Honvédségi Szemle 1992/1

1992 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - A titkos brit rádióháború 1900-1986 (dr. Demeter György nyugállományú ezredes)

N­agy eredményt ért el a brit Creed Teleprinter I­. cég 1918-ban, amikor elkészítette az első rejtjelzőgépet és ezzel lényegesen felgyorsította a rejtjelzőmunkát. Persze a németek sem akartak lemaradni, szinte a britekkel együtt fejlesztették rádiótechnikai eszközeiket és például 1935-ben már közel 20 ezer rejtjelzőgépet találhatunk a német haderőben. A verseny­­futásban hol a németek, hol a britek vezettek. 1938-ban például, amikor a németek körülbelül 100 ezer katonával behatoltak Ausztriába és azt bekebelezték, az előkészületeket sem a brit, sem a francia SIGINT nem észlelte. Az Anschluss két nap alatt és olyan gyorsan ment végbe, hogy a szövetségesek nem tudtak idejében reagálni. A rejtjelzett táviratok megfejtésében az angolok 1939-re nagy eredményeket értek el: meg­fejtették a görög, portugál, spanyol, olasz, amerikai és perzsa diplomáciai forgalomban használt kódokat, sőt az akkori magyar diplomáciai táviratok sem okoztak problémát a Knox vezetése alatt álló megfejtőknek a Diplomatic Section-ban. Amikor 1939. szeptember 2-án Franciaország és Nagy-Britannia hadba lépett a náci Németországgal, a GC-GS nevét a jelenleg is ismert G. Λ. H. Q.-ra változtatták. A GC-CS és a G. H. H. Q. mellett létezett egy úgynevezett Rádió Biztonsági Szolgálat is (Radio Security Service), melynek tevékenységét Nigel West külön fejezetben tárgyalja. A MI8c fedőjelzésű szervezet feladata volt egyebek között az ellenséges ügynöki hálózat felderítése és lehallgatása. Ennek eredményeként sikerült számos német ügynök nyomára bukkanni és lelep­lezni őket. Ebben a fejezetben is találkozhatunk magyar vonatkozással, amikor 1938 augusztusá­ban a Gestapo letartóztatta Thomas Kendrick századost, a brit titkosszolgálat (SIS) bécsi rezi­­dentúrájának vezetőjét, három napig tartó kihallgatása után Magyarországra deportálták és onnan engedték szabadon Sir Nevile Henderson, a berlini brit nagykövet erőteljes tiltakozásának ered­ményeként. S­ikerült az ütközetek alatt is olyan eszközök birtokába jutni, ami megkönnyítette a rejtjel­megfejtők munkáját. N. West beszámol arról, hogy 1940 februárjában a Gleaner brit hajó elsüllyesztette az U-33 jelzésű német tengeralattjárót. Amikor a búvárok a hajót átkutat­ták, három rejtjelző gépet találtak sértetlenül, az U-33 személyzetének már nem volt ideje meg­semmisíteni. E gépek segítségével és a megmentett legénység kihallgatása révén sikerült hosszú időn keresztül megfejteni a német tengeralattjárók fedélzetéről továbbított rejtjelzett táviratokat. Ismét egy magyar vonatkozás: 1940-ben a brit rejtjelmegfejtő részleg Bletchley-ben megfejtette a budapesti japán nagykövet Tokióba, a japán Külügyminisztériumba küldött táviratát, amelyben a nagykövet beszámolt Horthy Miklós kormányzóval folytatott beszélgetéséről. A japán nagykö­vetnek Horthy megerősítette, hogy Hitler inváziót akar végrehajtani Anglia ellen. A szakemberek számára igen értékes és érdekes adatokat tartalmaz az 1. sz. függelék (367-370. oldal), amelyben a szerző felsorolja az összes német rádióforgalmi rendszert és azok kód­nevét, amelyet a 2. világháború alatt az angolok felderítettek. A táblázatból az is kiderül, hogy az adott rádióhálót milyen parancsnokság részére telepítették és mikor sikerült az első táviratot megfejteni. Hasonlóképpen érdekes a 2. sz. függelék is (371-372. oldal), amelyben felsorolják a legfontosabb brit lehallgató központokat, települési helyükkel és alárendeltségi viszonyukkal együtt. A szövegközi vázlatok és rajzok, valamint dokumentummásolatok teszik a könyvben leírta­kat színesebbé, olvasmányosabbá és természetesen hitelesebbé. Ezek közül is kiemelkedik pél­dául a G. I. H. Q. teljes szervezését tartalmazó táblázat a könyv 16-17. oldalán: itt láthatók a különböző feladatot ellátó részlegek (hadműveleti, tervezési, híradó-biztonsági, szervezési nyelvi), továbbá Nagy-Britannia honi területén és tengerentúlon levő híradó különítmények, de még a titkos rádióállomások is. U­gyanitt, a 18. oldalon megtalálhatjuk az Egyesült Államok hasonló feladatot ellátó Nem­zetbiztonsági Szolgálatának (NSA ) National Security Agency) szervezését is, mivel a szerző a két szervezet hasonló és eltérő vonásait akarta szemléltetni, egyúttal a két ország közötti szoros együttműködést is érzékeltette. Még a 2. világháború alatt, 1943. május 17- én kötötte meg Nagy-Britannia és az USA a BRUSA-paktumot a rádióelektronikai felderítő szer­vezetek közötti együttműködésről, a duplikációk elkerüléséről, az adatok és eszközök cseréjéről stb. A maga nemében ez volt a világon az első megállapodás két külföldi ország között ilyenfajta kooperációról. Ehhez csatlakozott a későbbiek során Kanada és Ausztrália is. A 2. világháború

Next