Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)

2023 / 1. szám - Petőfi

A műveltségszerzés és -átadás médiumainak radikális változása az elmúlt évtizedekben azzal is járt, hogy a nemzedékeknek nincsenek evidensen közös ismereteik. Legfeljebb egyes műcímeknek van felidéző ereje, tényleges tartalmi ismeret nem társul hozzájuk. A gyakorlati irodalomtanításban mindig érdemes meg­mutatni a diákoknak, hogy „milyen minták­ vannak a szőnyegen", vagyis milyen művek születtek más alko­tók tollából a tárgyalt szerzők korában. E­z különösen így van Petőfi Sándor esetében, mert a legkorábbi - szinte gyermekkori, iskolás versek után - költői hangja annyira eredeti, hogy az csak a közvetlen előzmények, illetve a kortársak írásainak bemutatásával lesz érzékelhető. A dal-népdal-tájlíra-családvers tematika minden kor­ban, így a kölcsönösen előnyösnek vélt kompromisszu­mos történelmi korszakokban is problémamentesen volt tanítható, és mivel a gyermeki, iskolai tapaszta­latok nemzedékeken keresztül találkoztak, sajátos műveltségi folytonosságot teremtettek a generációk között. A műveltségszerzés és -átadás médiumainak radikális változása az elmúlt évtizedekben azzal is járt, hogy a nemzedékeknek nincsenek evidensen közös ismereteik. Legfeljebb egyes műcímeknek van felidéző ereje, tényleges tartalmi ismeret nem társul hozzájuk. Ezzel együtt ma a felnőtt lakosság jelentős hányada érzi úgy, hogy mindent tud Petőfiről. Ezt a március 1S-i ünnepélyek évente erősítik iskolai, helyi és országos szinten is. Ezek a töredéktudások a forradalmár, a hős Petőfiről szólnak, aki a tollal is a forradalom és a sza­badságharc ügyét szolgálta. Lehet jelentéktelennek vélni azt a megközelítést, amikor politikai fennhangú megszólalások Petőfi Sándor életkorával magyarázzák a tematikusan csoportosítható lírai életmű egy-egy részét. Azt azonban nehéz nem némi keserűséggel fogadni, amikor a költő nemzeti értékrendje egyes értel­mezők szerint éppen úgy a fiatalság eltúlzott értelme, miként radikalizmusa és a világszabadság vágya is. A tanteremben folyamatosan érvelni kell amel­lett, hogy a befogadó életkorának jelentősége van a művek értelmezésében. Ez a tanár részéről egy­szerre magyarázó és megértő gesztus, amelyben benne van az a tanári optimizmusból fakadó ígéret is, hogy a diákok később más megközelítésből olvas­sák újra a műveket. De az irodalomtanárnak az iskolai színtéren belül is biztosítania kellene az újraolvasás lehetőségét. Ennek minőségét, eredményességét az első olvasás alapozza meg. A János vitéz a legko­rábbi olvasmányok közé tartozik; felnőttként, tanár­ként értelmezve a művet éppúgy korszakos jelentő­­ségűnek tartom, ahogy a szakirodalom is. A tanításhoz kapcsolódó egyik első kérdés, hogy ki olvasta, ki ismeri már. A korai olvasók száma egyre fogy, miképpen azoké is, akik az augusztus végi napokon kézhez kapott tankönyvből vagy szöveggyűjteményből olvasták el: szórakozásból. A tíz-tizenegy éveseknek érdemes a tanévet felolvasással, bemutatással kezdeni, mint­egy felmérve azt is, hogy egy új felső tagozatba járó osztály mennyire képes a (tartós) figyelemre. Mind­ezt tanári, akár színművészi felolvasás során lehet fejleszteni, akárcsak a műismeret megalapozását ▼ Benczúr Gyula: Petőfi Sándor, 1909 (forrás: PIM) Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!” Petőfi Sándor 63

Next