Ikarus, 1978 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-16 / 12. szám
LAVÓR HELYETT FÜRDŐSZOBA Megvalósult álmok Korábbi számunkban örömmel adtuk hírül: Licht Ferenc, a szerszámgyáregység marósa sok év várakozás után lakáshoz jutott. A négygyermekes család a mátyásföldi Centenárium lakótelep húszezredik nemrég felépült átadott lakását kapta. A napokban meglátogattam őket új otthonukban. Már a folyosófordulóban hallottam, hogy együtt a család. Belépve megcsapott a nemrég festett falak friss mészszaga, s a két pöttöm kislány hangos viháncolása. A ház asszonya a létra tetejéről üdvözölt: a nagyszoba színes függönyeit csipeszelte éppen a karnisra. Zsolti, a kilencéves iskolás fiú komolyságával segédkezett. — Itt foglaljon helyet — tessékelt beljebb Licht Ferenc, — még csak ebben a szobában van bútor. Nagyon örülünk a lakásnak, de egyelőre még azt sem tudjuk hol áll a fejünk. Váratlanul, készületlenül ért minket az átadás. Néhány percre az alacsony dohányzóasztal mellé telepszünk. Az asszony a régi lakásról mesél. Csömörön laktak a férj szüleinél. Ahogy jöttek sorra a gyerekek, egyre szűkebb lett a kis szobakonyhás lakás. A fürdőszoba is hiányzott. A bútorok hátulja penészedett a nedvességtől. Nyáron még istenes volt a helyzet, mikor már nem kellett fűteni, a felnőttek fekhelye a konyhába került. Építésre nem volt lehetőség. Még csak két gyerek volt, amikor beadták a lakásigényt... Csoda-e hát a boldog mosoly a fiatalasszony arcán? S a hálás szavak, melyekkel Licht Ferenc a gyér vezetőségéről beszél? Ahol gyerek van - és főleg ennyit nem beszélgethetnek nyugodtan a szülők. Az anyukát a fürdőszobába hívja a három gyerek zajos pancsolása. (A negyedik, a tizenegy éves Ferkó ugyanis délutános az iskolában.) Fölkerekedünk, hogy végigjárjuk a lakást. Egy szoba, három félszoba, konyha, fürdőszoba, mellékhelyiségek. — Ez a kis szoba tesz a lányoké, ez itt mellette a két fiúé — magyarázza a családfő. — Az ágyak már megvannak és látja a szőnyegek is, de kisasztalt és székeket sehol nem kapok. — Ezt a kis függönyt gondoltam a kicsik szobájába — mutatja lelkendezve a feleség a tarka, gyermekmintás anyagot. — Majd hamár itt lesz a varrógép, magam varrom meg őket.Augusztusban jövünk végleg ide — mondják szinte egyszerre. Ezt a nyarat még kihúzzuk Csömörön — a gyerekek miatt. A két fiút nem akartuk év közben új iskolába adni, ősszel már itt, Mátyásföldön kezdik majd a tanévet. — Nem is velük van a baj — panaszolja Lichiné. — Én most gyermekgondozási segélyen vagyok, de május 26-án lejár a három év. Csömörön nem adhatjuk a két kislányt óvodába. Itt, Mátyásföldön meg már elkéstünk a jelentkezéssel. Hiába, nem tudtuk mi sem előre, hogy mikor vehetjük át az új lakást. Nem is tudom mit fogok velük kezdeni? A konyha a háziasszony birodalma. Már tervezgeti is mit hová fog elhelyezni. Örömmel mutatja az új háromlapos gáztűzhelyet. Gyengéden simít végig a fehér zománcon. De legjobban mégis a beépített mosogatónak örül. Székeket még ide sem kaptak, de fönt van már az ablakon az ízléses, szőttes függöny. — Majd lassacskán berendezkedünk — folytatja elgondolkodva a férfi. — Jó is, hogy a feleségem már dolgozni kezd. Bútor kell még a negyedik szobába, ahová apámat hozzuk. Székek, asztalok, előszobafogas és rengeteg apróság, amit összeírtunk. Fizetni kell majd az OTP-részletet és úgy hallottuk a téli hónapokban legalább ezer forint lesz a rezsi. Egy fizetésből nem futná mindenre. A két kislány — Orsi és Kati — egyetlen percre sem maradnak nyugton. Hol a létra fokairól, hol a ruhásszekrény üres polcairól kell leparancsolni őket. — Ha nem lesztek jók, nem fogtok ma fürdeni a kádban — inti őket édesanyjuk, és magyarázkodva teszi hozzá. — Most még lehet őket ezzel fegyelmezni, mert egyelőre ez a legnagyobb boldogságuk. Búcsúzunk. Jöjjek majd ősszel újra, mikor már rendben lesznek — bíztatnak kedvesen. A lépcsőn lefelé elgondolkodom. Az ő életük már jó sínen halad. De a Lichi család csak egy a sokgyermekes családok sorából. Hányan várhatnak még lakásra a gyár dolgozói közül egy, két esetleg három gyermekkel, szűk helyiségekben szorongva? És elém villan a kép: lazsáló munkások az építkezéseken. Elfekvő lakáskérelmek az íróasztalok fiókjaiban. Többet kéne tennünk a családosokért, embertársainkért, egymásért! Megérné, mert nagyszerű dolog végignézni a boldog, hálás arcokon. Budai Anikó ARANYKOSZORÚS BRIGÁD A terveknél is többet Öröm vagy gond egy brigádnak, ha magasabb fokozatot ér el? Az öröm vitathatatlan, hiszen a további jó munkához kell az elismerés, a siker, de az előbbrelépés nagyobb felelősséget, állandó bizonyítást, többetakarást jelent. Szegedi gyárunk Zalka Máté Szocialista Brigádja büszke a megtisztelő aranykoszorús brigád címre — melyet múlt évi eredményeikért kaptak —, de érzik, hogy e cím kötelez és arra ösztönöz, hogy munkájukat még eredményesebben végezzék. Feladataikat a hármas követelmény szellemében végzik. Jóleső érzéssel könyvelték el, hogy a gyár a nehézségek ellenére is teljesítette az éves tervet, melyből ők is jelentős részt vállaltak. Sőt, erejükből még arra is tellett, hogy pótfelajánlásokat tegyenek , s ezek elvégzése is hozzájárult a szép sikerhez. A brigádtagok között jó az összhang, összetartanak, segítik egymást. Képzik is magukat. Egyikük pártoktatáson, öten KISZ-oktatáson és szintén öten szakszervezeti oktatáson vesznek részt. De szakmailag se akarnak lemaradni. Hárman lakatos továbbképző tanfolyamot végeztek, ketten középiskolában tanulnak és egy brigádtag szakmunkás továbbképzésre jár. Látogatják az ismeretterjesztő előadásokat és a kulturális rendezvényeket. A könyvolvasás mindennapjaik részese, valamennyien könyvtári tagok. A gyári vöröskeresztes alapszervezet munkáját nemcsak segítik, hanem alkalmanként önkéntesen vért is adnak. Természetesen a társadalmi munkaakciókból is kiveszik részüket. Eddig 600 órát teljesítettek, ebből százat a Béke telepi óvodában, amelyet patronálnak. Ha idejük és erejük engedi aktív közreműködni a sportrendezvényeknek és a különböző vetélkedőknek is. Baráth József VéfdUMx yhr&MCjvA %%%f Én már csak ilyen vagyok. Nap mint nap a pusztavámi Ikarusba járok dolgozni. Örömmel olvasom a kapu fölött, hogy Ikarus Pusztavámi Gyára, majd mellette, hogy Kiváló Gyár. Ilyenkor kis büszkeség tölt el. Értetlenül nézek azokra az emberekre, akik még mindig a pusztavámi gyáregységről beszélnek. Nem tudnak lépést tartani a fejlődéssel. Ők még nem tudják, hogy 1977 áprilisától gyár vagyunk, 1978. május 1-től pedig Kiváló Gyár. Persze ez nem nagy bűn a kívülállóknak, hisz mintegy 1200 főt foglalkoztató Pusztavámi Gyár még nem világhírű. Az azonban erősen meglepett — és egyszerre megbocsátottam a tudatlanoknak —, hogy a bejárati kapunál több, mint egy év elteltével még ma is azt olvasom, hogy ,ha gyári belépőjét minden dolgozó felszólítás nélkül köteles bemutatni" aláírás: GYÁREGYSÉGVEZETÉS. Ezek után két dologra gondolok, vagy még mindig gyáregységet vezetnek vagy a gyárrá válás ünnepélyes pillanatában ezen apróság elkerülte a figyelmet. —eszes — Üzentem: meglátogatnám. Visszaüzent: ne menjek. Minek tetézze a bajt a bajjal. Ez azután történt, amikor Einsiedler Béla autóvillanyszerelőnek át akartam adni a helyemet a 44-es buszon. Rámutatott merev bal lábára: gipszke van, ezzel nem lehet ilyen kis helyen elférni. Amikor az okát tudakoltam, legyintett, hagyjam. Többet nem is mondott, mert leszállt. Azaz: lebicegett. Bennem két kép jelent meg róla: egy régi, amikor még együtt volt az ifjúsági brigád. Akkor még nem viselték „terhüket", a Népköztársaság Kiváló Brigádja címet. Nevetve, jókedvűen lambériázták a Baross Gábor utcai iskolát És ez a legyintés: hagyni valamit, de mit? FÉL? KITŐL? Némi nyomozás után, egy kora reggel bekopogtattam Egyenes utcai lakásába. Ajtót nyitott. Bejöhetek? Átvillant őrajta is az üzenetváltás, s kesernyésen kérdezte: — Kötelező beszélnem? Hellyel kínált és azt kérte: tegyem el az írószerszámokat. (Egy ideig szót fogadtam...) - Fél? Kitől? Mitől? Hisz, ha jól tudom több mint húsz éve dolgozik a busz ll-ben. Jó szakember, ezt mondták mindenfelé, ahol kérdezősködtem. Mi történhet ha beszél? A mondatokat elengedte füle mellett. Csak egyikre felelt. S végre mosolygott is: — Idén kaptam meg a huszonöt éves törzsgárdajelvényt. S éppen ez az... Elhiteti magával az ember, hogy a törzsgárdának becsülete van, csak betegség ne jöjjön közbe... Gipszes lábára néz. Öt-hat éve kezdett fájni. A forgóban. Kis fájdalom, nem fájdalom — biztatta magát. Tavaly december 13-án szaladt le a negyedik emeletről. Egy lépcsőfokot elvétett. Aztán sok minden történt... Január 20-án éjjel negyed 12-kor fölkeltették a János Kórházban: gyerünk a műtőbe. A zárójelentés szerint: a porc nemcsak levált, de el is meszesedett. Ezen kívül csont és izületi kopás. Hat hétig mankó, de az ellenőrzéseken tessék pontosan megjelenni. Perus Laci, a szomszéd minden alkalommal előállt a kocsijával. Aztán még soksok herce-hurca. Utókezelés, a tornával. A nagyfokú sorvadást csak így lehet helyrehozni. — Végre! — Fölsóhajt. — Május másodikára kiírtak keresőképesnek. Egy nap szabadságom maradt tavalyról. Kivettem. Aztán jelentkeztem a csoportvezetőmnél. Első nap ülő munkát kapott. Az akkutéri szerelvényeket szerelte az 1 -es ütemben. Lám — gondolta magában, nem felejtették el, törődnek vele. Másnap a lámpavilágítás szereléséhez irányították. Itt is ülve dolgozhatott. Ekkor szóltak az irodából: menjen föl a nyilvántartóba, mert létszámba kell venni. Utána az orvosiba leadta a zárójelentést. A főorvos asszonytól egy frissen kiállítottat kapott helyette: ülő munkát javasolt. Á, nincs semmi rész, két napja azt csinálja. A papírt zsebrevágta. Csak szóban említette a csoportvezetőnek. Az beosztotta kábelezésre és az akkuszánkó szerelésére. JÖN A PAPUCS... — Pisti, nem tudok térdelni, aláfeküdni a kocsinak. „Más munka nincs" válaszolta a csoportvezető. Csak most tűnt föl: Einsiedler Béla sűrűn nyúl a Fecskés doboz után... — Egy hétig összeszorított fogakkal dolgoztam. Amikor Péczka József művezető megjött katonáéktól, szégyenkezve, mint aki bűnös, megmutattam neki az orvosi papírt. Nincs ülő munka, mondta. Tudomásul vettem. Magamban ezt gondoltam: huszonöt év. Tán nem ezt érdemelném. Vagy ki tudja. Május 19-én 13 órakor leléptem, mert D kategóriás buszvezetői tanfolyamra járok. A munka maradt. Nem volt rá ember, aki folytassa. Szabad szombat, vasárnap következett. Hétfőn, 22-én hozzáláttam az elmaradt munkákhoz. Befeküdtem az 5-ös ütem kocsija alá. Amikor kész volt, mentem a 4-es ütembe. Akkuszánkat szereltem... Már a második alátétért és csavarért nyúlt, amikor visszafordulva észrevette: mozog a kocsi, jön a papucs. Majdnem eléri a fejét... . Ijedtében a rossz lábára és a jobb kezére támaszkodva lódított magán. Amikor már kint volt, akkor kiáltott Péczka József művezető: — Ne toljátok, mert ember van a kocsi alatt! — Az az igazság, hogy zűrös nap volt ez. Összevissza minden ment. 260-as, 250-es. A VIT-busz okozta a kavarodást. Kézzel tolták a kocsikat. Minden figyelmeztetés nélkül... A Hj, ember a kocsi alatt! Változatos munkák az egyediben Mivel foglalkoznak ez év 21. hetében az egyedi gyáregység dolgozói? Milyen autóbuszokat gyártanak éppen most? A válasz nem nehéz. Ezt mondja el röviden Bakos István, a gyáregység termelési osztályvezetője. Egy 254-es az NDK minisztertanácsáé lesz. Három országnak, a Német Szövetségi Köztársaságnak, Dániának és Svédországnak 212-es típusú autóbuszokat készítünk. Három 664-es emeltszintű svéd rendeltetésű busz van e héten a szerelő padokon. Trolibuszt is gyártunk, most éppen egy Kiepe fődarabokkal szereltet. Ez a trolibusz mintatípus lesz, bemutatóra készül. A BNV-n kiállított autóbuszaink között egyedi gyártmányok is vannak — egy 664-es Scania busz és egy 280-as Brawn Boveri fődarabokkal készült trolibusz. A Scania a vásár végén, 26-án, újra visszakerül gyáregységünkbe, s már aznap elkezdjük az átadásra való fölkészítését. KÖNNYŰ PÉNZSZERZÉSNEK INDULT Most isszák a levét? — Rosszabbul sikerült, mint az előző — kezdte a beszélgetést Hartai Géza, a székesfehérvári gyár FMKT vezetője. Kijelentését számokkal is alátámasztotta. A tavalyi évben a Szakma Ifjú Mestere, a Kiváló Ifjú Szakmunkás és a Kiváló Ifjúmunkás versenyekre 178-an jelentkeztek (1976-ban 260-an). A gyakorlati vizsgán 128-an vettek részt, az elméletin már csak 60-an. A szakmai versenyek májusban kezdődtek és decemberben fejeződtek be. A fiatalok kilenc szakmában (karosszérialakatos, hegesztő, fényező, autó-motorszerelő, asztalos-kárpitos, esztergályos, marós, villanyszerelő, szerszámkészítő) mérhették össze tudásukat. Hartai Géza egy érdekes dolgot vetett föl. Régen a versenyeket munkaidő alatt rendezték. Az évek során egyre többen jelentkeztek, tehát a gyakorlati és elméleti vizsgákat munkaidő után kellett lebonyolítani. Ezzel viszont alaposan megcsappant az érdeklődők száma. Ha a szabad időből kell áldozni, mindjárt baj van. A konzultációkon kevesen jelentek meg. A nyertesek általában azok közül kerültek ki, akik rendszeresen részt vettek a megbeszéléseken. A többletmunka, a fegyelem, a tanulás nem mindenkinek tetszik. A fiatalok nem éltek a lehetőséggel. Az FMKT-vezető elmondta, hogy a gazdasági vezetők nem érzik ennek a versenymozgalomnak a súlyát, nem tesznek érte semmit. De azért akadnak jó példák is. A szerszámüzemben és a forgácsoló üzemben igen magas színtű volt a gyakorlati vizsga lebonyolítása. Legtöbben a karosszérialakatos szakmában jelentkeztek, de itt volt a legnagyobb lemorzsolódás. A Szakma Ifjú Mestere versenyben kiemelkedően szerepelt a szerszámüzemből Erős Lajos és Szilasi István, az üzemfenntartási főosztályról pedig Bögyös Ferenc. A fiatalok közül tizenegyen nyerték el a Szakma Ifjú Mestere, négyen pedig a Kiváló Ifjú Szakmunkás címet, egy dolgozó Kiváló Ifjúmunkás lett. A verseny elsődleges célja a szervezett továbbképzés. Jó eredményt csak azok érhettek el, akik átlagon felüli szakismerettel rendelkeztek és politikailag tájékozottak voltak, valamint komolyan vették az egészet. Ebben az évben a versenymozgalomban új utakat, új lehetőségeket keresünk. Csak egy a biztos: más lesz, mint tavaly. Reméljük, jobb. 1977-ben a fiatal mérnökök, közgazdászok, technikusok versenye jobban sikerült, mint a munkásoké — mondta Hartai Géza. Évekkel ezelőtt könnyű pénzszerzési akciónak indult ez a szakmai verseny. Lehet, hogy még most is ennek a levét isszák? Vagy talán túl nagyok a követelmények? Esetleg nem jók a módszerek? Hol van a hiba? A kérdésekre a válaszok megadását talán a nagyvállalati verseny megrendezése is elősegítené. (varga) I _ 1950 óta dolgozik az Ikarusban Pachmann Andorné, az 1-es bérelszámoló csoportvezetője. Tavasszal vette át a kiváló dolgozó kitüntetést Einsiedler Béláról csurgott a víz. Ült, ült a szerelőpadon, s az járt a fejében, szépen megúszta. Legföljebb eltört a lába. Később Péczka József odaszólt: „Na,m van?" „Nem tudom, fölmegyek az orvosiba." Ott sokáig üldögélt, teli volt a várószoba. Ide is utána jött a művezető... HA EGY POFONT ADNAK Többszörösére duzzadt a térde. Az SZTK-ban már vérömlenyről beszéltek. Gipszbe tették a lábát. Aznap, mire visszajutott a gyárba, két óra felé járt. De még beszélt Mikóczi Rezső üzemvezetővel és Péczka József művezetővel. Péczka József egy az egyben elmondta, amit látott. Az üzemvezető kijelentette: másképp hallotta. Végül abban maradtak: május 24-én bejön, s fölveszik a jegyzőkönyvet... Kész volt mire bejött. Csakhogy másképp írták, mint ahogyan történt, így: vonalmozgatás előtt kijött a kocsi alól, továbblépett. A baleset oka: rossz lépés. Az „Üzemi baleseti jegyzőkönyv" 15-ös pontjában a további teendő állt: Einsiedler Bélát figyelmeztetni kell az óvatos közlekedésre. Felelős: Péczka József. — Ha egy pofont adnak, nem esett volna ilyen rosszul. Érti már, hogy miért nem akartam beszélni? Fölfogom, de közben azt kérdezem: emberek, kihal belőlünk a felelősség, a becsület? ...Mikóczi Rezső üzemvezetőt fölhivatták a munkavédelmi osztályra. Himelt-hámolt. Vonogatta a vállát, amikor Péczka József művezető elismételte: Einsiedler Béla a busz alatt volt, amikor ő kiáltotta, „állj, ember van a kocsi alatt..." A második jegyzőkönyvbe már ezt írta az üzemvezető. Beírta azt is, hogy műszakkezdés előtt