Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 1. szám - Petőfi
Az „apostol” és a „mártír” nem egészen azonos minőség; az egyik a hitéért cselekvő, a másik a hitéért üldöztetést elszenvedő egyén. Szilveszternek a történet során - családja elvesztése, bebörtönzése és a nép megvetése révén - a mártírsors jut, miközben ő, szereptévesztő módon, továbbra is cselekvő egyénként, apostolként tekint önmagára, s az ebből fakadó disszonancia készteti őt végül az Úr megtagadására és elátkozására. az Erdélyi Híradó Proudhonról hoznak tudósításokat, többek között arról, hogy hogyan nevezett a bírósági tárgyalásán minden magántulajdont rablásnak. 1848. június 18-án a Budapesti Híradó számol be a párizsi követválasztás eredményeiről, miközben Pierre Leroux-t „egy metaphysicus rajoskodó philosoph"-nak nevezi, „ki magát egyenesen Jézus utódjának tartja”. Ratzky Rita joggal hivatkozik arra, hogy a népmegváltó eszmék hirdetői gyakran hitték magukat apostoloknak, sőt a kifejezést maga Petőfi szintén használta önmagára. Ratzky Szilveszter alakjában krisztusi vonásokat vél felfedezni, meghurcoltatását pedig „kálváriaként" értelmezi. (Ratzky Rita, Az apostoli Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról, szerk. Cséve Anna, PIM, Budapest, 1999, 89-96.) Ez az evangéliumi olvasat azonban néhány narratológiai és szerkezeti tényező folytán el is bizonytalanodik. A nagyon hangsúlyos elbeszélői közbevetések ugyanis, amelyek Szilveszter sorsát, helyzetét erős részvéttel kommentálják, éppúgy interpretálhatók a saját történetét harmadik személyben mondó Szilveszter (belső?) beszédeként, vagyis közvetett idézetként, melyek a művet részben Szilveszter önelbeszélésévé avatják. Más fényt vetnek a szenvedéstörténetre az Úrral való beszélgetés jelenetei is, melyek minden esetben egyoldalúak, egyirányúak. Az Úr soha semmilyen formában nem válaszol Szilveszternek, nem bízza meg őt semmiféle küldetéssel. Egyetlen jelenet van a XI. énekben, amikor az Úr - a narrátor szavai szerint - a mártírok könyvébe írja be Szilveszter nevét. Az „apostol” és a „mártír" nem egészen azonos minőség; az egyik a hitéért cselekvő, a másik a hitéért üldöztetést elszenvedő egyén. Szilveszternek a történet során családja elvesztése, bebörtönzése és a nép megvetése révén a mártírsors jut, miközben ő, szereptévesztő módon, továbbra is cselekvő egyénként, apostolként tekint önmagára, s az ebből fakadó disszonancia készteti őt végül az Úr megtagadására és elátkozására. Ratzky a Jónás könyvét említi a művel kapcsolatban, jómagam éppen a transzcendens küldetés, a megbízatás elmaradása miatt, elfogadva Szegedy-Maszák Mihály meglátását is Szilveszter deformált Krisztus alakjáról (Szegedy-Maszák Mihály: Világkép és stílus Petőfi költészetében, Irodalomtörténeti Közlemények 1972/4., 441-456) - inkább egy ironikus befejezésű Jób-történetet látnék bele Szilveszter sorsába. A király elleni merénylet is a Teremtő elleni lázadásként olvasható, hiszen a mindenkori király az Úr felkentje, bizonyos esetekben az apostoli cím viselője. A narratológiai, szerkezeti és poétikai sajátosságok afelé mutatnak, hogy Szegedy-Maszák Mihály, Z. Kovács Zoltán, de különösen Margócsy István javaslata alapján érdemes lehet Az apostolt az irónia működésének jegyében újraolvasni. Nemcsak a tartalmi és eszmei értelmezés lehetséges újdonságai miatt, hanem a Margócsy által radikálisnak nevezett poétika részletesebb felfedése céljából is, ami Petőfi utolsó időszakának költői, esztétikai, műfaji újításait, útkereséseit tárhatja fel. Ugyanilyen fontos lehet a régebbi tanulmányírókra figyelni, hiszen úgy tűnik, e sokféle olvasatot a szöveg azon „nem-konkretizáló”, vagyis helyszíneket, időpontokat be nem azonosító sajátossága képezi meg, amire Pándi Pál figyelt fel, és ami véleményem szerint Az ember tragédiájára emlékeztető módon teszi szimbolikus, nyitott, sokrétű és modern költeménnyé Az apostolt. ◄ [UNK] Ferdinánd Judit: '48 emlékére, filctoll, papír, 70x50 cm, 1987 (forrás: Ihletőnk: Petőfi. A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum képzőművészeti katalógusa, HUNGART © 2023) ereszkedsz idegrendszerünkbe, mint a pók” Petőfi Sándor 83