, szövőszék, háztartási eszközök, gabonaszerelő gép és más mezőgazdasági eszköz. A másik két, közös előtérből nyíló szobát lakószobának rendezték be. Az egyikben derenki bútorok találhatók: ágy, asztal, székek, szekrény. Az egykori Derenken szőtt szőnyegek borították a padlót, a falakon régi derenki lakosokat ábrázoló fényképek függtek. A másik szobába olyan búto- 3 Sutarski, Konrád: A Magyarországi Lengyel Múzeum és Levéltár állandó kiállítása. „A lengyel-magyar kapcsolatok 1000 éve” és a lengyel népszokások. In: Dr. Székely András Bertalan (szerk.): Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény és ruszin nemzetiségek néprajzából 8. (2011). Magyar Néprajzi Társaság, Bp., 2012. 163. 4 Sutarski i. m. 169-169. 59