Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 1. szám - Petőfi
Petőfi -inspiráció Nem kezdődött felhőtlenül a viszonyunk. Amikor a tanítónéni a dunántúli iskolánkhoz képest méltatlanul nagy beleéléssel felolvasta Az alföldet, fel voltam háborodva. Később sem értettem, honnan ez a rónákat beterítő magabiztosság, ez a Tátra csúcsait súroló pátosz. Tisztán irodalmi szempontból a mai napig Arany Jánost tartom a legnagyobb 19. századi magyar költőnek, csak hát tisztán irodalmi szempontja annak van, aki megengedheti magának ezt a luxust. És bár ez elsőre furcsán hangozhat a leghíresebb magyar költővel kapcsolatban, de sokszor azt érzem, nehezen mérjük fel a mából Petőfi jelentőségét. Mert amikor például a Nemzeti dalban nem a magyar nemességet érti a magyarok alatt, hanem éppen nem a nemességet, akkor a valóságnak pont ahhoz az újrarendezéséhez járul hozzá, ami miatt ma már egyértelmű, hogy a magyarok nem a magyar nemességet jelenti. „Dicsőséges nagyurak, hát / Hogy vagytok?/Viszket-e úgy egy kicsit a / Nyakatok?" - bámulatos verskezdés, játékosan pimasz, véresen komoly, és mégis archaikusnak hat, mint a legtöbb politikai vers tőle. Mert hát hol vannak már a henyélő nemesek és a felakasztandó királyok? Hol, ugye? Amikor tavalyelőtt egy litván költő azt mondta nekem, hogy Petőfi Sándor és az 1848-as forradalom számára a bizonyíték arra, hogy a költészetnek van ereje és hatalma, nem tudtam vele egyetérteni a jelenidő használata miatt. Aztán rájöttem, hogy ha tényleg nem értenék egyet vele, valószínűleg nem írnék. Pedig szinte biztos vagyok benne, hogy Petőfi: illúzió. Köszönöm ezt az illúziót. Ádám Vajna :Sorsa az én sorsom” Petőfi Sándor 117