Ifjúmunkás, 1969 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1969-09-11 / 37. szám
A X. Kongresszus után ott, ahol a kenyérnekvaló terem, hol gyümölcsök orcája, gerezdje érik, hol a megkérődzött szecska tejjé válik, ahol a bor forr, ahol a gyapjú, mint levágott hajunk — a földre hull — ott, ahol évszázadokig is föld volt az úr, s vele együtt, akié a föld volt, egyetlen jelző talált az életre, a beköszöntő másnapokra: röghöz kötött. Hosszú, történelmi idők, összefonódó, gúzsolt kötelei tartották kurta pányván az álmodozást, mint gazda betörésre szánt lovát. S a hosszú tétlenség eredményeként a nemes állat önmagába fordul, behunyt szemmel reszketett, kötőfékjét harapdálva azon töprengett, hogyan sikeredne ki egy szokatlanabb, merészebb lépés, melyet megtérni még volna ereje. .. Ady nem egy verse, Arghezi több műve jelzi a falu hajdani álmainak szomorú fogságát, tehetetlenségét, melyen egy -egy nagy történelmi fellángolás (a legutolsó 1907-ben) távlati eredményei mellett viszont a kötőlékek szorosabbra fonódtak, s a nemes állat ízületei eközben elszoktak a vágtatástól... Tudjuk,mikor pattantak el a feszesre húzott kötelek. S ott álltak az álmok szabadon, az augusztusi mező közepén, vágtára készen, s az új világ, az új rend gondosan figyelte első lépteiket. Tudjuk, hogy a hosszú ideig raboskodó lovat nem könnyű sebes iramra fogni. A századokon át tartó rabság megtette hatását: bizalmatlanságot, lemondást, szűk perspektívát plántált belé s hogy ott volt előtte a sík, szabad mező, előbb meg kellett tanulnia élni a kitárult végtelenség gondolatával, szőrének a jövőt ostromló fantáziának — ki kellett fényesednie, meg kellett bizonyosodnia, hogy a tántorgó bizonytalan lépések után nem fogja vissza már kötél... Csak így tűnik majd el teljesen nyomtalanul falvaink életéből is a röghöz kötöttség — mikor a benne élő emberek álmai merészen száguldanak a szabad küzdőtereken... Igen, falvaink egy része kétarcú falu jegyeivel, megfogható valóságként kerekedett s kerekedik már nálunk is az új élet igazi arca. A közös gazdaság, az új tulajdonviszonyok, a saját ,erőből felhúzott rangos házak, a villany, a boltok, a szülőotthonok, a kultúrházak, az iskolák, itt-ott már vízvezeték is, a sütödék, autóbuszjáratok mint segítőkész, biztató szavak, az álmokat egyre merészebb léptekre intik. Az emberek viszont, akikben a múlt megszokásai mély nyomokat hagytak, még nem mindenütt tudnak élni a jelen s jövőjük távlataival. Sokakat köt még az „egy-két szabad lépés“ leszűkült perspektívája, az „ami biztos, biztos“ gyors, kapkodó elérése. S most legutóbb, a merész, valós álmok szép példájaként pártunk X. kongresszusa bizonyított , hogy tovább gazdagítva az egyik arcot, törvényszerűen gazdagszik a másik is. S ezért döntötte el a civilizáció alapvető tényezőinek további gyors kiterjesztését falvainkon, ezért ösztönzi a mezőgazdasági gépeket gyártó iparágat merészebb, rugalmasabb lépésekre. A nemzetgazdasági kiállításon láttam : traktorjaink, földművelő gépeink választéka örvendetesen és ugrásszerűen meggyarapodott. A nagyerejű, behemót síkvidéki traktorok mellett ott csillognak -villognak a hegyi tájakon oly szükséges törpegépek, a gyümölcsgondozó- és szedő traktorok, a kaszálógépek, az öntözőberendezések — szóval mindaz az induló változatosság, mely gyorsabb léptekre ösztönözheti az emberi lélek mozgását. És ez még csak az út eleje... Múlt heti ankétünk bizonyítja : van már falu, hol a képzelet vígan kocog a fiatalok szívében, egyre gyorsabb futamokat próbálgatva. És van még falu, ahol az akotó fantázia csak most lábadozik vagy most áll talpra. „Én szeretnék még egyszer megszületni“ — írja egy 14 éves falusi gyerek válaszában, s ez sok mindent elmond. Azt is, hogy a falvak kezdenek kilépni bizonytalanságuk korszakából. Azt is, hogy menynyire perspektívátlan, meddő csak a mának élni. Azt is, hogy a falvak múltja mily nehéz súly életükön, és kézzel-lábbal szabadulni szeretnének tőle, hogy előre nézhessenek. Benne van a biztos remény, hogy az ezutáni évek még több kaput nyitanak meg előttük. S kiolvashatjuk belőle azt az igazságot is, hogy az új világot teremtő, azt egyre otthonosabban berendező embernek naponként, perceként kell újjászületnie, a valóság változásaira érzékenyen, hogy utolérje a nekünk dolgozó, győztesen vágtató időt. Füzesi Gábor I !-t Az udvarhelyi Szabó Edit egy év után — ugyancsak beaz ügyben — az első oldalon Ez alkalommal — mert övé lett az ezüstfenyő. Kiküldött munkatársunk (elkésett) beszámolója a 6. oldalon 1969. szeptember 3-án meghalt Ho Si Min, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága elnöke, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom kiváló harcosa. Hazánk népe őszinte részvéttel osztozott a vietnami nép mélységes gyászában. A Román Kommunista Párt Köz-fronti Bizottsága, az Álamtanács és a Minisztertanács 1969. szeptember 9-ét gyásznappá nyilvánította.. . (Megemlékezésünk 1. HOLI MINI SZABADULÁSOM UTÁN A HEGYEK KÖZÖTT Felhők a hegyek körül. Hegyek a felhők körül. A folyó miként tükör, haloján iszap nem forog. A nyugati bérceket bebolyongom egyedül, messze nézek, dél felé, enyéimre gondolok. Weöres Sándor fordítása a 7. oldalon) Vig proletárjai egyesületek! EREN '69 Az ismerős Az ember általában szívesebben nézi meg egy kiállításon a már művészi ízléssel készült intarziás bútorokat, metszett kristályvázákat, a kézzel szőtt perzsákat, mint mondjuk a nagy csarnok száz és száz féle ismeretlen rendeltetésű gépeit, berendezéseit, mert a gépek világa kicsit mindig idegen az átlagember számára, pláne, hogyha ráadásul nőnek születik... De most úgy adódott, hogy mégis a nagycsarnok szerszámgépei között kerestem az ismeretlen ismerőst, egy ezüst színű esztergát, amit öt évvel ezelőtt mutattak be először egy ilyen kiállításon. Ott állt egy kicsit magányosan Kovács Erzsébet (Folytatása a 2. oldalon) IV. sor. XIII évf 37. (649.) szám Ф Alapítási év: 1922. Ф 1969. szeptember II Ara 30 bani buszon, csizmában Nem hiszem, igaza lenne annak a karikaturistának, aki kajánul úgy képzelte el az első tanítási napot, hogy tanár és diák feje fölé közös kört rajzolt — emígy jelezve, hogy egykúron pendülnek a gondolatban — s beleírta, mikor lesz végre vakáció. Nem hiszem, mondom, mert tapasztalataim szerint nincs az a tanulástól elrugaszkodott hétpróbás iskolakerülő, aki — ha nem is tudja — homályosan ne érezné, hogy a tanév és a vakáció amolyan dialektikus egységet alkot, kiegészíti és feltételezi egymást (mert a legszebb vakációs élmény is csak akkor ér valamit, ha van, akinek eldicsekedjünk vele az iskolában), s nincs az a besavanyodott, megfáradt tanár sem, akiben legalább ilyenkor, tanév elején ne villanna fel valahol mélyen az újrakezdés öröme. Minden évben ilyenkor, ahogy egyre sebesebben gurul őszbe a nyár, trolibuszon, vasalt egyenruhában vagy távoli tanyákról szól egyedül, gumicsizmában és szőttes tarisznyával több millióan indulnak az iskola felé. Kissé régiesen azt mondják róluk, a tudomány várát ostromolni jönnek. Szerintem pontatlan ez így. Az ostrom célt feltételez, én inkább okról beszélnék, s azt mondanám, az örök emberi többetakarás hajtja őket. A tudásvágy, mely egyidős az emberiséggel s mely olyan erős lehet, hogy a legenda szó- G. Gy. (Folytatása a 4. oldalon) • BUDAPEST • Szeretnél eljutni a felsorolt városok vala- MOSZKVA melyikébe úgy, hogy egy banidba se be- PRAGA rüljön? HA IGEN, vedd meg lapunk jövő SZÓFIA heti számát — még jobb, ha megrendeled VARSÓ — s olvasd el nagyszabású REJTVÉNYVERSENYÜNK szabályzatát. Megtudod belőle, mit kell tenned, hogy lapunk segítségével — no meg egy kis szerencsével — több napos ITI külföldi utazás részvevője legyél. Tehát: FIGYELD AZ IFJÚMUNKÁST! ARADI JÓZSEF riportja a Megtudod a 6. oldalon.. 3. oldalon