Ipargazdaság, 1989 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Ez teremthet megfelelő keretet olyan vállalati stratégiák kidolgozásához, amely — figyelembe véve a közgazdasági környezet várható alakulását —, lehetővé tesz olyan előrelépést, amely a magyar gazdaság e teljesítményének érzékelhető javulásához szükséges. Nem arról van tehát szó, hogy a gazdálkodó szervezetek számára a hatékonysági követelmények egyidejű csökkentése mellett teremtsük meg a termelési tényezőkhöz való hozzájutás feltételeit. Inkább azt tegyük alapelvvé, hogy a gazdálkodó szervezetek az általuk megszerzett termelési tényezők felhasználásában maximális önállósággal rendelkezzenek. A gazdaság liberalizálása , a piac aktivizálása Az elmúlt hónapok a gazdaság liberalizálására irányuló elgondolások, valamint az ehhez kapcsolható különböző gazdaságpolitikai változatok körüli viták jegyében teltek el. A viták során egyre világosabbá vált, hogy az előrelépéshez mindenekelőtt a különböző termelési tényezőkhöz (eszközökhöz) való hozzájutás liberalizáltabb formái felé kell elmozdulnunk. Ezzel egyidőben az is egyértelművé vált, hogy ennek a liberalizációnak csak akkor lehet sikere, ha a belföldi gazdálkodási feltételek reálissá válnak. Egyrészt szigorodnak a gazdálkodási követelmények és az adott tényezők megszerzéséhez a gazdálkodó szférának a korábbinál hatékonyabb gazdálkodást kell folytatnia. Másrészt azonban az is egyértelmű, hogy a termeléshez szükséges feltételeknek és eszközöknek időben rendelkezésre kell állniok! Ez természetes, ezt vitatni nem lehet. Elengedhetetlen követelmény, hogy a gazdasági érdekeinket hordozó vállalati stratégiák kidolgozását megalapozó, szigorú közgazdasági környezetet létrehozó feltételrendszer konzisztens, összehangolt legyen. Ismeretes, hogy a jövőben az irányítás a gazdasági környezet alakítását elsősorban pénzügyi eszközökkel kívánja vezérelni. Nem tisztázott azonban, hogy a kormány milyen munkamegosztást kíván kialakítani a pénzügyi politikán belül, a monetáris és a fiskális szféra között? Nem lehet egyidőben átmenet nélkül szigorítani monetáris eszközökkel, és ezzel párhuzamosan, egy ehhez egyáltalán nem illeszkedő következetlen költségvetési politikát folytatni. Ésszerű vállalati stratégia csak abban az esetben dolgozható ki, ha a gazdálkodó szervezet számára világossá és egyértelművé válik a monetáris szféra magatartása, az alkalmazni kívánt eszközök köre és ezzel párhuzamosan a várható költségvetési magatartás. Erről az oldalról, ilyen összefüggésben is igazolható, alapvető érdekek fűződnek ahhoz, hogy a pénzügyi politikán belül a költségvetési reform megvalósítása és a monetáris szféra aktivizálása ésszerű, korszerű munkamegosztás alapján történjék. A kormányzati gazdaságirányításnak nem szabadna pusztán a makroszférában gondolkozni. Az eddigieknél jobban meg kell ismerni a reálfolya- IPARI GAZDASÁG másokat, a mikroszférát és a döntésekhez számszerű hatásmechanizmus-vizsgálatokat célszerű végezni a gazdálkodó szféra egyes csoportjainál. A gazdaságirányítás oldaláról megfogalmazódik az az igény, hogy a piac orientáló szerepét minden rendelkezésre álló eszközzel növelnünk kell. Átgondolt piacépítési programok is születtek. A vállalati stratégiák megalapozásához is nélkülözhetetlen a piaci viszonyok reális számbavétele. A piac szerepének érdemi növekedése megítélésünk szerint alapvetően attól függ, hogy a politika, a társadalom és a kormányzat milyen mértékben képes elviselni és tudomásul venni a piac értékítéletét és a piaci hatások jelenleginél erőteljesebb kibontakozását? A piac differenciáló hatásával nyilvánvalóan minden gazdálkodó szervezetnek számolnia kell. Csupán az a kérdés, hogy különböző gazdaságirányítási intézkedések ellentmondásossága miatt ez a piaci orientáció jó vagy rossz irányú szelekciót, illetve szerkezetátalakítást szolgál-e? A gazdálkodó szervezetek számára nyilvánvalóan a piac jelent érdemi orientáló eszközt, ahol nem érvényesülnek meghatározó jelleggel az objektív piaci hatásokat korlátozó vagy rosszabb esetben torzító beavatkozások. Olyan piaci viszonyokra van tehát szükség, amelyek körülményei között a vállalatok közötti differenciálódás valóban a hatékonysági különbségek alapján megy végbe és a jól gazdálkodó szervezetek mozgástere, akciórádiusza érzékelhető mértékben bővül. Alapvető, hogy e bővülési lehetőségre a gazdálkodó szervezetek stabilan számíthassanak. A vállalati stratégia tekintetében kiemelkedően fontos a három, ma még meglehetősen elkülönülő piac egységesebb kezelése irányában történő elmozdulás. A belső piac fejlődést hordozó szerepe az elosztási politika mozgásterének alakulásától függ. Mai ismereteink szerint, sem a termelői, sem a fogyasztói piacon nem számíthatunk az értékesítési lehetőségek dinamizálódáshoz szükséges ütemű bővüléssel. A külgazdasági stratégia átgondolása Szocialista export — tisztázandó kérdések A szocialista piac és ezen belül különösen a szovjet—magyar forgalom várható alakulása értékesítési lehetőségeink szűkülését vetíti előre. Ez igen bonyolult helyzet kialakulásának veszélyét hordozza. A vállalati stratégiák kialakítása szempontjából távolról sem közömbös, hogy az erőteljesen szocialista piacra orientált magyar gazdaság és ezen belül különösen a feldolgozóipar értékesítési lehetőségeinek számottevő szűkülése milyen lépések megtételére kényszeríti a gazdaságirányítást, illetve a gazdálkodó szervezeteket? Halaszthatatlan feladat, hogy a szocialista piac és a belső gazdálkodási viszonyok között a megfelelő kapcsolati rendszer kialakuljon. E téren szemléletváltozásra van szükség azért is, hogy a rubelelszámolású forgalommal összefüggő árkiegyenlítési mechanizmust ne keverjük össze egy szűkebben értelmezett támogatáspolitikával. Világosan látni kell, hogy a gazdálkodó szervezetek számára egyértelmű eligazításra van szükség a szocialista forgalom várható feltételrendszerét és strukturális változásait 1989. január