Ifjúsági Magazin, 1977 (13. évfolyam, 1-11. szám)
1977-01-01 / 1. szám
Könyvorzők Kisváros. Könyvesbolt. Kora délután. Mikulás és karácsony előtti hangulat. Csúcsforgalom. A rreséskönyvek polca előtt nagy a tolongás, lökdösődés. Alig hallatszik a nagy zsivajban a pusmogás. Az ottni ... az a piros .. . Két kócos kisfiú sugdos egymás fülébe. — Melyik, te? Az a . ..? Bácsi kérem, tessék levenni! Egy ősz hajú férfi odanyújtja nekik a kért kötetet. Meséskönyv rajzokkal. A két gyerek átszellemült arccal veszi át. Lapozgatják. — Te nézd-e, az ott... De szép! — egymás szavába vágva mutogatnak a képekre. — Tolvajok! Fogják meg őket! Kapják el? — Harsan fel hirtelen a kiáltás és az egyik eladó kiszalad az üzlet elé. A kirakaton át látni, hogy a két kisfiú szalad az utcán, a piros könyvvel. Az üzletben csend támad, mindenki az eladóra néz - most mi lesz -, amikor az ősz férfi megszólal. — Hagyja csak kérem. A gyerekek velem vannak, csak siettek haza. Majd én kifizetem. Mennyibe kerül a könyvem? És azt a másikat is kérem hozzá. Táviratváltás -bizonyítvány előtt Távirat haza: „MEGBUKTAM STOP KEESZITSD FEL APAAT STOP” Távirat vissza: „APAAD FELKEESZITVE STOP CSAK TE IS KEESZITSD FEL MAGAD STOP” PARDON Mit lehet csinálni egy autóval? Gügye kérdés. Mit lehetne vele csinálni még azon kívül is? Például gyűjteni. Ha ez valamilyen ok miatt nehézségekbe ütközik, akkor legalább a vele kapcsolatos dolgokat gyűjtsük, így a Paris Match, miután megszólaltatott egy főgyűjtőt, aki lakását múzeummá változtatta. Régi plakátok, autós festmények, szobrok, reklámok, érmék, hűtődíszek, játékszerek, különféle tartozékok, egykori katalógusok élnek vele közös háztartásban. Az albérlet nagyságáról és a zsebpénzéről nem esett szó. Nem úgy a lap másik hobbyjáról, amelynek tárgya a változatosság kedvéért a vasút. Pontosabban egy gőzmozdony, melyet 100 frankos részvényekkel meg lehet venni. Alkalmi vételként: „Hiszen néhány év múlva a gőzmozdony olyan ritkaságszámba megy, mint egy Van Gogh.” Hogy oda ne rohanjak .. Audiencián Autóm van. Vettem. Fizetem azóta. De megérte, mert találkoztam a walesi herceggel. A walesi herceg művezető a szervizben. Úgy nézett át rajtam, mint alkoholista egy pohár vízen. — Skoda? — kérdezte és köpött a kék vér tévedhetetlen pontosságával, mintegy három yardra a Skodától. — Skoda — jegyezte meg és tudtam mit éreznek a trónus előtt térdeplő bűnösök. — A királyi testőrség árváinak felség — rebegtem átnyújtva egy jelképes öszszeget, jelképesen 300 Ft. — Skoda — mondta ugyanolyan undorral, mert nagy jellem. — A munkafelvétel az irodában — mondja, hogy tudok róla. Kezet csókoltam és rohantam a kettes ablakhoz, ott ült a körmét reszelve, Báthory Erzsébet nagyasszony. Ki ne sétált volna még estefelé valamelyik lakótelepünkön? Ha másként nem, hát tanácstalanul, a tömbjelek, utcanevek, házszámok kiismerhetetlen útvesztőjében eligazításra várva. Segítség azonban sehol, akár a hold kihalt tájain. Legfeljebb a háttér-zümmögés mindenfelől a tévé kékesszürke visszafény kíséretében. Ha így találjuk magunkat szembe a fenti sarokkal, még egyszerű esetnek látszik. Némileg nehezíti a helyzetet, hogy az egyetlen megközelítési irányban, az előző ház a Csáktornya park 9-es. Közben semmi utca, semmi törés, ami a névátváltozást indokolná. Különben mindegy. Ez a négy házszámot sejtető (9—3) épület egyetlen magányos ház. S valójában a nyolcas számot viseli. Ez egy zárt, takart kapualjban fel is van tüntetve. Bárki láthatja aki odatalált. na .