Irodalmi Szemle, 1973
1973/9 - Fried István: Csokonai, a kelet-európai költő
latot, fordulatot, eszmét visszhangzott. Ám ugyancsak Szauder József bizonyította be, hogy Csokonai mindezeket az eszméket, fordulatokat, gondolatokat egybeötvözte, magasabb fokon szintetizálta, a maga költészetében véglegessé formálta, divatos szóval élve, „megszüntetve” őrizte meg. Részben túlhaladta, részben a hazai valóság igényeihez szabta. Egyetlen példával érzékeltetjük módszerét. 1791-ből való A fösvény című verse. E vers igen sikerült — ám kissé még az iskolás verselésre emlékeztető — leírása, ábrázolása a fösvénynek. És éppen mert iskolás, kissé személytelen is, az általánosságokban mozgó. 1794-ben költőnk átírja a versét, pontosabban fogalmazva: 6 sort told bele, olyat, amellyel a vers színhelyét meghatározza, feszesebbre húzza a színhely kiterjedését, néhány ellentéttel plasztikussabbá teszi az összképet: „Hol lakik? Ott látszik ama kapu megett Egy ház, mellyet náddal önnön maga szegett. Van két palotája a’ Piac utcába, De azt a’ rácoknak adta árendába. Maga e’ kunyhóba’ éhezvén kucorog, ’S elméjébe mindig a’ drágaság forog.” Az általánosságokban mozgó versből jellegzetesen debreceni vers lett, a szinte személytelen fösvényből „zsugori uram”, a mitológiai — későbbi — hasonlatokat ellensúlyozandó, a valóság talaján járunk, szinte belépünk a vers hősének házába, megismerjük gondolatait. Pontosabb lett csupán a vers? Azt hiszem, hogy igazabb, konkrétságában is egyetemesebb érvényű. A tudatos versformálásnak szép példáját mutatja be Szauder József is idézett elemzéseiben. Tudatosság, műveltség, igényes versformálás: ezek azonban csak részben mutatják meg az igazi Csokonait. A halálakor írott megemlékezés (1805-ből) más vonásait emeli ki: „1805. január 28-án Debrecenben halt meg az egyik legkiválóbb magyar költő, Csokonai Vitéz Mihály (szül. 1773. nov. 17.). A szerelmes, gyöngéd versekben, Lilla dalaiban, Dorottyájában, anakreontikájában a legjelentékenyebb, ezek a magyar nyelv mesterművei e nemben, s egyszerre dicsérik a szerző tehetségét és a magyar nyelv simulékonyságát s finom hajlékonyságát. Egy magyar eposzon is dolgozott, az Árpádiászon, azaz a magyarok Ázsiából, illetve a Dnyeprtől Pannóniába való betörésének s a mai Magyarország birtokba vételének költői ábrázolásán: e munkájában Béla király névtelen jegyzőjének s magyarázóinak, Engelnek és Cornidesnek útmutatásait akarta volna követni...” (Allgemeine Literaturzeitung, Jena-Halle). Egy évvel később, 1806-ban ugyanott, az ugyancsak névtelen tudósító (felfogásunk szerint Rumy Károly György) így ír költőnkről: „Az új magyar költészet egyik legkedvesebb terméke az oly korán elhunyt Csokonai Vitéz Mihály Lilla-ciklusa, érzékeny dalok három könyvben. A költő megkísérelte, hogy a szemérmes szerelem valamennyi érzését különféle versformában adja vissza, s ez mesteri módon sikerült. A legpompásabb darabok az anakreoni versek, Guarini Amora, A szeplő, Thales, és í. t. Ugyanettől a szerzőtől már 1804-ben megjelent: Dorottya vagyis A dámák viadalja a fársangon. Furcsa vitézi versezet négy könyvben; az előszóban magyar nyelven adja a heorikus-komikus eposz elméletét. A magyar irodalom értékes gazdagítása egy eddig kevéssé kimunkált területen.” Ezekhez a beszámolókhoz tegyük hozzá, hogy a kétnyelvű Vitkovics Mihály éppen Csokonai egy versét költötte át szerb nyelvre, a Lilla-dalok a szintén több nyelvű szerb költőre, Jovan Paciéra is hatottak; kéziratos szlovák Csokonai-verseket Sziklay László mutatott be, s Ján Chalupka több művében bukkanunk Csokonai versidézetekre. Azaz a dalszerző Csokonai is olyan példát mutatott, mely több irodalom ilyen jellegű igényét kielégítette. A Csokonai-féle dal csak részben kapcsolódik a göttingai Hainbund érzelmes, mozarti-haydni zeneiségű, a szentimentalizmussal, a rokokóval egyaránt érintkező világához. Csokonai eltér ettől; részben mintái megválasztásával, melyekben fontos rész jut Metastasionak, Guarininak (Metastasio is sokat fordított szerzője a kelet-európai irodalmaknak, például a lengyelnek!). Az eltérés döntő okát abban látjuk, hogy Csokonai közeledik a népdalhoz, illetve népies műdalok alkotásával olyan lehetőséget teremt, mely a kisvárosi, falusi énekszerzést művelő, a társas együttlétet vidám nótázással fűszerező közönség számára színvonalas mintával szolgál. Csokonai közkézen, másolatokban, énekeskönyvekben megjelenő dalai rokonságot