Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Fábry József: A Petőfi Sándor partizánosztag harcai Szlovákiában
által körülhatárolt tisztás eléggé kis terület volt, valamennyien a fák között értünk földet. Kisebb zúzódásokon kívül egyikünknek sem történt baja. Alig volt közöttünk olyan, aki nem akadt volna fent ejtőernyőjével az erdő fáin. Én is csak sokszori próbálkozás után tudtam kiszabadítani magam az ejtőernyő hevedereiből. Üggyelbajjal sikerült megvetni a lábam, elszabdalni a hevedereket, és lemászni a földre. Jelként — csendes füttyszóval — a Rákóczi-induló első hangjait beszéltük meg. Eléggé körülményes volt az összegyülekezésünk. Virradatig azonban valamennyien együtt voltunk, Csizmadia István kivételével, aki valahogy távolabbra került és eltévedt. Félnapos keresés után azonban ő is előkerült-Bementünk Kordéházára, ahol az Alekszandr Nyevszkijről elnevezett vegyes szlovákszovjet partizánosztag fogadott bennünket. Ennek a partizáncsoportnak akkor Sztyepanov alezredes, igazi nevén Karaszjev, a Szovjetunió hőse volt a parancsnoka, politikai helyettese pedig Ivanov — igazi nevén Wrinski — a lengyel nemzetiségű őrnagy. Ezzel a partizánegységgel később még a szlovákiai felkelők ellen indult német támadás után Kisrőcén találkoztunk, majd huzamosabb időn át Rozsnyó, Kassa, Eperjes térségében működtünk együtt. A földre érés utáni első napjainkat pihenéssel és ismerkedéssel töltöttük. Beköltöztünk először Besztercebányára, majd onnan a zólyomi várba. Besztercebányán régi ismerőseimmel találkoztam, akikkel 1938 előtt Csehszlovákia Kommunista Pártjában dolgoztam együtt. Karol Bacílek elvtárs, a felkelés területének a párttitkára Besztercebányán, Karol Šmidke elvtárs, a partizántörzs politikai vezetője, Staudinger József elvtárs, a Zólyomlipcsén levő fasisztákat fogva tartó internáló tábor parancsnoka, Juro Šefránek elvtárs, a szlovákiai Pravda szerkesztője, valamennyien megörültek jövetelünknek. Hasonlóképp Zólyomban is, ahol többek között Karol Blažovský elvtárs, a nemzeti bizottság elnöke volt segítségünkre. Segítségével a helyi Nova nyomdában számos röplapot nyomtattunk ki, amit akkor és később is ezerszámra terjesztettünk magyar területen, katonák és dolgozók között. A zólyomi nemzeti bizottság intézkedésére politikai felvilágosító munkámhoz író- és sokszorosítógépet is kaptunk. Ezeket hosszú időn át magunkkal vittük partizánutainkon. Az akkori magyar határt a Fülek melletti Gömörsíd község területén léptük át. Este 8 órától éjfélig tartottuk a falut megszállva az akkor már mintegy 60 főre szaporodott partizánegységünkkel. Gömörsíd magyar község volt. Lakói nagyon barátságosan fogadtak, mindennel elláttak bennünket. Marasztaltak. Mi azonban nem maradhattunk, még aznap éjjel folytattuk utunkat délkelet felé. Egy szlovák telepes tanya volt éjjeli szállásunk és a következő napi állomásunk. Itt másnap délelőtt elfogtunk egy két főből álló magyar csendőrjárőrt. Nagyon gyávák voltak. Életük megmentése érdekében megígértek mindent, még azt is, hogy a németek ellen fognak harcolni, csak engedjük el őket. Hosszabb vita után, hogy megcáfoljuk a fasiszták által terjesztett híreket, miszerint a partizánok foglyaikkal kegyetlenkednek és kivégzik őket, úgy döntöttünk, hogy lefegyverezve visszaengedjük a csendőröket. Feltételként csupán azt szabtuk meg, hogy csak másnap reggel — távozásunk után —hagyhatják el a telepet. Fegyvereiket és a náluk levő vaskos kötetet, amely a Magyarországon megjelent illegális könyvek és nyomtatványok felsorolását, valamint a rendőrségi, csendőrségi körözés alatt álló bűnözők és politikai üldözöttek névsorát tartalmazta, mindenesetre elkoboztuk. Ezt a zsákmányt nagyra becsültük, arra számítva, hogy a legilletékesebb helyre — a moszkvai magyar vezetőkhöz — juttatjuk. Ez később meg is történt. Az anyagnak az illetékesek bizonyára nagy hasznát vették. Tovább folytattuk utunkat az ajnácskői, egyházasbásti, vecseklői erdőkön keresztül Salgótarján felé. Sőreg község határát elérve a környék egyik legmagasabb hegycsúcsán letáboroztunk. Csak alkonyattájt húzódtunk be lakott területre. A helyi lakosok nagy rémülten fogadtak, mondván, hogy „biztosan magukat kereste az a temérdek katonaság és csendőrség, akik egész nap itt portyáztak és kérdezősködtek.” Körülbelül két század határőr, katonaság, egy századnyi csendőr és sorkatonaság indult felkutatásunkra. Nyomunkban voltak, de megtalálni nem tudtak, mert mi a nagy erdőség legmagasabb bércén, erősen biztosított alakzatban vártuk a fejleményeket. Sajnos, a lakosság nagyon meg volt rémítve. Élelmet is csak úgy adtak, hogy „vegyenek és vigyenek, amit látnak”. Mi pedig pénz nélkül nem szívesen fogadtuk el. Felderítésünk megállapította, hogy a katonai hatóságok újabb erőket vetettek be felkutatásunkra és megsemmisítésünkre. Mindezek után úgy döntöttünk, hogy mivel a ma