Hungarologische Beitrage 11. Universität Jyväskylä (1998)
Literatur- Irodalom - Kirjallisuus - Sz. Molnár Szilvia: Homo ludens (...ahogy fikciót, illetve nem-fikciót olvas
HOMO LUDENS A lehetséges világok igazságfeltételeinek a valós világban való referálását ily módon negligálva és hipotetikus jellegükre fordítva figyelmet az irodalmi műalkotások esztétikai önelvűségének kérdésével találjuk magunkat szemben. Kanyó Zoltán már említett tanulmányában az arisztothelészi Poétikának egyes kijelentései azért is kerülhettek be újra az irodalomtudomány diszkurzusába, mert a jelen tudományos horizontban a befogadásesztétika újabb eredményei visszaállítani látszanak azt az irodalom létét meghatározó produkció, disztribúció- és recepcióesztétikai hármas egységet, amelyet a klasszikus görög gondolkodók még evidenciának tartottak. A Poétika az első olyan irodalomelméleti munka, ahol a fikcionalitás kérdése - természetszerűleg nem ezzel a fogalommal operálva -előtérbe kerül. Jelen tanulmány szempontjából a következő négy - Kanyó Zoltán által összefoglalt - kijelentéssel tűnik érdemesnek foglalkozni: 1. „Létezik az emberi tevékenységeknek egy olyan osztálya, amelyeket általános emberi képességek alapján határozhatunk meg, úgymint: imitáció, ritmus és melódia. A cselekvéseknek ezt az osztályát poétikus tevékenységeknek nevezhetjük." 2. „A poétikus tevékenységek eredeti manifesztációi az orális kommunikáció különleges formái." 3. „A poétikus tevékenység emberi tevékenységeket utánoz jól megformált történeteken keresztül." 4. „A poétikus munkákban narratált cselekvések lehetséges vagy szükségszerű cselekvéseket reprezentálnak a poétikus tevékenységek természetének megfelelően."22 Ezeket újragondolva azokkal az irodalomtudományi előfeltevéseinkkel, amelyekről fentebb már írtunk, megpróbáljuk az irodalmi fikcionalitás lényegét az iseni irodalmi antropológia alapján megragadni. (1.) A poétikus tevékenységet általános emberi képességek alapján meghatározni csak oly módon lehetséges, ha a statikusan elképzelt antropológiai elveket elvetjük, és az emberi képességek körét annyira rugalmasan vonjuk meg, hogy fenntarthassuk a lehetőségét a különböző kreatív mozzanatokkal való bővítésnek. Ilyen értelemben fogalmazza meg Iser az imaginatív képességet (az imagináriust) a szabad és instrumentális játékok összjátékaként, amely szerint a jelentésképzésről - mind alkotói mind befogadói szempontból - mint egy aktív értelemadó folyamatról beszélhetünk. (2.) A poétikus tevékenységet a kommunikáció különleges formájának tekintve elsősorban nem a műfaji kategóriákra gondolunk, hanem arra a megfontolásra, miszerint a különleges vagy irodalmi kommunikáció a hétköznapitól a beszéd (a szöveg megszólaltatásának a) módjában különbözik. Kanyó: i.m. 15 (kiemelések tőlem).