Igaz Szó, 1965. július-december (10. évfolyam, 13-23. szám)

1965-07-01 / 13. szám

Hiszen itt nem kampányról, hanem egy bizonyos szemléletről, vagy mondhatnánk úgy is, életformáról van szó, amely nélkül szocialista állam eredménye­sen nem fejlődhet. Arról a képletes „egy csille szénről” van szó, amely­ről Lenin beszélt, amikor beszámoltak neki a polgár­háború élet-halál harcát vívó szovjet munkások első gazdasági kezdeményezéseiről. Azt mondta, hogy a szo­cializmus ott kezdődik, amikor a bányásznak fontos, személyes ügye lesz minden csille szén, amelyet termel. Amikor a bányászt érdekelni fogja ennek az egy csille többlet­szénnek a sorsa is, akkor születik meg a szocialista rendszer be­hozhatatlan fölénye a társadalmi termelés minden ko­rábbi formájával szemben. Lenin a rendszer születésének már a bölcsőjénél fi­gyelmeztetett arra, hogy a lényeg, amire törekednünk kell: az emberek új viszonya a javakhoz, amelyeket im­már maguknak termelnek, s amelyeken semmiféle kizsákmányoló osztállyal nem kell osztozkodniuk. Ezt a felismerést nem könnyű milliók sajátjává tenni. Ez hosszú folyamat. A mi egyik legnagyobb politikai és nevelési feladatunk, hogy néphadseregünk, minél in­kább ennek az állampolgári magatartásnak az iskolájá­vá váljék. A hadseregben különösen veszélyes, ha nem értik az emberek, hogy az „állami”, a „kincstári” annyit jelent: a mienk. Hiszen a csapatoknál nemcsak a gépek, anya­gok, harci eszközök jelentenek állami tulajdont, de ami a polgári életben személyi tulajdon, például a ruházat, a lakószoba berendezési tárgyai, vagy akár maga a ke­nyér — itt minden-minden „állami”. A csapatnál nem lehet elválasztani az egyénnek a saját közvetlen javát szolgáló takarékosságát a közös javakhoz való viszony­tól. Itt kell a legáltalánosabbnak, mindenre kiterjedő­nek lennie annak a szemléletnek, hogy 3

Next