Ifjúmunkás, 1965 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1965-01-07 / 1. szám
7 Régen, amikor hajlott alakjával végigvonult az utcán süket Anica, aki csak tehette, ki tért előle, ha nem is hitt varázslatos erejében. De ha az embernek a vénasszonyok állandóan rágják a fülét, hogy elapad a tehenének a feje, nyavalya esik bele, amikor Anica megveri a szemével — bizony marad benne parányi szorongásféle, ha nincs napirenden a tudományokkal Mert Stăneştiben sokan elismerték, hogy Anica tenyérből, szénből vagy veszett kutya szőrének a füstjéből szalonna, tojás, pénz ellenében úgy rátapint a titkok nyitjára, hogy az embernek szeme-szája eláll a csodálkozástól, olyan italt kotyvaszt, amely elűzi a testből a fájdalmat, vagy mély álmot borít pilláira. S egyesek töprengtek is rajta, honnan tud mindent ez a vénasszony, hiszen süket, mint az ágyú, a lélek is hálni jár bele esztendők óta. A természetbarát kör fiatal tagjai végül is elhatározták, hogy végére járnak a dolognak. Engem kértek meg, ha már elvállaltam a kör vezetését, segítsek megoldani a rejtélyt. Régóta sejtettem, hogy ez a furfangos vénasszony nem is olyan süket, mint amilyennek mutatja, jól hall ő mindent, amit az emberek magukról, másokról szűkebb vagy nagyobb baráti körben elmondanak egymásnak. Próbára tettük. Beigazolódott, hogy Anica jól hall. Innen tehát a tudománya... A siker hamarosan megérlelte gyümölcsét. A fiatalok tömegesen jöttek a természetbarát kör találkozóira. Nem különben az idősebbek is. Jólesett ez a spontán ösztönzés, éreztem, hogy alapos, igényes munkával tudom csak kiérdemelni az emberek további bizalmát. Az igazat megvallva, jómagam nem sokat adtam a vénasszony beszédére, elmosolyodtam a szellemidéző, esőt vagy szelet jósolgató babonák hallatán. A hirtelen fellobbanó érdeklődés azonban meggondolkoztatott. Indítsunk offenzívát a babonák ellen, határoztuk el végül is. Szövetségeseket kerestem. A kör hallgatói segítettek. Mindenekelőtt összegyűjtöttük a faluban keringő téves hiedelmeket Egész füzetrevalót hoztak. Mindannyinak megkerestük a magyarázatát. A következő hetekben aztán zsúfolt ház előtt sorra vettük őket. Az apróságokon kezdtük, a só kiömlésén például, ami egyesek szerint veszekedést jelent. Igen, a régmúltban, amikor kevés volt a só, minden szeme aranyat ért. Világos, hogy az emberek nem néztek jó szemmel arra, aki kiöntötte. Előadást tartottunk a gyógynövényekről, hiszen számtalan babona alapult ezen. Tulajdonságaiknak az ismerete sokszor adott varázslatnak vélt erőt az olyanoknak, mint a mi süket Anicánk is. Elbeszélgettünk az éjszakai madarakról, így a bagolyról, mely ha az ablakra száll, egyesek szerint halált jelent. Elmeséltem, hogy öreg házunk padlásán is székel egy, ha késő éjszakáig ég a villany, az ablakra is rátelepedik, harminc esztendeje azonban nem halt meg senki lakásunkban. A hiedelem azzal magyarázható, hogy a bagolyt vonzza a fény, és általában ott ég a villany későig, ahol beteg van, tehát oda száll. Az első előadások meggyőztek arról, hogy a természetbarát kör tevékenysége csak akkor válhat gyümölcsözővé, ha a falu lakóit érdeklő problémákat választom ki előadásaim tárgyául. Véleményem szerint a falu szokásainak, történetének, lakói életének az ismerete nélkül egyetlen természetbarát körvezető sem tud igényesen munkálkodni. Hamarosan rájöttem, hogy meghaladja erőmet a tudományterjesztés feladata, ha csak egyedül akarok megbirkózni vele. Számtalan olyan kérdés felmerült, amiben jómagam sem voltam egészen járatos. Ezért határoztam el, hogy a kémia- és a földrajztanár segítségét is kikérem. A természeti jelenségeket vettük laboratóriumi „bonckés“alá. Ki-ki megválasztotta a témáját, és nekilátott anyagot gyűjteni. A falu közelében van egy tavasszal árvizes, nyáron száraz, ősszel békanyalas tóféleség. Egyesek szerint ennek ugyancsak varázslatos ereje van, aki megfürdik benne (ezt persze csak kora tavaszon tehette), annak minden nyavalyája elmúlik és leghőbb kívánsága is teljesül. Meg is ígértük, hogy a következő alkalommal megfejtjük a száraz tó titkát. Vizet vettünk egy kútból és a tóból is. Az iskola laboratóriumában pedig mindkettőt vegyelemeztük. Kiderült, hogy a különbség csak abban áll, hogy a tó vize sokkal piszkosabb volt, sem ásványi, sem másféle vulkanikus eredetű anyag nem volt benne. Ekkor elevenítettük fel egyben hallgatóink kémiai ismereteit is. A következő alkalommal a földrajztanár vette át a szót. Környező hegyeink egy része vulkanikus eredetű, különleges kőalakzataikhoz, gyógyforrásaikhoz számtalan legenda, hiedelem kapcsolódik. Kollégám, amikor is felhasználta a föld kialakulásáról, a geológiai korszakokról tartott előadását, ezekre is tudományos feleleteket adott. A következő alkalommal felkerekedtünk és ellátogattunk a közeli Bredetre, majd egyik vegyipari üzembe, ahol a sót dolgozzák fel ipari célokra. Hallgatóim meggyőződhettek a tanultak, gyakorlati jelentősége felől, ugyanakkor meg is fürödhettek egy valóban gyógyhatású tó vizében. A látogatás ugyanakkor kiváló alkalmat szolgáltatott arra is, hogy elbeszélgessünk népi demokratikus rendszerünk megvalósításairól, ember iránti gondoskodásáról. Ezek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy nagy hasznát látja az a körvezető, aki bátran kikéri olyan kollégáinak a segítségét, akik a szóban forgó kérdésekben szakavatottabbak nála. Pillanatig sem veszít ezzel szakemberi tekintélyéből, ellenkezőleg. Azt is észrevettem, hogy a hallgatók szívesebben jönnek azokra az előadásokra, amelyeket laboratóriumi kísérlettel kapcsolunk egybe. A természeti jelenségekről volt szó a körön, hirtelen más kézzelfogható eszközt nem találtam a levegőmozgás bizonyítására, a szelek keletkezésére, mint három gyertyát. Kinyitottuk az ajtót, az első gyertyát felül, a másodikat középütt és a harmadikat az ajtó alsó részén helyeztük el. Pillanatok alatt meggyőződhettünk az előadás lényegéről. A felső gyertyaláng kifele, míg az alsó felénk imbolygott. Egyszerű jelenségről volt szó, a kísérlet mégis többet mondott a félórás bevezetőnél, sőt a táblarajznál is. Ekkor határoztuk el kollégáimmal, hogy nem tartunk a körben egyetlen olyan előadást sem, amelyet ne tudnánk valamilyen módon szemléltetni. Jó segítséget jelent ilyen szempontból az iskola laboratóriuma és a diafiltrt. A körvezető sokat nyer, ha nem sajnálja egyszer végignézni mindannyit, pontos listát készíteni magának róluk. Falusi fiatal barátaimnak jó szokása ugyanis, hogy legjobban szemüknek, érzékeiknek hisznek, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor a kor munkájában való gyakorlati részvétel közvetlen, meghitt hangulatot teremt, leköti a figyelmet. Erre szükségem volt, különösen később, mikor az alapvető természeti tudományos ismeretek elsajátítása után rátértünk a bonyolultabb kérdések tárgyalására. Az ember eredetének megmagyarázásakor például még apró állatok boncolására is sor került. Nagy szükségem volt a szemléltetésre a naprendszer és az űrrepülés kérdéseinek tárgyalásakor is. Itt már nem volt elég csak megmagyarázni, hogy nem a lidércek eszik meg a holdat napfogyatkozáskor, mint ahogy egyesek hiszik. Érvelni, szemléltetni, bizonyítani kellett, hogy a különböző természeti tünemények szoros kapcsolatban vannak a naptevékenységgel, s mindezt érdekesen és hozzáférhetően. Ezért hetekig bújtam a tudományos folyóiratokat, míg magam is újratanultam a csillagászatot. De megérte, mert sikerült az előadás. Másnap tele volt a falu, hogy : „Mărioara néni, tudja-e, hogy maga amikor áll, akkor is mozog a Nap és galaktikánk körül, majdnem olyan sebesen, mint Gagarin“. Ezek a megjegyzések humoros formájukban is elégtételt jelentettek számomra. Kezdték elfoglalni az üres vödör, a fekete macska mesék helyét lassanként a régiek tudatában is, így érlelődött meg bennem is a követelmény — lépést tartani ! Ami azt jelentette, hogy rendszeresen el kell olvasnom minden tudományos folyóiratot, ha jó közvezető akarok továbbra is maradni. A felkészítők a községi IMSZ-bizottsággal, a területi instruktorral való kapcsolatom szoros és gyümölcsöző volta tulajdonképpen munkám sikerének másik magyarázata. Együtt beszéltük meg a kör tematikai programját, számtalan javaslatukat meghallgattam, ugyanakkor kísérleteimben is segítettek. Elismerésképpen mondom, hogy sohasem kellett mozgósításról, teremről vagy fűtésről gondoskodnom. Időmet így az anyag előkészítésére, bő vázlat megírására (számtalanszor előfordul, hogy az előadás után is kézről kézre jár, a szemfülesebbek le is másolják) fordíthatom. A közös erőfeszítés tehát eredménynyel jár. Dudu Mihai tanár, a stăneşti-i természetbarát kör vezetője UTmnessdstarál-kör meüht segilscecre „A SZÁRAZ tó TITka” Kétféle favágóra emlékszem: az egyik hetekig fűrészelte, hasogatta a reves csutakokat az úri családok udvarán. Foltozott, szakadozott kabátját odaakasztotta a léckerítésre, s csak azt várta, hogy teljenek a napok. Ha megpillantottam iskolába menet, örökké végigduruzsoltam magamban József Attila Favágóját. Csak később értettem meg a vers alábbi sorait, azt hogy: „Amott is vág egy, s dörmög közben: Tövit töröm, s a gallya jut". Ekkor már másféle favágó is járta a falut. Négy kerékre szerelt gépe úgy pufogtatott, hogy az apró gyermekek ijedve szaladtak a kertek felé. Ezt a favágót valamiért nem szerettem. Mindig rohangált, parancsolt, s az óráját nézte- Bennünket észre sem vett, csak ellépett mellettünk a nagy, barna csizmájával. A harmadik favágóval, aki tulajdonképpen faipari szakember, most barátkoztam össze a Görgény-völgyi vágtereken, ahol már húsz éve, hogy „A széles fejsze mosolyog." Cozma Farcas a maga gazdája. Itt lakik az erdő közepén, a közös szálláson, s a fákat tövestül, gallyastul a magáénak vallja, mert jól tudja, hogy itt minden a népé, s ő egy a nép közül. Ez a favágó történetesen naplót vezet, minden este lefekvés előtt előveszi a noteszét és beírja, ami érdekes volt azon a napon. Nem azért teszi, mintha szenvedélye volna az írás, hanem, mert megválasztották IMSZ-titkárnak, s tudja, év végén mindenről be kell számolnia. A tavaly közölték az újságok is, hogy a régeni fakitermelő vállalat negyven nappal határidő előtt teljesítette évi globális tervét. Ez a jelentős eredmény természetesen számtalan munkaszervezési, szakképesítési, gépesítési probléma sikeres megoldásának következménye, amit egy favágó naplója egészében nem tükrözhet. Hogy mégis hozzá fordultam egy-két magyarázatért, azért van, mert a megkopott sorokból sok emberi helytállást olvastam ki, ami nemcsak a terv teljesítésének fontos tényezője, de egyben tanulságos is. Íme a napló néhány jellemző oldala, amelyhez itt-ott hozzáadtam a részleteket ism Január 23. Fúj a szél reggel óta. Hordja a vizes havat, az ember szemébe húzza kucsmáját, úgy dolgozik. Este. A keskeny síneken pöfékelve ereszkedik a völgy felé az utolsó vonat Hozza a rönköket. Hosszú sípszó, fék, s ezzel leáll a napi munka. Az emberek aludni félnek, csönd mindenütt. Éjfél. Három őrházban szól a csengő. (Secuieu, Pincei, Isticeu). A laposnyai részlegen nagy hó esett — jelentik —, ember kell, különben reggelre megbénul a forgalom, egy nap kiesés. Két óra tájban hóekével felszerelt vonat indul a hegynek, de Sírodnál leáll, nem birja tovább. A lapátos emberek nekiállnak. Reggelre szabad az út- Mindenki dolgozóit. A mozdonyvezető, Vasile Logigan, segédje, Aurel Tinea, a kerbantar- : Ifjú munkás