Ifjú Kommunista, 1970. (14. évfolyam, 1-12. szám)
1970-10-01 / 10. szám
körvonalazza a közelmúltat is már. Gondoljunk csak a néhány évvel ezelőtt világsikert aratott művekre, mint például Szolzsenyicin vagy Lengyel József írásaira. Mindegyik a hátunk mögött hagyott személyi kultusz esztendeinek döbbenetes ellentmondásait tárta föl, majd egy évtizeddel az események után. Ezeket a példákat azért hoztam föl, hogy éreztessem, mi minden lehetőség rejtezik a paraszti életforma változásának két viharos évtizedében is, éppen írói értelemben. Vagyis, nem tudok hinni a már-már babonásan hangoztatott kifogásokban, hogy ti. a modern szemléletű olvasó nem igényli a paraszti témájú könyveket, mert világszerte megnőtt az éhség az intellektuális művek iránt. Lehet, hogy így van, de mégis féligazság lehet ez is. Tradícióink — irodalmi értelemben különösen — nemcsak a segítséget jelentik íróinknak, hanem köteleznek is bennünket. Arra mindenképpen, hogy a fundamentumot nem hagyhatjuk ott a divatos irodalmi áramlatok érdekében. Vagy a polgári fanyalgás miatt, hiszen a parasztságot nem ismerő, sőt gyűlölő réteg fél is a valóságunktól és igyekszik a maga szempontjából hasznosan befolyásolni közvéleményünket. Ebbe nem nyugodhatunk bele. Az irodalom ugyanis évszázadokon keresztül nemcsak esztétikai élménye volt ennek a népnek, s különösen nem annak a szűk, értelmesebb paraszti rétegnek, amely igényelte az előbb említett nehéz időkben is, hanem a magyarság haladó nemzeti tudatának a megteremtője is. A szocialista új nemzeti tudat megteremtése még, valljuk be, hátra van. S most, amikor a társadalmi korszakváltás és megváltozott életforma, a kulturális lehetőségek olyannyira a kezünkre játszanak, hogy hathatósan segíthesse irodalmunk a nemzeti tudat kialakulását, nem mondhatunk le egy vélt modernség érdekében saját valóságunk mélyebb föltárásáról és tudatosításáról. Fiatalságunk — ahogy mondani szoktuk — ma már nem hoz magával egyéneiben oly karakterisztikusan jellemző életrajzot, mint például 25 évvel ezelőtt. Sorsuk nagyjából uniformizálódott, mert megszűntek a paraszti életformán belül is a régebben oly tarka rétegződések, de életük mégis hallatlanul izgalmas, egy-egy egyéniség sorsa talán egy nemzedék típusa is lehet. És a parasztság, mint osztály, ha át is alakul, nem szűnik meg. Jelentősége bizonyára még nőni is fog. Úgy gondolom, ha irodalmunk akár csak ezt az egy tényt figyelembe veszi és hasznosítja is íróilag, máris nagyobb figyelmet kelthet épp a fiatalok körében. Az elmúlt évek néhány jelentős paraszt témájú alkotása lehet erre a bizonyíték. Galgóczi Erzsébet, Galambos Lajos, Mocsár Gábor egy-egy írása — de sorolhatnám még a neveket — nem véletlen keltett figyelmet. Mint szerkesztő, láthattam, mennyire foglalkoztatta falusi olvasóinkat az írások által fölvetett, olykor élesen kihegyezett konfliktus és probléma, mert saját életükre ismertek az írásokban. Ez talán jelezte is, az érdeklődés és az igény megvan. Több bátorságot, mondhatnám küzdelmet várnak tőlünk, íróktól, irodalmároktól, hogy a világot, mely előttük még oly zavarosan dereng, segítsük megismertetni velük, s úgy tudjuk a leghatásosabban talán, ha a saját életük és koruk viszonyát rajzoljuk meg nekik felejthetetlenül, életre szóló élményként egy-egy jó regényben, versben vagy drámában. Az író, ha komolyan veszi hivatását, nem felejtheti el, hogy az ifjú szívekben élhet a legtovább, a mindig megújuló és egymást követő generációkéban. Így természetesen a parasztifjúság szívében is. * EXLIBRIZ. 30'IMRE GALAMBOS FERENC KÖNYVE Reich Károly Stettner Béla linómetszete linómetszetei $rsim» KdNvvi II * 55