Ikarus, 1963 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1963-01-03 / 1. szám
2 Fenyőünnep a kárpitosban Bensőséges ünnepségre gyűltek össze december 24-én délben a székgyártó üzem dolgozói. A szocialista brigádok nőtagjai gyönyörűen feldíszített karácsonyfával, és rengeteg ajándékkal lepték meg az üzem dolgozóit. A vállalat vezetősége nevében Hirth igazgató elvtárs köszöntötte az üzem dolgozóit, tolmácsolta a vállalat vezetőségének jókívánságait, majd Weiler üzemvezető elvtárs méltatta ünnepség célját, értelmét. Ezek után került sor az ajándékozásra, majd egyben köszöntötték Terényi János dolgozótársukat, ki megvált az üzemtől, nyugdíjba vonult. Lanthoffer elvtárs, a művezetője meleg szavak kíséretében nyújtotta át a kollektíva ajándékát, többek között egy beutalót Hajdúszoboszlóra. I PARTÉLET Hozzákezdtünk pártunk kongresszusi útmutatásainak valóra váltásához Néhány héttel ezelőtt, a kongresszusi teremben elhangzzottak a szavak, melyek nemcsak három év munkáját, ered-ményeit ölelték fel, hanem az utóbbi másfél évtizedét is. Erősödött pártunk, fejlődött népgazdaságunk, versenyképesebbek lettek áruink a nemzetközi piacon. Erről beszélt Kádár János elvtárs beszámolójában, szóltak a kongresszusi küldöttekhez-i Kaszálásaikban, s tapasztaltuk magunk is, amikor egy-egy üz-letbe vásárolni tértünk. Mindez a jelent tükrözi, a jövő fel-adatai azonban még előttünk állnak. Tervezünk, keressük az új lehetőségeket, mint a kongresszus küldöttei, akik az elért eredmények mellett már nagyszerű jövőnk körvonalait bontogatták. A kongresszus számunkra is sok feladatot adott, olyanokat, amelyek megvalósítása gyártmányainkat még versenyképesebbé teszik a világpiacon. Napjainknak ez a legégetőbb kérdése, erről vitázik, tanácskozik üzemünkben a technológia, a szerkesztés és főosztályaink valamennyi dolgozója. A jobb minőség olyan fontos lett számunkra, mint az, hogy kocsijaink ütemesen haladjanak a vonalon és a tervezett darabszámot pontosan teljesítsük. Sőt, talán, még lényegesebb. Mert, míg ezideig hónapról hónapra 101—102 százalékra teljesítettük tervünket, a minőség legfelsőbb fokával még korántsem dicsekedhetünk. Nem akarjuk azzal kezdeni, hogy a Csepel Autógyárból érkező aggregátok hibáiról írjunk, inkább talán nézzünk körül saját portánkon, milyen kongresszus adta feladatok megoldásához látnak napjainkban szakembereink. Az Ikarus-gyár dolgozói elsősorban azért felelősek, hogy az autóbuszok karosszériája időtálló, tetszetős legyen. Ennek egyik alapfeltétele — a hegesztési előírások bétársa, a takarlécek, díszlécek gondos felszerelése, az oldallemezek hullámmentességének biztosítása mellett az —, hogy mind a váz, mind a kész kocsi korróziótól védett legyen. Ezért tekinti jelenleg a műszaki fejlesztési osztály egyik legfontosabb feladatának egy olyan új fénye-zési eljárás kidolgozását, mely nitrokombinációs zománc helyett, égetett zománc fényezési technológián alapul. A tervek szerint ez utóbbi eljárással két év helyett, leg-alább négy-öt évig meghosszabbodnak, kocsijaink csinosságának e fontos feltételei. Az ilyen és ehhez hasonló új módszerek, eljárások bevezetése mellett, a sorozatgyártás üzemeinek finomítása érdekében gondolnunk kell a gyár további átszervezésére is. Ezért alapvető követelményként tűztük valamennyi dolgozónk elé, hogy a jövőben a J busz 1-ben éppúgy, mint a busz 11-ben minden szerelési munkát, az előírt helyen és időben végezzenek. A jövőben ezt törvénnyé kell tennünk, hiszen csak ezután valósítható meg vonalmozgató berendezéseink üzembe állítása. Igaz, a lemezesüzemiben már működik az első csörlős vontatóberendezés, de igazán gyakorlati értelmet akkor nyer, ha dolgozóink hozzászoknak a szalagszerű gyártás által megkövetelt szinte percnyi pontos munkához. A gyártásszervezés azonban kiterjed a busz XI. főosztályra is, ahol megkezdték technológusaink az üzemek felülvizsgálását s a jelenleginél észszerűbb beosztás elkészítését. Ezzel kívánják biztosítani az új évben a folyamatos termelést és a minőségi munkát. A tapasztalatok alapján már javaslatok is születtek, így például a VI-os ütemben szerelt kipufogócső függesztését az I-es ütembe hozzák, hogy még a fényezési munkák előtt kerüljön kocsiba az alkatrész, s elkerülhessék a festés leégését. Az átszervezések idején figyelembe vettük új gyártmányainkat is, az 556-os, 557-es és 180-as típusú kocsijainkat, melyeket a jövő év IV. negyedében veszünk munkába. Ez ideig 12 szerszám készült el abból a 400-ból, mellyel majd új típusaink legfontosabb alkatrészeit gyártjuk. Bár úgy tűnik, hogy a jövő év utolsó negyede még messze van, de ha részfeladatainkat nézzük, előkészítési osztá-hárulnak a legnagyobb feladatok. A rajzokat február végéig kell elkészíteni a teljes technológiai művelettervezést pedig júniusig. A hátralevő szerszámokat pedig —, amelyekből még jócskán hiányzik —, október 30-án kell teljesen készen átadni a gyártóüzemnek. Ha pedig e feladatokhoz még azt is hozzátesszük, hogy mindezt olyan szakmai alapossággal, pontossággal kell elkészíteni, hogy gyártás közbeni hibalehetőségeket már most kizárjuk, akkor mérhetjük csak fel igazán, elvégzendő munkánk nagyságát. Most, amikor él még dolgozóinkban a kongresszusi műszak versenylendülete, gondolatainkban a kitűzött feladatok megoldásának útkeresése, biztosan remélhetjük, hogy összefogásunk nyomán rátalálunk azokra a lehetőségekre, melyek után egyre sokasodó gyártmányaink jó tulajdonságai megerősödnek, a vevőközönség és a szakemberek véleményében. Ezzel teljesítjük azt a kongresszus állította követelményt, hogy gyártmányainkat még versenyképesebbé kell tennünk a világpiacon. W. V. IKARUS Mint jó családban, közös a célunk, gondunk, felelősségünk Székesfehérvári vezetők nyilatkoznak az egyesülésről (Folytatás az 1-es oldalról.) Jógusi, hogy a fehérvári gyáregység technológiai színvonala lényegesen emelkedik, hiszen a fejlettebb technológia meghonosítása jelentkezik a gyártmányok önköltségének kedvezőbb alakulásában. Az I. üzem termelési főnöke. — Az I. üzem üdvözli az egyesítést, men a profiltisztítás meggyorsulását reméli és a nagyobb széria gyártásának lehetőségét — mondotta Dvorszky Ferenc, a forgácsoló-üzem termelési főnöke. Ez pedig fejlődést jelent, mert úgy gondolom, hogy a nagyobb gyártási programhoz üzemünknek is több szerszámot, készüléket kell gyártania. Ugyanakkor valószínűnek tartom, hogy azokat a kooperációs munkákat, melyeket más vállalatok végeztek eddig az Ikarusnak, gyártelepünk fogja ellátni, ezzel is gazdaságosabbá válik a termelés. Dvorszky elvtárs elmondotta azt is, bizonyosra veszi: a pesti gyártelep megfelelő mértékben igénybe veszi a fehérvári forgácsolási, illetve alkatrészgyártási kapacitást, és ezzel biztosítja az egyenletes munkaellátást. Mivel a jövőben nagyobb szerszámozásra és készülékezésre, továbbá a járművekhez mind több alkatrészre lesz szükség, nem volna-e célszerű a forgácsolási munkákat a fehérvári gyártelepen koncentrálni, mivel jelenleg nálunk három, helyen végzünk forgácsolási munkát? ! Ezt több szempont is indokolja: a profiltisztítás miatt, a forgácsolóüzemünknek bizonyos gépeket kell leadnia, ugyanakkor itt is folyik egyedi gyártás darabbérben, a szerszámüzemünkben és a tmk-ban pedig órabérben, ami a dolgozók között bérfeszültséget idéz elő. — Perspektívát látok az egyesülésben, munkában, tanulásban, fejlődésben egyaránt és bizonyos, hogy teljesíteni fogjunk a reánk háruló feladatokat — mondotta befejezésül a termelési főnök. A főművezető, Lázár János, az alkatrészgyártó üzem főművezetője így fogalmazta meg véleményét az egyesülésről. — örömmel vettem az egye sülésről szóló hírt, tájékoztatást, mert nagy változásokat látok, különösen az alkatrészgyártás területén. Elsősorban az előregyártás lehetőségét látom. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy az alkatrészgyártás a szereléssel együtt tenenik, színre kezve viszik el a munkát, ez hátráltatja a folyamatos termelést. Nem helyes az sem, hogy a szerszámokat a széria első darabjain próbálják ki. Az alkatrészgyártó üzem főművezetője jobb anyagellátást is vár az egyesítéstől, továbbá a szabványok egyeztetését, végsősorban annak meg- valósítását, hogy azonos alkat- s részekből nagy sorozatokat tudjunk gyártani. Szeretnének tapasztalatcserére ellátogatni testvérvállalatukhoz, hogy az itteni hasonló munkákat tanulmányozva, a fejlettebb munka és gyártási menetet, saját üzemünkben megvalósíthassák. Szeresznyei Tibor ROMÁNIAI szervizállomásunk dolgozói ezúton köszöntik a gyár dolgozóit éskellemes ünnepeket, eredményekben gazdag új évet kívánnak. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott üdvözlő soraikat Udvardi József, Fekete Gyula, Kiss Tibor, Fenyő József elvtársaik. Visegrádi, hévízi, lellei beutalók az első negyedév üdülőjegyei között ilyenkor, az év első napjaiban már készülnek a kimutatások az elmúlt esztendő eredményeiről. A szakszervezeti bizottság segélyezési és üdülési albizottsága is értékelte az 1362. évben dolgozóinknak nyújtott juttatásokat. Eszerint ezerháromszázhatvanegyen részesültek 216 500 forint segélyben, mely összeg legnagyobb részét betegségi, temetkezési és szociális segély formájában fizették ki. De nemcsak a bajba jutottak kaptak az összegből, hanem örvendetes családi események alkalmával is, például házasságkötéskor, szüléskor. Az elmúlt évben mind belföldre, mind külföldre igen jó üdülőjegyeket kaptunk. A magaslati és a Balaton menti üdülőkben kétszáznyolcvanan pihentek, egy-két hetet. Külföldön pedig, Boltenhagenben negyvenketten, más európai üdülőhelyeken huszonketten. E beutalóknak egy része családos volt, de a szakszervezeti bizottságunk gondoskodott a gyermekeik üdültetéséről is. Százharmincnyolc általános iskolás töltötte vakációjának egyrészét a nagyon kedvezményes és kitűnő helyeken. Már megérkeztek az 1983-as év első negyedévének beutai is, összesen 43 darab. Ezekben a napokban még magaslati helyekre is lehet jelentkezni. Aki feleségével együtt szeretné tölteni szabadságát, január 10-től 1 darab hévízi, február 7-től pedig egy visegrádi és balatonlelle-felsői két személyre szóló üdülőjegy van még a többi között. Reméljük, dolgozóink éppoly jól kihasználják e téli hónapok üdülési lehetőségét, mint a nyáriakat és kellemesen töltik szabadságukat Galyatetőn, Sopronban, vagy éppen Visegrádon. Az ablakai már világítanak. Decemberben korán sötétedik. Megszokott kép nekünk, valóban mindennapos ez a nagy, impozáns épület. Nem állunk meg gyönyörködni, nem dicsérjük a benne rejlő lehetőségeket, mindez előttünk már természetesnek tűnik, az idelátogató vendégeket azonban hallottam felsóhajtani: „Ha nekünk ilyen művelődési otthonunk volna.” Külföldiek elismerő nyilatkozatai villannak fel emlékezetemben és ellenpólusként mindjárt panaszok is: nem kaptunk helyiséget, nem sikerült ez vagy az a rendezvény. Nézem a sok ablakot és az erős falakat. Elhatároztam, választ keresek, mint zajlik az élet ebben a nagy, de mégis kicsi kulturális otthonunkban. ★ Az igazgatót, Annaházi elvtársat keresem. Azt ajánlja, győződjék meg a saját szemeimmel. Elfogadom a tanácsot és máris nézzük az eseménynaptárt: péntek van. Most is nagyjából annyi az esemény, mint más pénteken. Közben belép a könyvtár vezetője és mindjárt fültanúja leszek egy fontos probléma megoldásának. A helyiség kicsi, a megnövekedett forgalmat nehezen tudja lebonyolítani. Jólesik hallani, hogy nagyobb helyet kapnak, sőt olvasóterme is lesz, helyi kölcsönzéssel. Elindulok szemlére, betekintek a klubterembe, itt bizony csak néhány fiatal és idősebb sakkozgat, vagy beszélget. Lehetnének többen. A „mélyvízbe” (étterem) érek. Itt már sokan vannak, öt asztalnál kártyáznak, néhánynál pedig egy-egy pohár ital mellett beszélgetnek. Szóba elegyedek egy Séta a kulturház termeiben partner nélküli kártyázni szerető emberrel és a működés nélküli klub titkárával, Balkovics elvtárssal. A cigarettafüst fojtogatóan, vastagon ölel körül bennünket. — Nincs szellőzés, kopott barátságtalan, rossz világítású a helyiség — panaszolják. Balkovics elvtárstól kérdezem, miért nem működik a klub Válaszként jegyzetfüzetembe az kerül: Helyhiány. Javaslat? „Zárják be az éttermet.” — Azért talán nem ilyen egyszerű — mondom, — kérdezzük csak meg erről az étterem vezetőjét. Nyilatkozik. — Ez az állapot így valóban tarthatatlan. Az Ikarus-gyár ígért szellőzőt, de nem tudom, mi van vele. Tatarozni, átrendezni, csinosítani kellene a termet, de a mi vállalatunknak erre nincs kerete. Nem tudom, kinek fog igazat adni a kultúrház vezetősége és hogyan dönt ebben a kérdésben. Egy bizonyos, jövedelmezőség szempontjából sem előnyös az étterem végtelen fenntartása. A bérleti díj nem fedi a ráfordított rezsiköltségeket. Igaz, hogy hely kellene a klubnak, a megfelelő szellőzés átrendezés mellett ez alkalmas volna arra a célra. De viszont sokan ragaszkodnak az étteremhez. Nemcsak a munka után egy pohár ital végett. Naponta 60—70-en étkeznek itt. Ezek a gondolatok foglalkoztatnak, mire a balettszoba elé érek. Annaházi elvtárs út közben csatlakozik és mikor meggyőződünk arról, hogy a gyakorlat szünetel, belépünk. A szünetet azért ajánlatos megvárni, mert a helyiség olyan kicsi, hogy a próba közben benyíló ajtó valamelyik gyerekbe ütközne. Hatvan gyermek jár ide a hét különböző napjain. Eredményes munkájukról meggyőződhetünk az évenkénti vizsgáikon. — A fűtés rossz — mondja az oktatónő —, a helyiség meg látja, hogy milyen kicsi. Annaházi elvtárs ismerteti a vezetőség terveit. A földszinti volt igazgatói szoba és a jelenlegi dekorációs szoba egybenyílásával kívánnak megfelelő helyet adni. De ennek feltétele az volna, ha a vállalat a sokszori ígérgetés után a dekorációt beköltöztetné az üzem területére. — Hidegek az emeleti szobák — panaszolják a 14-es helyiségben az angol nyelvet tanulók is. Tudomásom szerint a rossz fűtés konstrukciós hibákból ered. A kultúrház vezetősége 1963-ban tervbe vette a szűk vezető fűtőcsövek kicserélését. A folyosón találkozunk a munkásakadémia távozó hallgatóival. Előadást kaptak az autóközlekedés problémáiról - /JB jsT n mii KARÁCSONYI AJÁNDÉK December 24-én este 6 óra tájban a 40-es autóbuszon utaztam Pest felé. Gyorsan haladtunk, mert Leves volt a beég felszálló. A mellső sérüléssel szemben menetirányban álltam és figyeltem az utat. A vezető csendesen fütyerészett tüskéjében. „ . ., ,, Már elhaladtunk a Fuvallat utcánál levő megálló mellett, amikor hirtelen fékezés után megtorpant a busz. A vezető ugyanis észrevette, hogy egy idősebb asszony igyekszik át a HÉV sínein keresztül a megálló felé. — Jaj, de nagyon siettem, milyen jó, hogy megvárták, kész karácsonyi ajándék. Éppen én is ajándékot viszek az unokámnak — tört ki a néniből egy szuszra a felszabadult szóáradat, miiközben felszállt és jegyet váltott. Rákosfalván már éppen elindultunk, amikor a 67-es busz megállója felől futva megindult felénk egy házaspár, a férfi karján 3 éves forma gyerekkel. Fékezés, felszálltak. Fehér útnál szálltak le. A férfi beszólt a vezetőfülkébe — köszönjük a karácsonyi ajándékot! A Lumumba utca és Hungária körút között pótkocsis teherautó haladt előttünk elég lassú ütemben, ahhoz azonban elég gyorsan, hogy nem tudtuk előzni a szembejövő forgalom miatt. Egyszer csak látjuk, hogy lehúzódik az út szélére, sőt még jobban lelassít, hogy előzni tudjunk, a vezető pedig mosolyogva kiinteget, hogy csak előzzünk, most már megvan a hely hozzá. Ezúttal a mi vezetőnk köszönte meg a karácsonyi ajándékot. Buszunk rendszáma 10—41 volt. A teherautóét sajnos, nem jegyeztem meg. De miért csak karácsony este vagyunk ilyen figyelmesek egymáshoz? —baka— 1983. JANUÁR 3. Karácsony az óvodában Mint minden évben, így az idén is egy kis ünnepség keretében tartották meg az Ikarus gyermekotthonban a karácsonyt. A kicsik az alkalomhoz illő játékkal, dallal tették még meghittebbé e kedves ünnepet.