Ikarus, 1970 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-07 / 1. szám
Öt tévékészüléket adnak öt tv-készülék ára gyűlt össze eddig a Televíziót minden iskolának mozgalom keretében a székesfehérvári Ikarusban. A gyár számos szocialista brigádjának tagjai havi fizetésük 0,5 százalékát ajánlották fel a mozgalom javára, más munkakollektívák, dolgozók társadalmi munkafelajánlásokat tettek, vagy készpénzzel járultak hozzá a nemes akcióhoz. Az első ajándékot, az 1-es üzem és a tmk dolgozóinak gyűjtéséből vásárolt nagyképernyős Olympia televíziót, antennával együtt december 22-én adták át a Sárszentágotai Általános Iskolának. A rendkívüli időjárásban a gyári gépkocsi csak a község határáig jutott el, onnan szánkóval vitték a készüléket az iskolába. A kedves ünnepségen Farkas Ferenc igazgatóval az élen részt vett a tantestület, tanulók és vendégek a községből, valamint a gyár képviseletében Kovács György szb-munkatárs, Boza Lajos főművezető és Salamon László versenybizottsági titkár. A készüléket az üzem nevében Boza Lajos adta át az iskola igazgatójának, aki meleg szavakkal köszönte meg az ajándékot majd a 4486. számú úttörőcsapat adott rövid műsort. A gyáriak egyben vállalták az iskola további patronálását is. A közeljövőben sor kerül a többi televíziókészülék átadására is.(Bacsa István felv.) Az üzemi demokrácia eszköze lenne Az 1031/199. XI. 22-ei Kormány- és SZOT határozat a többi között kimondja, hogy gyártó egységeinkben rendszeresíteni kell az úgynevezett „Észrevételek naplóját”, amelybe a dolgozók a két termelési tanácskozás közötti időszakban bejegyezhetik észrevételeiket. Talán mondanunk sem kellene, hiszen anynyira nyilvánvaló, hogy ez a bizonyos füzet az üzemi demokrácia gyakorlásának, ha nem is a legkevésbé bürokratikus, de mindenképpen jó példája lehetne. Ezek a füzetek hajdan minden üzemben megtalálhatók voltak, hosszú idő óta azonban már nincsenek. Valakitől azt hallottam, hacsak nem rendeznének minden üzemben nagytakarítást, aligha kerülnének már elő ezek a füzetek. Magyarul: megszűntek létezni. Hallottam ugyan, hogy 1969. elején a forgácsolóban funkcionált ez a füzet, de már ott is... szóval hát ott is elhalt. Pedig ezeknek a füzeteknek fölbecsülhetetlen szerepük lehetne az üzemi demokrácia gyakorlásában. Arról van ugyanis szó, hogy a dolgozó, ha úgy érzi, hogy valamit azonnal el kell mondania, akár személyes természetű dologról legyen is szó, akár a közvetlen munkahelyét, vagy akár az egész vállalatot érintő kérdésről, de nem várhat vele a legközelebbi termelési tanácskozásig, azon nyomban elmondhassa. Beleírja tehát a füzetbe. Igen ám, csakhogy ezzel az ügy nincsen lezárva. A följegyzéseket ugyanis nap mint nap el kellene olvasnia az üzemvezetőnek, vagy valamely termelési egység vezetőjének, s a bejegyzésre reagálni köteles, akár azonnali intézkedéssel, akár magyarázattal szolgálni. A kör ezzel még természetesen nem zárult be: ezeket a füzeteket a gyárvezetésnek meghatározott időszakonként ellenőriznie kellene, avégből, hogy vajon a dolgozó által beírtakra megfelelő intézkedés történt-e. A gyárvezetésnek tehát figyelemmel kell kísérnie az alulról jövő észrevételeket, s amennyiben az azokra tett intézkedések nem megfelelőek, vagy ha intézkedés nem született, fegyelmi felelősségrevonást alkalmazhat a kötelességmulasztó gazdasági vezetővel szemben. Látható tehát, hogy nem holmi vállrándítással is elintézhető szerepet szánt a kormány és a SZOT ezeknek a mi vállalatunknál kihalóban levő füzeteknek, ellenkezőleg, nagyon is fontos szerepet. Csak éppen nem élünk a lehetőségekkel! Ha ugyanis az üzemi demokrácia gyakorlásának eszközeit hagyjuk elsorvadni, félő, hogy maga az üzemi demokrácia sorvad el. Ezt pedig a legkevésbé sem akarjuk, ellenkezőleg, egészséges irányú fejlesztését kívánjuk elősegíteni. De legalább a gyakorlatban is mutatkozzék ez meg! zsef IKARUS 3760 biztosított, 261 ezer kártérítésre A biztosítási és önsegélyező csoport intéző bizottsága december 9-én tartotta az évégi beszámoló ülését. A beszámoló szerint az Ikarusban 3760 dolgozónak van üzemi biztosítása. A biztosítási díjakból az Állami Biztosító 130 000 forintot térített vissza szociális alap képzésére, amelyből az év 11 hónapja alatt 126 400 forintot fordítottak különféle segélyezésre és társasutazásra. A kifizetett segélyösszeg megoszlása: házassági segély 25 000 Ft, szülési 44 250, betegségi 27 400, szociális segély 13 650, társas utazás 11 700, és cirkuszelőadás 4400 forint. Az Állami Biztosító XVI. kerületi igazgatósága a segélyeken felül 18 fő részére 203 500 forintot fizetett ki baleset következtében beálló és természetes halál címén. Kisebb balesetért (csonttörés, köröm elvesztés stb.) 152 fő részére 57 600 forint kártérítést fizettek üzemi biztosítás alapján dolgozóinknak. Bizottság alakult A vasasszakszervezet kezdeményezésére október 10-én együttműködési szerződést kötött 12 vállalat. A járműprogram sikeres megvalósítása érdekében kötött szerződést Győrött a Rába Szállóban írták alá — mint már október 15-i számunkban erről beszámoltunk. Mi történt azóta vállalatunknál? A győri megállapodás értelmében vezérigazgatónk november 9-én Gellért Endre személyében kijelölte a vállalati megbízottat. Majd a szerződésben rögzített feladatok szétosztására került sor. A különböző szakterületeken jelentkező feladatok elvégzésére a szakterületek vezetőit jelölte ki a vezérigazgató. • December 3-án a 12 vállalat szb-titkárai találkoztak Győrött. Itt a résztvevők megállapodtak, hogy saját területükön ki-ki minden erejével a program sikeréért fog fáradozni. Vállalták a közös célt szolgáló termelési mozgalmak népszerűsítését, esetenként tapasztalatcsere formájában. A korábban felvetődött téma is napirendre került: a Járműfejlesztési Intézet felvétele tizenharmadiknak! Az összegyűltek javasolták, hogy erre a bővítésre minél előbb sor kerüljön. December 10-én az érdekelt vállalatok megbízottai a vasasszakszervezet székházában gyűltek össze. A három nagy vállalat részvételével megalakítandó három-három tagú bizottságok felállításáról tárgyaltak. Valamint javaslatot tettek a bizottsági tagok személyére vonatkozóan. A gazdasági, műszaki termelési és anyagellátási bizottságokba a vezérigazgató megbízottja dr. Puglits János és Szentirmai Kornél főmérnököket, továbbá Urszin János főosztályvezetőt javasolta. Szentirmai Kornélt a termelési és anyagellátási bizottság vezetőjéül. A három bizottsági tag a megbízólevelét a vállalat vezérigazgatójától december 23- án kézhez kapta. ssssssssssssssss/ssss/sssssssssssssrsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ssssssssss/ssssssssssy/ssss/ssssss/s/sssssssysssssssssssssssssss, rssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssr Kideríthetetlen, számomra legalábbis: némelyik embert vajon mi teszi alkalmassá arra, hogy minden energiájával a közösség ügyét szolgálja? Azt hiszem, erre születni is kell. Szabó Lajos, a vszt és a vszb munkavédelmi felügyelője: ilyen ember, a közösségért élő és dolgozó. Negyvenhat esztendős, 27 éve van a gyárban, még az Uhriéknál kezdte, tanult szakmája lakatos. Egy év híján húsz éve vesz részt a szakszervezeti mozgalomban, 1950 óta. „Kijárta” a mozgalom iskoláját, s lassan, lépcsőfokonként jutott el mostani tisztségébe, aholis a munkával együtt a felelőssége is naivra növekedett. A vele való beszélgetés közben egyszerre csak azt éreztem, hogy mind a Munka Törvénykönyve, mind pedig a SZOT ide vonatkozó határozata értelmében nagy jogokat gyakorol és nagy felelősség hárul a mindennapi munkában egy munkavédelmi felügyelőre. Véleményét a vállalatvezetés sem hagyhatja figyelmen kívül az élet-, az egészség- és munkavédelmi kérdésekben, s ha úgy ítéli meg, hogy bizonyos munkaterületeken ez nincs biztosítva, a munka végzését akár le is állíthatja. Ahogy ez például tavaly télen is történt a kárpitosüzemben, az egészségre ártalmas hőmérsékleten kellett volna dolgozni, leállította a munkát, s két óra múlva az üzemben munkavégzésre alkalmas meleg lett. (A munkavédelmi felelős döntését csak a miniszter változtathatja meg, egyetértésben a vasasszakszervezettel.) Egy 45 tagú aktívahálózaton keresztül értesül az üzemekből a munkájával kapcsolatos problémákról. Ki kell kérni a véleményét például egy-egy gép üzembe helyezése, valamilyen új technológia bevezetése előtt; hallatja a hangját a legmagasabb szakszervezeti fórumon, a vszt-n.s véleményére oda kell figyelni. Személyén keresztül gyakorolja a vállalat kollektívája azt a jogát, hogy megfelelő körülmények kö■ zött végezhesse a munkáját ! Szabó Lajos ezt a tisztséget • közel 7 esztendeje viseli. Ál■ talános a vélemény, nem is kevés eredménnyel ! Persze, sokszor úgy érzi, hogy két malomkő között ör■lődik. Figyelembe kell venninie az összetevők sokaságát hessen. Számba kell vennie a népgazdasági érdekeket, hasonlóképpen a vállalati érdeket is, s nem utolsósorban a dolgozók érdekeit. Sokszor bizony légtornászi mutatványokat kell végeznie, hogy az egyensúlyt megtartsa, becsületére legyen mondva, okosan, higgadtan, körültekintően szokott dönteni. Természetesen mindenkor a szakszervezeti bizottsággal közös egyetértésben, mert Szabó Lajos végül is a szakszervezet tisztségviselője. Emberi portréjához az is hozzátartozik, hogy tagja a Fővárosi Tanácsnak. A XVI. kerület hat tagot választott erre a fontos posztra, közülük az egyik Szabó Lajos. Cinkotának és Árpádföldnek a képviselője a Fővárosi Tanácsban, lakáskérdésekkel, kereskedelmi problémákkal, út- és vízügyekkel kell foglalkoznia. Hogyan bírja mindezt egy ember? Általában tíz órát tölt itt a gyárban. A felesége is itt dolgozik, a kárpitosüzemben szakszervezeti bizalmi, tehát jól tudja, milyen fontos munkát végez a férje. Segít neki. Ha nemegyszer csak annyit, hogy megérti, már ez sem kevés, sokszor talán a legtöbb, mit egy asszony a közösségért dolgozó férjnek adhat. Otthon már kevesbedett a gond, felnőttek a gyerekek, önállóak lettek. Meddig bírhatja energiával mindezt egy ember? Azt mondja erre: nagy erőt ad neki az, hogy szereti csinálni. Szereti? Ez a szó silány ahhoz, hogy pontos értelmét adja ennek a munkának. Ennek a munkának amelyet szenvedéllyel csinál. uk r_ Szenvedéllyel Eem szakszervezeti munkás arcképe A polgári védelem év végi ünnepsége 1969. december 16-án, délelőtt kilenc órakor tartotta évvégi ünnepségét a vezérigazgatói tanácsteremben a polgári védelmi szervezet. Az ünnepséget Szentirmai Kornél termelési főmérnök, a polgári védelmi parancsnok helyettese nyitotta meg, majd a jelenlevőknek eredményekben gazdag új esztendőt kívánva átadta a szót Jávér József vezető törzsparancsnoknak. A vezető törzsparancsnok ismertette az 1969. év eredményeit, az átszervezés jelentőségét és a jövő év soron következő feladatait. Beszédében kiemelte, hogy az 1969-es év vége fordulópontot jelentett a szervezet életében. A korszerűtlenné vált régi szervezeti formát szilárdabb alapokra kellett helyezni, hogy megfeleljen az új követelményeknek. Elmondotta, hogy az előző évekhez hasonlóan ez évben is lehetőség nyílt a polgári védelmi kiképzéseken, annak előkészítésében és lebonyolításában az átlagosnál ki-, emelkedőbb munkát végző elvtársak jutalmazására. Az 1969- es években azok a pk-ok és beosztott állományú elvtársak részesülnek jutalomban — a KGM, illetve vállalati keretből — akik a régi szervezetben tevékenykedtek. A tájékoztató után Szentirmai Kornél parancsnokhelyettes átadta a polgári védelmi parancsnokság által érdemesnek talált 12, illetve 29 fő számára a 400—700 forintos pénzjutalmakat, illetve a tárgyjutalmakat. J. DÖME PIROSKA: Asszony a viharban Egy magyar asszonyról van szó ebben a regényben, aki a polgári kapcsolatok nyűgeiből szabadulva bonyolult, nehéz úton eljut a mozgalomhoz, a párthoz, s szerelmét, nyugalmát feláldozva, egészségét és életét sem kímélve harcol a párt, a nép ügyéért. A kommunista asszony története egy kalandregény fordulatosságával bontakozik ki az olvasók előtt. Döme Piroska az illegális kommunista mozgalom tagjaként küzdötte végig a Horthy-rendszer utolsó évtizedét, s jórészt személyes élményeit ötvözte regényébe. Rendkívül szuggesztíven és érzékletesen idézi fel az immár történelemmé vál horrok drámai feszültségét. 1970. JANUAR . Fotókiállítás, filmriport Szép feladattal kezdi az új esztendőt a fehérvári gyár fotó- és filmszakköre. Mint Németh Mihály szakkörvezető elmondotta, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház vezetőségének felkérésére és támogatásával a szakkör dokumentumkiállítást rendez a székesfehérvári Kossuth Tsz 10 éves fejlődéséről. A felvételeket az amatőr fotósok készítik és maguk állítják össze a tablókat is. E munkával egyidőben a filmesek 16 mm-es, 30 perces, színes riportfilmet készítenek a tsz életéről, munkájáról. A kiállítást 1970. január 31- én, a 10. jubileumi zárszámadó közgyűlés alkalmából nyitják meg a kultúrházban. A tsz életét dokumentáló, Közös úton című filmet április 4-én, a felszabadulási ünnepségen mutatják be a színházterepiben. Vietnami vendégek gyárunkban ^ December 29-én, reggel 9 ^ óraikor egy népes csoport látogatott vállalatunkhoz — viet- 8 namiak. ^ Fiatalemberek valameny^ nyien, egy messzi földrészről, ^ egy sokat szenvedett és szenvedő nép képviselői. Itt tanul nak Magyarországon, katonai tisztek lesznek, a hadtudomá^nyok ismereteit sajátítják el a ^ magyar néphadsereg tisztjei nek vezetése mellett, stt Gyárlátogatásra jöttek, meg^ ismerni azt a vállalatot, amely^ nek termékei — a műhelybe^ esik — az ő hazájukban is is^ mertek. Kíváncsiak tehát ránk, ^ mert hallottak rólunk, tudják, hogy dolgozóink az esztendők folyamán több vietnami műszakot vállaltak, ezzel siettek a hős nép segítségére. * Szentirmai Kornél termelési főmérnök tájékoztatta a mintegy ötven fiatal tisztjelöltet a gyár történetéről, fejlődéséről Részletesen ismertette a főmérnök gyárunkat, hogy ezek a fiatalemberek minél többet tudjanak meg rólunk, s hazamenve hazájukba, vigyék jó hírünket a messzi indokínai térségbe. A tájékoztató után Németh József, a pártbizottság szervező titkára ismertette a társadalmi szervek életét, tevékenységét, majd a vietnami vendégeink gyárlátogatáson vettek részt. Kezdték a szerszámüzemben, aztán a sajtolóban, s a kárpitosüzemben kellemes meglepetésben volt részük, kis ünnepséget rendeztek a számukra. Majd végigmentek a busz II. páregységen, s visszatérve az igazgatói tanácsterembe, kíváncsi érdeklődéssel tettek föl kérdéseket a vállalat vezetőinek a látottakról.