Igen, 1990 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-03 / 1. szám
hiszen mi is ezt szeretnénk. De vegyétek tudomásul, hogy szerintünk nem ez a lényeg! Még egyszer: Nem ez a lényeg! A nagymarosi találkozók nem előre kitervelt stratégia szerint születtek meg. A jó Isten szeretete indított kezdetben néhány fiatalt a közös imádkozásra, éneklésre is létrejött Jenő gitáros kórusa. Soha nem gondolták volna, hogy valamikor több ezer fiatal csatlakozik majd éneklő imádságukhoz Nagymaroson. Amikor 1971 őszén először imádkoztak gitár kísérettel a kismarosi templomban mintegy ötvenen — igazán nem akartak mást, csak hitelesen imádkozni. Jenő nem akart szerepelni, nem akart prédikálni, de időnként megszólalt és elmondotta azt az élményt, melynek érintésére imádság fakadt a lelkében, s ez fogalmazódott meg énekében. A gitár meg együtt rezonált a lelkével. S így voltak ezzel a többiek is. „Lélekben és imádságban” kell imádkozni — mondotta az Úr Jézus, és egyszer csak úgy megindultak ide a fiatalok, — mert megérezték a lélekből fakadó imádság vonzerejét —, hogy már nem fértek be a kismarosi templomba. Aztán később a nagymarosiba sem. Mi ennek a titka? Mit keresett itt az ifjúság, és miért nem lehetett leállítani a fiatalok tömegeket megmozgató áramlását Nagymarosra? (pedig nyugtalanította ez az egyházi vezetőket is, meg a biztonsági erőket is.) A fiatalok találkozni akartak. Találkozni a jó Istennel — és találkozni egymással. Egyszerűen, szerényen, de igaz szívvel. Nem kellett őket „szervezni”, „kivezényelni”. Jöttek ők maguktól , mert vonzotta őket a találkozás vágya. Az ember egymagában nem tud élni, találkozás nélkül nem élet az élet. Az embernek társakra van szüksége, akik megállnak mellette: emberekre, akik odajönnek hozzá, megállnak nála, és őt is megállásra késztetik. És most újra leírhatnám, amit József testvérünk levelében leírt értékként a korábbi találkozókról. Érződik a soraiban, mennyire mély élményt adtak akkor neki ezek a találkozók. . . A mostani már nem. Sőt, bosszúságot, keserűséget okozott. Fiataljainknak is. Keresi az okokat és elemzi a „károsnak tűnő változásokat”. Újra és újra elolvasom. Mit nem csinálunk jól? Hol vétettük el, ha egyszer ez a sommás vélemény: „Egyre gyengébbek a találkozók. Ez volt az utolsó Nagymaros, amire eljöttem. Többször nem szedsz rá!” Miért van az, hogy egészen más volt a véleményük azoknak, akikkel a rendezés szolgálatát vállaló testvérek beszéltek? Hogy azok a családok, akik most eljöttek csoportokat vezetni, és gyermekeikkel pedig egész nap bölcsődés-óvodás-iskolás szinten fiatalok foglalkoztak — olyan elragadtatással emlékeztek erre a napra? Hogy azok, akik alig fértek be a református templomba — a Jeleníts tanár úr bibliamagyarázatával való találkozásra —, annyira érezték, hogy róluk beszél a Biblia, az ő problémáikat világítja meg! S a katolikus templomba tényleg nem fértek be a Kerényi Lajos atya által vezetett beszélgetős találkozásra és nem akarták abbahagyni, annyira hirtelen eltelt az idő ... Hogy egyik tanítványomnak meg éppen az tetszett, hogy abban a szakadó esőben milyen belső összeszedettséggel imádkozta-énekelte végig a szentmisét az a nagy tömeg fiatal ... Mi az igazság? Tényleg hiányoznak a „nagyágyúk”? „Háttérbe szorultak és letűntek a színről a régi nagymarosi találkozók létéért bátran harcoló paptestvérek” és „belopakodott a harmincas évek csengő stílusa és gondolatrendszere”? S ezt ennyire nem vesszük észre? De hát ott voltak a „régi nagyok”! Akinél megszületett: Major Sándor atya, meg a többiek is, akiknek „távollétéről” beszél József testvérünk, Beton atya is, Bajcsy (Buxus) is, még Turcsik Gyuri is, akit pedig a Szigetközbe helyeztek el és bizony olyan messziről ritkábban tud eljutni, — csak most nem „szerepelni”, hanem „találkozni” jöttek. László Gábor atya mély humorával és bölcsességével találkozhattunk is —, mert megszólalt! S nem elég „nagyágyú”: Tomka Miklós, Brückner Ákos, Sillye Jenő, Jeleníts, Kerényi, Király Ernő és Ács püspök atya? Sorolhatnám, hogy a „Magzatvédő Társaság” is, a „Nagycsaládosok Egyesülete” is az élgárdával vonult fel — hiszen a családi élet volt az októberi találkozó témája! Azt is elmondhatnám, hogy mennyire fáj nekünk is, ha valamelyik előadónk, akit azért választottunk, mert hitelesen éli keresztény életét, éppen a találkozón nem tudja „magával ragadóan” elmondani mondókáját — de azért az mégsem jutna eszünkbe, hogy ez olyan egetverően nagy baj. Még Blaha Lujza sem aratott mindig sikert a színpadon — mert az ember nem mindig van egyformán diszponálva. Itt meg nem is szereplésről, hanem találkozásról van szó. Nevelőim közül sem a legjobb előadók neveltek rajtam a legmaradandóbban, hanem a leghitelesebbek. Talán az sem árt, ha tudjátok, hogy rengeteg munka van minden találkozó mögött. Fél évvel előtte jön össze először a szervezők csoportja, hogy megbeszéljék a következő találkozó témáját, a vele kapcsolatos elgondolásokat, ötleteket, előadónak felkérhető személyeket, a Nagymarosi Levél megfogalmazóját, a gyakorlati elképzeléseket. Ennek a csoportnak 25—30 tagja van, teljesen különböző életkorúak, életállapotúak, foglalkozásúak. Köztük van a nagymarosi plébános, mint a találkozó házigazdája, a kismarosi plébános atya, akinél elkezdődtek a találkozók, s így, ilyen értelemben is „atyja” ezeknek, meg néhány ifjúsággal foglalkozó pap. A többiek mind világi munkatársak, akik egyrészt kórusaikkal az éneklés imádságos légköréről (pl. Dax, Jenő), másrészt a műszaki feladatok és a rendezés megszervezésével ennek zavartalan lefolyásáról gondoskodnak. 18 esztendő hosszú idő — nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy idők folyamán újak is jöttek a rendezők stábjába, s a régiek közül pedig voltak, akiknek az élete úgy alakult, hogy vagy földrajzilag messze elkerültek innen (mint pl. Turcsik atya), vagy egyéb országos gondok, más szervezési feladatok szólították el (pl. Balás Béla, Beton atya, Blankenstein Miklós) őket. Mi egészen nyitottak vagyunk, tehát nagyon örülnénk annak, ha Köblös József testvérünk is eljönne közénk és már a tervezésnél segítségünkre lenne, hogy a megrendezésben egyre tökéletesebb legyen Nagymaros, és ő is, meg övéi is egészen magukénak érezzék. A rendező stáb újra és újra összejön a részletek kidolgozása végett. Majd kb. hat héttel a találkozó előtt összehívjuk a csoportvezetőket, hogy felkészítsük őket az előadás utáni témamegbeszélésre alakuló csoportos beszélgetés vezetésére. Az idén októberben a keresztény családi élet volt a téma. Érthető, hogy most családos embereket kértünk meg csoportvezetőknek. Egyik szeptemberi szombatra, Nagymarosra hívtuk meg őket — családjukkal együtt — a felkészítésre. Igen szép napot töltöttünk együtt: míg a hitvestársak szellemi felkészítését végeztük, gyermekeik igen színes gyermekprogramon vettek részt, majd a délutáni szentmisén együtt örvendeztünk ennek a jól sikerült előtalálkozónak. Ahogy közeledik a találkozó napja, úgy sűrűsödnek a tennivalók, s bizony a műszakiak az utolsó éjszakát is végigdolgozzák. A csoportvezetők előző nap délutánján érkeznek meg. A nagymarosiak vendégszeretete fogadja be őket szállásra. Este közös szentmisével kezdődik közös együttlétünk. Utána még egy utolsó szellemi töltekezés, majd a gyakorlati teendők megbeszélése következik. 5