Irodalmi Szemle, 1976
1976/8 - HAZAI TÜKÖR - IPOLY MENTE - Turczel Lajos: Képek egy Ipoly menti község múltjából
kési századokból állítottak össze — 1849 tavaszán részt vett Görgei selmei hadműveletében. A néhány honti nemzetőr között, akik ekkor tartósan Görgei seregéhez csatlakoztak, ott volt egy Csepregi nevezetű szálkai fiatal kereskedő is (valószínűleg a drámaíró Csepreghy Ferenc apja), aki a harcokban aztán hadnagyi rangot ért el. A szabadságharc itteni hadműveletei (ezek része volt például a híres nagysarlói csata) bizonyára Szálkát is érintették. A diákköri dolgozatomban erre vonatkozólag a nép szájáról jegyeztem fel egy esetet. Ez egy olyan márványtömbhöz fűződött, amely gyermekkorom idején még a templom közelében fekvő egyik ház előtt állott. A márványba vésett idegen (valószínűleg német) felírást az idő foga erősen lekoptatta. Az öregek a márványtömböt olyan emlékműnek mondták, melyet a hatóságok azon a helyen állítottak fel, ahol egy előkelő osztrák tiszt elesett. A XIX. század második felében, mely történeti vizsgálódásunk utolsó szakaszát képezi, Szalka a fejlődésben visszaesik. Egy ideig még — főképp közigazgatási viszonylatban — tartja a mezővárosi tekintélyét, de ez a címe és kiváltsága 1888-ban megszűnik. Fejlődési visszaesésének persze nem ez az oka, hanem az a forradalmi változás, amely a közlekedésben beállt. Amíg annak idején a Selmecbányát-Dunát összekötő utak a helység fejlődését, kiemelkedését segítették elő, addig az újabb korszak közlekedési hálózata: a vasút azokat a községeket lendítette fel, amelyek a közelébe estek, így ugrott Szalka elé Párkány, mely az előző századokban mindig mögötte volt. Jelentősebb fejlődési tények hiányában ebből az időszakból már csak néhány emlékezetesebb eseményt, érdekesebb adatot sorolunk fel. Mindenekelőtt szólunk egy korábbi súlyos természeti csapásról, az 1838. évi árvízről, melyet az esztergomi-visegrádi szorosban keletkezett jégtorlasz idézett elő. Az árvíz — Nagymaros, Zeberény, Szob, Helemba, Garamkövesd mellett — Szálkát is nagymértékben sújtotta: sok ház romba dőlt és a lakosság alig tudott a pusztító víz elől elmenekülni. A még hátralevő említésre méltó adatok már kellemesebbek. A század utolsó éveiben a község lakossága már 1600 körül van, a lakóházak száma 240. A Hont vármegyei Almanach 1893. évi száma szerint a községből a legnagyobb adót Szajkó Ferenc fizette. Ez a parasztnábob a gyermekkoromban még élt; „öreg Szajkó”-ként emlegették, és a mi családunkban is minden közelmúlti történet vele kezdődött („Azt mondja egyszer az öreg Szajkó...”, „Pesten járt akkor a Szajkó” stb.). Ilyen tekintélyes — de már nem annyira feudális, mint inkább kedélyes színezetű — alakként a húszas-harmincas években „az öreg Gubis (Kubis)” szerepelt, aki a falu nagyobbik malmának volt a tulajdonosa. 3. Irodalmi és néprajzi emlékek A régi idők Szálkájának van egy nagyon híres irodalmi emléke: Tinódi Sebestyénnek A szálkai mezőn való viadal című históriás éneke. Ez a hosszú vers annak a csatának a körülményeit beszéli el, amelyet 1544-ben a Nyári Ferenc által vezetett magyar csapat a portyázó törökök ellen a szálkai határban vívott. A vándorköltő Tinódi — aki akkor valahol a közelben járhatott — a győztes csata hírét meghallva gyorsan Szálkán termett, hogy frissen és hitelesen tudja megörökíteni az eseményeket. Énekében megelevenedik a Szálka körüli táj és az Ipoly, melyen az egymásnak rohanó csapatokat- meg átvágtatnak. ... Szálkái mezőre mikoron jutának, Az terekek magyar zászlókat látának, Ottan Ipol vizén el-általgázlának, Ezek szembe vívnak, egymásnak mondának. ... Ezt jó Nyári Ferenc látá, nem múlata, Az ő szép szavával népit bátorítá, Hamar mindeneknek Jézust kiáltata, Az Ő jó lovakat fotni bocsánata. Száguldva a vízen ők által zörgenek, Nagy vakmerőképen rájuk öklelének, Az terekek futamának, rettenének, Lovagok, gyalogok sok helyen veszének.