Ifjusági Testnevelés, 1932-1933 (17. évfolyam, 1-39. szám)

1932-09-12 / 1. szám

szám-IFJÚSÁGI TESTNEVELÉS 3. oldal Főváros Budapest Székesfőváros közoktatási Ügyosztálya kézilabda-bajnokságá­­nak kiírása. Az a hatalmas érdeklőd­és, amely immár négy éve észlelhető Budapest polgári és középiskolái körében­, a legcélszerűbb testnevelő csapatjáték iránt, arra késztette a közoktatási ügyosztályt, hogy az 1932—33. tanévra is ki­írja a kézilabda bajnokságot. Idén már ötödizben vesznek részt a csapatok a bajnoki versenyeken. Amint olvasóink jól tudják, első ízben a X. Százados úti polg. fiú iskola együttese szerezte meg az első bajnoki címet. Azután két­szer a X. Liget-u. polg. fiu iskola csapata lett a bajnok­, tavaly pedig a II. Medve-u. polg. fiu iskola szerezte meg a bajnoki címet. 3 éve már válogatott mérkőzéseket is játszottak egymással diákcsapataink. 1930-ban Buda és Pest polgári iskolai csapatai állottak egymással szemben. Az első találkozást Buda nyerte nagy küzdelem után 5-A arányban. 1931-ben azonban sikerült Pestnek reván­­sot venni 4:2 arányban 1932-ben izgalmas küzdelem után újból Pest győzött 5:4-re. Az 1930-31. tanévben találkoztak először Buda és Pest középiskolai válogatottjai. Az első mérkőzésből Pest nem várt nagy fölénnyel kerül ki győz­tesen, 10:3 arányban. Ez volt röviden vázolva az elmúlt évek története. Idén tehát újból kiírásra kerül a bajnokság, még­pedig a szokásos feltételek szerint. A bajnokságban részt vehet minden székesfővárosi kö­zép és polgári iskola egy csapattal. A csapatban csak az iskola rendes tanulói játszhatnak. A játékosok névso­rát — tetszés szerinti számban — nevezés alkalmával de legkésőbb az első bajnoki mérkőzésig be kell nyújtani, mivel a mérkőzéseken Csak a bejelentett, illetve leigazolt játékosok vehetnek részt. Olyan tanulók, akik évközben intézetet változtattak, új iskolájuk csapatában a bajnokságért nem játszhatnak. Aki félévben kettőnél több tárgyból megbukik, vagy ma­gaviseletből hármas osztályzatot kap, játékjogát elveszti. A mérkőzésen kiállított fegyelmezetlen játékos játék­jogát csak­­ a kiállítása körülményeinek elbírálása után nyeri vissza, amennyiben büntetése játékeltiltást nem von maga után. A bajnoki mérkőzéseken csak sportszerű (egyszínű) dresszben lés szabályszerű (saroknélküli) cipőben lehet résztvenni. Akinek öltözéke nem megfelelő, azt a játék­vezető a játékból, — ha át nem öltözik — véglegesen kizárhatja. Minden csapat a szabályoknak megfelelő (labda, kerülete 55—60 cm., a játék kezdetén pedig a labda sú­lyának 4—500 grammnak kell lennie.A labdát köteles játék­ra alkalmas állapotban magával hozni. Amelyik csapat ezt elmulasztja, az a rend és fegyelmi díj elbírálásánál hát­­hátrányba kerül. Ha valamely csapat a kitűzött mérkőzésről indokolat­lanul távolm­arad, vagy igazolatlan játékost szerepeltet, a mérkőzés két pontját 0:0 gólarányban az ellenfél javára írjuk. Ha egyik csapat sem jelenik meg a kitűzött időre, mindkettőt indokolatlanul távolmaradottnak tekintjük. A m­érkőzések pontosan kezdődnek­, a játékvezetőket az ügyosztály utasítja, hogy a mérkőzésre későn érkező hibás csapatot jelentse be, mert a kitűzött időn túl a játék kez­detét sem veheti. Várakozási idő 10 perc. Indokolt esetben legalább 24 órával korábban kell a mérkőzést a közoktatási ügyosztályba lemondani, ahol a lemondás elfogadása felett azonnal döntenek. Nevezések a közoktatási ügyosztályba az iktató elkerülésével külden­dők. (Központi Városháza, I. pav. H. cm, 47. sz.) A bajnokságra való összes hivatalos tudósítások az Ifjúsági Testnevelésben esetről-esetre közöltetnek. Nevezési határidő: szeptember 25, déli 12 óra. A kitűzött határidőn túl nevezni nem lehet. Óvások 8 na­pon belül nyújtandók be. Ó>­vási díj: 5 pengő. Mérkőzések a főváros területén levő és ,a kézilabda szabályoknak megfelelő pályán tarthatók. Budapesten kívül csak közös­ megegyezés alapján és csak akkor játszhatnak a csapatok, ha erre a közoktatási ügyosztálytól engedélyt nyertek. Bírók (lehetőleg szövetségiek) hivatalból fog­nak kiküldetni. A mérkőzéseken az érdekelt testnevelő ta­nároknak jelen kell lenniök. A mérkőzések kétszer 20 percig tartanak. A győztes csapat két pontot kap, eldöntetlen esetén mindkét csapat egy-egy pontot kap. A mérkőzések eredményeit, a közoktatási ügyosztály által kiadott eredménylapokon mindig a mérkőzésre kikül­dött bíró jelenti be az Ifjúsági Testnevelés szerkesztősé­gének és a közoktatási ügyosztálynak. A benevezett csapatok csoportosítása az intézőbizott­ság feladata. Az egyes csoportok létszáma mindig a benevező csapatok számától függ. A csoport­mérkőzések komolyabbá tételére közöljük a csapatokkal, hogy a bajnoki címért a csoportok első 2 helyezettje mérkőzik. Illetve ezek a csapatok körmérkőzé­sen döntik el az első négy hely kérdését. A csoportok harmadik helyezettjei ellenben a bajnok­ság V. VI. Vll. és Vili. helyért játszanak. Díjazás: Az első helyezést elért iskola: »Budapest Székesfőváros Középiskolai, illetve polgári iskola kézlabda bajnokcsapata az­ 1932—33. évben« címet nyer, azon­kí­­vül, egy évre védője lesz a Székesfőváros díszes, aranyo­zott serlegének, melybe az iskola nevét, a védés év­ének számával abba belevésetni tartozik. A védő iskola a döntő mérkőzések megkezdése előtt két héttel a serleget köteles a közoktatásügyi ügyosztálynak beszolgáltatni. A bajnok­csapat egyes játékosai a Székesfőváros kis aranyozott érmét kapják. A II. nagy ezüstöt­, a 111. kis ezüstöt, a IV. nagy bronz, az V. közép bronz, a VI. kis bronz érmet és ok­levelet, a VII. és VIli. helyezett oklevelet nyer. Az év folyamán legnagyobb fegyelmet tanúsító iskola a rend és fegyelmi díjat nyeri el. A játékvezetőket felkéri a közoktatási ügyosztály, hogy a csapatok magatartásáról esetenként bíró jelentésükben tegyenek említést. Tornaruhák, diáksapkák a tanügyi előírások szerint, legolcsóbban csak a Cserkészboltból! Budapesten kizárólag V., Nagy Sándor­ utca 6. (Vilmos császár­ ut 48. sz. háztól 3-ik épület.)

Next