Honművész, 1836. július-december (4. évfolyam, 53-104. szám)
1836-10-06 / 80. szám
lanságára volt is uraságának, de híven caracterizálá személyét. — Általánosan szembetűnők voltak ezen hibák , hogy zseb-könyv helyett egy nagy A. B. C. könyvecskét hozott Elemir a’ színpadra. Lidi több nemű virágokat emlegetett, és csak akácz levelek voltak kezében (talán még ennek is a’ szárazság oka) ! A’ fába vésett E mellé L betű is jött később említésben, de ez nem volt látható. Miért nem forditnak illyesmire nagyobb figyelmet? A’ „Mariska" dalt annyira megkedvelő közönségünk, hogy még az idegen ajkú tiszt urak is ismételve hivják ki Klárát, az öröm-tapsok közti vissza vonuló szép színésznél September 16 kán adák „Fekete Fricz, vagy, büntető pallos“ 5 felvonásos vitézi játékot. — Király (Lassi) öltözve ugyan helyesen volt, de az igazi résztvevő atyai szivet — kivévén, midőn már fijára ismervén keserűségtől lesujtottan távozott a’ színpadról — nem tudá utánozni. Gózon (Henrik) szóejtése igen jó, de állása és actioji még miveletlenek ; homlokát ne vonja redőkbe minduntalan, vagy kell vagy nem koszos vonásokat képzenie. Mátéfi (Martinez) eleintén szerepét sem látszott jól tudni, mit ezen fonák mondással is elárult ,,lelkeim ősei — lebegnek házam fölött.“ Távul volt tőle minden atyai érzés, távul minden helyes actio ; — azután a’ hófejérségű bajuszhoz rendetlen teljes pirosságú arcz rész összefüggésben állt. Mátéfinét (Luitgarde) első fölléptekor igen helyes öltözete ajánlá, sőt az örömsujtó levélnek vételekor hirtelen Összerogyta is helyén állott, de nem többé, mihelyt gyászba öltözött; kialudt ekkor kebléből minden részvét, minden cselszövényes indulat és nyájasság.— Hetényi játszá a’ czimszerepet, és Fricz merész haramiának minden várható caracterizálását élénken rajzolá; egyedül mint remetének kissé tettetőbb indulat és szivrehajtóbb részvét kivántatott, midőn kedvesen észre vette, hogy mérget evett. Török (Guval) szerepét ugyan tűrhetőleg vivé, de mint Fricz nevelője nem látszott nálánál idősbnek. Ezen darabnak, mind a’ mellett, hogy válogatott magyarsággal teljes, végső felvonásai zavarttak, vagy kis színpadon ki nem vihetők. Klára felvonások közben kedveskedett ,,ő a’ férfi, a’ férfi ma ritka madár“ — és ama németből nem éppen helyesen magyarositott dallal „Wenn ich nur kein Mädchen war’ es ist doch recht fatal“ — ’s hallgatójit öröm-tapsra fakasztá. DEBRECZENBEN, sept. 11 -kén ismét „Tancréd“ hős daljáték került színpadunkra. Páyné (Tancréd) mai játékából észre lehetett venni jeles hangászi fogalmát, ’s ügyes színészi tehetségét. Valóban gyönyörködve láttuk szorgalmas iparkodását, és bámulni kellett az alsó G-ig lemenő alt hangjait. C hiába yné (Amenaide) ha valaha, úgy ma bizonynyal igenis megérdemlő a’ kitűnő tetszést. Pá y-ban (Argirio), egy fő emberben hathatósb tartást, az elszomorodott bátyában több fájdalmat, az indulatoktul boszúra gerjedt testvérben több dühödő tűznek kifejlését óhajtám vala látni — séd sapienti pauca. Göde (Orbassano) miben tartja a’ fő vezérséget, nem tudom; de ha a’ mai látásból szabad ítélnem, úgy elhibázván ariája fonalát, és négy taktussal előbb kezdvén, azt a’ vigyázatlanságban helyező, mi által a’ szegény gyenge trombitások oboisták és klarinétosokat olly zavarba hozá, hogy, ha a’ hangászkarnak jeles igazgatója Ellinger bő tudományát kimutató alkalmas mozdulataival a’ fővezér után hathatós léptekkel rohant hangászkart vissza nem tartja, a’ süppedékeny lapályba fő vezérrel együtt bele veszendnek, pedig kinek szükségesb a’ vigyázat, mint — fő vezérnek. Az előadás különben megelégedést szerze. — Sept. 17-kén ismét a’ bűvös vadász varázslá tele szinte remünket. Chiabagné (Agatha) ma sokkal