Ifjúsági Magazin, 1970 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1970-08-01 / 8. szám
TABI LÁSZLÓ A huligánkérdésről — Ugyan kérem! El tudok képzelni valakit, aki szemre úgy fest, mint egy huligán, valójában pedig a filozófia doktora. És el tudok képzelni valakit, aki úgy fest, mintha a filozófia doktora lenne, valójában pedig huligán. Nem a ruha teszi az embert, kérem. — Elképzelni könnyű, de más a képzelet, más a valóság. A huligánkülső mégiscsak huligánt szokott takarni és nem egyetemi tanárt. Általában. — Gyűlölök minden általánosítást. — De hát mégsem káderezhet le az ember mindenkit, akivel két szót vált. Kénytelen a külső alapján ítélni. — Helytelen. Akkor inkább ne ítéljen sehogyan sem. Az általánosítás mindig igazságtalan. Milyen alapon állította rólam, hogy huligán vagyok, mi? — Mert a haja úgy a homlokába van fésülve. — S ez magának elég? Ennyi elég? — Meg virágmintás selyeminget hord és cippzáras cowboy-nadrágot. — S ez magának elég? Ennyi elég? — Meg olyan feltűnően kifejezéstelen arca van. — És ha most azt mondanám, hogy a filozófia doktora vagyok? Akkor mit csinálna? — Akkor nagyon meglepődnék. — De elhinné-e vagy sem? Erre feleljen! Elvált szülők gyermeke — Nagyon fáj? — Nagyon. — Otthon tegyen hideg borogatást a fejére, a púp lemegy reggelig. Csontot nem törtem, csak a fejbőr repedt meg, az vérzik. — Igenis. Alászolgája ... — Hohó! Ide a pénzét! Mindet, ami van. — Tessék parancsolni. Csak ez a háromszáz van nálam. Mehetek? — Gyűrűt, órát is. — Tessék, kérem. Készen volnánk? Mert ha igen, akkor most én kérek valamit. Nem tetszik véletlenül elvált szülők gyermekének lenni? — De igen. Honnan tudja? — Többnyire az elvált szülők gyerekei szoktak ilyen nagyot ütni, akik szeretet nélkül nőttek fel. — Hát. . . Kénytelen lennék elhinni, ha mondja. Tényleg annak tetszik lenni? — Fenét! Még csak az kéne. — Hanem? Mi a becses foglalkozása, ha szabad kérdeznem. — Semmi. — Hát miből tetszik élni akkor? — Eltartanak a lányok, ha tudni akarja. — És kik tartják el azokat a lányokat? — A fiúk. Nagyon hiányzott gyermekkorában a szülői ház meleg légköre? — Hajjaj, uram, hajjaj! Tessék csak elképzelni. .. Amíg a velem egykorú pajtásaim mindennap azt látták, hogy a papájuk megveri a mamájukat, meg hogy a mamájuk a sarki italboltban keresi a papájukat, addig én szomorúan néztem az anyámat, aki mint varrónő csendben éldegélt, és egész jól keresett. Hát ilyen sivár volt az én gyermekkorom, kérem tisztelettel. — És mióta űzi ezt a... szóval, hogy mióta szokta ezt a ... — Hogy mióta vagyok huligán? — Elvált szülők gyermekéről ezt nem mondanám. Mióta tanúsít ilyen aszociális magatartást? — talán így fogalmazom. — Nem régen. Éltem a magam csendes, munkás életét. Csakhogy olvastam mindenfelé, hogy mivé lesznek az elvált szülők gyermekei. Ejnye csak — mondtam magamban —, normális vagyok én, hogy úgy tisztelem a törvényeket meg a közrendet? Mi a csuda lehet velem, hogy még nem vadultam el? Megpróbáltam erőltetni a dolgot. És ment, kérem. Akar még valamit tudni, uraságod? Mert sok a dolgom. — Nem, semmit, köszönöm. Persze, ha volna magában egy kis kollegiális érzés, legalább egy százast visszaadna. Tudniillik én is elvált szülők gyermeke vagyok. — Szóval tulajdonképpen kerülni tetszik a munkát. — Világos. — De hiszen akkor mégiscsak huligánnak tetszik lenni! — Hát aztán! Mondtam én, hogy nem vagyok az? — De hát akkor miért tetszett úgy tiltakozni? — Süket maga? Én nem az ellen tiltakoztam, hogy huligánnak tartott. Én az általánosítás ellen tiltakoztam. Mert azt nagyon nem bírom.