Ifjú Erdély, 1928. szeptember - 1929. augusztus (7. évfolyam, 1-12. szám)

1929-01-01 / 5. szám

1929 január Ifjú Erdély Csökönéi Vitéz Mihály. A XVIII-ik század magyar irodalma a sze­rencsétlen politikai és gazdasági körülmények miatt elsorvadt és némává lett. A nemzet kifá­radva a belső és külső küzdelmekben, nem lel­kesedett többé sem a költészetért, sem a tudo­mányért. A régi nagy magyar írókat csak egy­két ember olvasta és úgy látszott, hogy a „Mú­zsák“ már végkép elnémultak. Letört a Rákóczy forradalom is és csak a tárogatók bús hangjai hirdették a régi,­­szebb világot. Mikes, ennek a kornak legnagyobb magyar írója száműzetésben élt és a Márványtenger partján álmodozott Zá­­gonról és elvesztett hazájáról, amelyet többé már nem láthat viszont soha. A magyar nemzet halálra volt ítélve. A Habsburgok átkos politi­kája már-már úgy látszott sikert arat és az egy­kor dicső „Hungária“ porba dől a germán im­perializmus vas­bilincsei alatt. De a sors nem így akarta. A hosszú el­nyomatás után a nemzet ismét ébredezni kez­dett és a feltámadás riadóit éppen Bécsben a Habsburgok centrumában fújták meg az ott élő magyar írók. Az 1700-as évek végén felélénkül az élet egész Magyarországon és felújuló nem­zet élén­ elsősorban az írók állanak. A magyar nyelv és az irodalom ügye kerül az érdeklődés középpontjába és az irodalom a nemzet önálló­ságáért vivott küzdelemben hamarosan a vezető­szerepet ragadja magához. Ennek a megújhodó magyar irodalomnak volt első nagy költője Cso­konai Vitéz Mihály. Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született Debreczenben. Atyja egyszerű borbélymester volt, anyja Diószegi Sára meg egy szabómester lánya. Ezeknek az egysz­erű embereknek volt első gyermekük Csokonai. Atyját hamar elvesztette és így nevelését telje­sen anyja végezte. Mint a debreczeni ősi refor­mátus kollégium növendéke egyike volt a leg­szorgalmasabb tanulóknak. Már korán nekifogott az idegen irodalmak tanulmányozásának és mint fiatal diák ismeri meg rendre-rendre a francia, olasz és német irodalom főműveit. Később azon­ban Csokonai összeveszett a kollégium egyik tanárával és ezért 1795-ben kicsapták Debre­­czenből. Ezután Csokonai Sárospatakra ment jogot tanulni. De a jog sem tudta megnyerni ér­deklődését és ezért újra vándorbotot vett a ke­zébe. Életének következő stációi ezután Pest, Pozsony, Komárom, Csurgó és az Alföld több kis városa, de bolygó vére nem engedte sehol sem letelepedni míg végre ismét visszakerült szülővárosába, Debreczenbe. Itt élte le utolsó éveit nyomorúság és betegségek közepette, irodalommal foglalkozva és tervekkel, amiket az élet nem váltott be számára soha, így halt meg elfeledetten és elhagyatottan 1805 január 28-án. Csoknai Vitéz Mihály tősgyökeres magyar és kálvinista környezetben nőtt fel. Ez a két tény döntőleg hatott írói pályára is. Minden írása a tősgyökeres magyart árulja el és méltán tekinthetjük őt annak a hatalmas összekötő­kapocsnak, aki az előbbi századok népies iro­dalmát Petőfi és Arany János költészetével össze­kötötte. Csokonai írói működése több ágra osz­lott. Művelte a költészet csaknem valamennyi nemét, de mégis legnagyobb előszeretettel a lí­rát ápolta. Legszebb dalai a Lilla dalok, ame­lyekben a szerelem százféle hangján dicsőíti szerelmesét, Lillát. Nevezetesek bordalai és fi­lozófiai költeményei is. Legszebb versei a „Re­ményhez“, „Szerelemdal a csikóbőrös kulacs­hoz“, „Tihanyi echóhoz“ és a „Lélek halhatat­lanságáról“ címűek. De nehéz volna felsorol­nunk mindazokat a szép költeményeket, ame­lyekben Csokonai az érzés ezerféle árnyalatát, eszméknek és érzelmeknek oly változó hullámzó tengerét mozgatta meg. A lírán és a leíró költészeten kívül Cso­konai művelte az epikát is. Ámbár elsősorban lírikus természet volt, mégis epikai alkotásai ér­tékben sokszo­r felülmúlják*lírai műveit is. Leg- II a magyar irodalom kis tükre. js! Iró­i arcképek. Csokonai Vitéz Mihály: 1­­3

Next