Irodalmi Szemle, 1971
1971/2 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónapló (Leopold Lahola: Véletlen ismeretség)
tatására támaszkodva — kimutatja, hogy II. József hírlapcenzúrája a valóságban és különösen a magyarországi gyakorlatban nem volt olyan liberális, mint azt a „kiterjesztett sajtószabadságként“ is emlegetett cenzúrarendelete alapján általában vélik. A három pozsonyi újságnak (Magyar Hírmondó, Pressburger Zeitung, Presspurské Noviny) az ellenőrzése 1784-től (mikor a Helytartótanácsot Pozsonyból Budára helyezték) a városi Magisztrátus hatáskörébe tartozott. „A pozsonyi Magisztrátus kijelölt revizorainak előzetes cenzúráján túl a budai, majd a bécsi és nyitrai államigazgatási szervek, és rajtuk keresztül gyakran maga az uralkodó is beleszólt az újságok ellenőrzésébe és tartalmukkal kapcsolatban számos kifogással éltek — írja Kókay. — Sőt, az az uralkodótól származó átirat, amely a kancellárián keresztül jutott el a pozsonyi Magisztrátushoz, és amely a pozsonyi újságok túl enyhe cenzúráját — különös tekintettel az erdélyi jobbágyok felkeléséről beszámoló és általában az államot érintő cikkekre — szigorú bírálat tárgyává teszi, nemcsak megismétli az eddigi előírásokat, hanem szigorú büntetéseket is helyez kilátásba az újságszerkesztők számára." Nem túlzunk, ha Kókay György monográfiáját a magyar nyelvű sajtó hőskorára (1780—1795) irányuló eddigi kutatások szintézisének tekintjük. Ez a szintézis azért vált lehetővé, mert a szerző a szuverénül felhasznált irodalmat a tárgy összes lényeges vonatkozásában konfrontálni tudta a saját kutatási eredményeivel. A vizsgált anyagnak és a vonatkozó irodalomnak beható ismerete és biztos kezelése nemcsak az eddigi kutatás eredményeinek egyszerű összegezését, hanem a tárgynak új módszerrel történő és a történelmi és irodalomtörténeti összefüggéseket is felölelő komplex, analitikus feldolgozását eredményezte. A monográfia gazdag, sokrétű anyagából a recenziónk csak csekély és a szlovákiai vonatkozások kiemelése, hangsúlyozása folytán egyoldalúnak is látszó ízelítőt tudott nyújtani. Indokoltan és tudatosan voltunk egyoldalúak, mert egyrészt a tárgyalt sajtótörténeti korszak szlovákiai vonatkozásainak mennyisége, aránya valóban rendkívül nagy, másrészt (illetve ennek tudatában, ennek alapján) azt is éreztetni akartuk, hogy Kókay György könyve jelentős részben olyan feladatot oldott meg, amely a csehszlovákiai magyar tudományos kutatásnak is a profiljába tartozik. Turczel Lajos olvasónapló (Leopold Lahola: Véletlen ismeretség) Az árvai származású, 1918-ban született Leopold Lahota partizánja volt A Szlovák Nemzeti Felkelésnek, s mint a csehszlovák hadsereg tisztje az első szovjet harckocsizókkal részt vett Prága felszabadításában. Ez a két tény s a humanizmus elvétől diktált antifasizmusa, amely korai haláláig egész életén át végigkíséri, kimeríthetetlen forrása lett irodalmi munkásságának. A háború és a Felkelés valamennyi neves egykorú és idősebb szlovák kortársa alkotó tevékenységét determinálta, de míg társainak regényei és drámái — távol minden elidegenedési és abszurd jellegtől — a realizmus jegyében fogannak, Lahola valóságlátását szürrealista és expresszionista vonások torzítják, és filozófiájában Sartre egzisztencializmusának hatása is tükröződik. Irodalmi pályáját Peter Karvaš segítségével drámaíróként, Szélcsend Zuelában című színjátékával, 1947-ben kezdte. Nem érdektelen, hogy Karvaš a felszabadulás utáni első esztendőkben a pozsonyi Új Színpad dramaturgja volt, és ebben az akkor még csorbítatlan, a színház műsorpolitikáját teljes felelősséggel kialakító hatáskörben felfedező és tehetségkutató erényével elindítója, megalapozója lett az új szlovák drámának. Lahosa első darabjában az otthon és a világ, a morális ember és az élősdi ellentéte adja a konfliktus magvát. Egy markolásra túl soknak, zsúfoltnak bizonyult mondanivalója, lírizáló és filozofáló hajlama is gátolta, hogy igazi drámává formálja az anyagot, ám minden gyöngéi ellenére a kezdet sokat ígért, és Lahota beváltotta a tehetségéhez fűzött reményeket. Egy esztendővel később, a Szlovák Nemzeti Színházban bemutatott A világ négy sarka című drámájában, majd az 1949-ben ugyanott színre került Merényletben felkelők állnak a