Irodalmi Ujság, 1966 (17. évfolyam, 1-19. szám)
1966-12-15 / 19. szám
1966. december 15.-1967. január 1. Irodalmi Újság Talány és metafizika EGY ARANY — EPIGRAMMÁRÓL ARANY JÁNOS rendkívül vonzódott az elmés játékokhoz, nyelvi tréfákhoz, szellemes rejtvényekhez. Vajon ez az érdeklődés a szellemi pihenést célozta csupán, vagy pedig összefügg Arany egyéniségének és alkotásának mélyebb, centrális rétegeivel ? A kérdésre egyik kis versikéjének, a ’’Cilinder”-nek elemzésével próbálunk megfelelni. A verset 1860-ban írta és terjedelme nem több négy sornál : A kalapom cilinder, Nem holmi csekélység , Ha fölteszem magasság, Ha leveszem mélység. Olvassuk előbb figyelmesen a vers utolsó két sorát, mint önálló egységet. Az eredmény : egy, a szövegbe rejtett találós kérdés : Ha fölteszem magasság, Ha leveszem mélység. (Mi az?) Ilyen és hasonló rejtvények nagy számban élnek a nép körében. A ’’Cilinder” szövegében a találós kérdés azonban nem önállóan szerepel, hanem indirekt módon , megfordított formában. A szokásos talánnyal ellentétben Arany itt a ”megfejtés”-ből indul ki és onnan halad visszafelé írt kérdéshez. Ilyesfajta fordított rejtvényformát Arany máskor is beépít verseibe, így ”A csillag hullásakor” (1867) címűbe . Azt beszélik rendjelt kaptam, Nem vetettem, de arattam. E versikébe rejtett rejtvény közvetlen formában így hangzanék : ’’Nem vetik, de aratják. Mi az?” Minthogy a népi talányok jó része a szántás-vetés körébe eső témákat dolgoz fel, a vetéssel és az aratással Arany valóban a találós kérdések hangulatát idézi fel. VANNAK Arany versei között játékos találós kérdések. Mint például a ’’Verses rejtvény”, amely a talányok egyik ismert válfajához, a dradokhoz tartozik : Fogj össze kettőt, s már többen leszünk . Más hármat , akkor börtönben veszünk . Siralmas sóhaj az ott maradó : Vedd az egészet s olvasd (Mirabó) Nem egy nagy ember talált szórakozást az ilyen pusztán formális elmejátékokban, az efajta, merőben agygimnasztikai találós kérdések kigondolásában, illetve megfejtésében. Franz Brentano, a filozófus, több kötetre való rejtvényt tett közzé annak idején. E rejtvények zöme azonban nem volt több formális agytornánál. Azok a kiváló elmék, akik a 18. és 19. században szeretettel művelték ezt a fajta agytornát, maguk sem tulajdonítottak neki a szórakozáson és szórakoztatáson túlmenő szellemi funkciót. Arany rejtvényei általában mélyebb lelki talajból nőnek ki. E rejtvények hangulatát jól érzékelteti a költő egyik képrejtvénye, amelynek megfejtése az ismert népi tréfás siratóvers : Vége Víg Andrásnak, Mert neki sírt ásnak , Ma ásnak Andrásnak, Holnap ásnak másnak. Aranynál a népi hagyomány Víg András a szimbólummá emelkedik : az ember szimbólumává. Vígan ás az ember, mígnem eljön a nap, a perc, amikor neki ásnak sírt, hogy aztán holnap a sírásójának is sírt ássanak. Az Aranyrejtvények két alapvető elemét kaptuk itt meg : borongós hangulatát és filozofikus tárgyát. A borongó életérzést fejezi ki Arany egyik kései megnyilatkozása, az ugyancsak talányra emlékeztető, kétsoros ”Mi vagyok én?” Mi vagyok én ? Senki Pál, Egy fájó gép, mely pipál. (1882) De már előbb, 64. születése napján ilyen szellemben használta fel a népi kultúrákból ismert találós kérdéssorozatot az életkorokra vonatkozóan : Nyolcvan év Ritka szép . Hetven év Jó ha ép : Hatvannégy esztendő untig elegendő. (Évnapra, 1881) Arany János számára a talány nem merő elmejáték, hanem — akár az ősi és a klasszikus kultúrákban — az élet legmélyebb problémáin való töprengés eszköze. Érdeklődik a klasszikus kultúrák rejtvényei iránt. Jól ismeri a nevezetes bibliai talányt, amelyet a Bírák Könyve őrzött meg (14. fejezet 14. vers) : ”az evőből étel jött ki és az erősből édes” (Megfejtés : az oroszlán állkapcsában mézet találtak) Fel is használja ezt, amikor verset ír Görgey Arthur leányának emlékkönyvébe, 1865. november elsején : Mese, mese : mit találtam E világban járván ? Szép ibolyát villámzúzta Délceg cserfa árnyán : Oroszlánnak felszakított kebeléből mézet — Így elegyít erőt bájjal Az anya-természet ! ☆ NAGYSZERŰEN érzékeli a rejtvények szerkezeti sajátosságát , az antitézisek és paradoxonok szerepét. S még egy fontos vonásukat : a kettős értelmet. Ez utóbbira nézve érdekes ”A hamis tanú” befejezése : a vén Márkus, aki hamisan esküdött, halála után szellemmé változik. Időről időre előbukkan a vizek mélyéről és rejtvényszerű, kettős értelmű kérdéseivel veszélybe hozza a körösi halászokat : Ne feleljetek rá, kőrözsi halászok! Kétélű a kérdés, bajt hozna reátok. Kötni , összekötné hálótok egy bogba, Oldni , széjjeloldná hosszan a habokba. V VISSZATÉRHETÜNK kiindulópontunkhoz, a ”Cilinder”-hez. A vers rejtvény formája már önmagában is arra figyelmeztet, hogy ne tévesszen meg bennünket a látszatra jelentéktelen téma : figyeljünk az elrejtett mély mondanivalóra. A találós kérdés — mint említettük— fordított. Nem az olvasónak kell a ’’megoldást” kitalálnia. Viszont — ami ennél sokkal nehezebb — utána kell élnie a költő élményét és élményasszociációit a cilinderre vonatkozóan. A négy rövid sor a költő töprengéseinek egy pillanatát örökíti meg. E töprengések első síkon társadalmiak. Fölteszem, leveszem a süveget. A magyar ember megsüvegeli az urat : a köszönés mivolta és mikéntje szimbolizálja a különböző rétegek közötti viszonyt. A cilinderek beszéde : jelbeszéd. Hadd nézzem, milyen magasan tartod cilinderedet, mily mélyre viszed köszönés közben, és megmondom, hol állsz a társadalmi hierarchiában. Ennyit mond Aranynak a cilinderek felületi élete. Őt azonban jobban izgatja ennél a cilinderben megtestesülő, szimbolizálódó reláció. Ugyanaz a cilinder — aszerint, hogy felteszem, vagy leveszem — lehet magasság és mélység. A cilinder különös jószág , magasság és mélység egysége. Milyen képzeteket asszociál Arany a magassághoz, illetőleg a mélységhez ? Társadalmi síkon a válasz egyszerű : a társadalom felső, illetve alsó rétegeit. Magasság és mélység egysége társadalmi síkon azt jelenti, hogy Arany a társadalmi hierarchia szokásos és szentesített kategóriáit nem ismeri el feltétlen érvényűeknek. A vers szimbolikája azonban nemcsak társadalmi. A magasság és a mélység mélyreható filozófiai gondolatsorokat indíthatnak meg. Amikor filozófiai és kozmikus értelemben beszél magasságról, illetve mélységről, akkor a magasság az üdv, a mélység pedig a kárhozat és pusztulás birodalmát jelentheti számára. Jelbeszéde : a zsidó-keresztény szimbolika nyelve. Figyelemre méltó, hogy az ősi kultúrák klasszikus rejtvényeiben is gyakran van szó az égről és a földről, s ezek keletkezéséről. A régi korok emberének azonban a kozmosz ’’topológiája” szilárd volt. A menny a magasban van, a pokol a mélyben. E viszonylatok megváltoztatása lehetetlen. Arany magatartása ezzel ellentétes : kétségbevonja magasság és mélység abszolút voltát, abszolút ellentétességét. Magasság és mélység, üdv és kárhozat adott esetben nem is áll oly messze egymástól. A ’’Cilinder” paradox volta kettős. Társadalmi síkon a társas hierarchia relativitását, filozófiai síkon a kozmikus kategóriák viszonylagos voltát mutatja meg a maga képnyelvén. NÁDOR GYÖRGY ☆ Öt magyar író — angol szemmel Mervyn Jones az Oxfordi Egyetemen klasszika-filológiát adott elő. De érdeklődése az 1956-os forradalom után a magyarok, a magyar irodalom felé fordult. Kitűnően megtanulta nyelvünket, majd több esztendei búvárkodás után most ”Öt magyar író” címmel (Five Hungarian Writers, Clarendon Press , Oxford University Press , 307 old.) tanulmánykötetet jelentetett meg. Könyve Zrínyi Miklós, Mikes Kelemen, Vörösmarty Mihály, Eötvös József, Petőfi Sándor irodalmi és emberi arcképét rajzolja meg tudományos felkészültséggel, irodalomértő finomsággal. A szerző prózafordításban kivonatokat is közöl az öt költő és író munkáiból (lábjegyzetben az eredeti magyar szöveggel) és érzékelteti angol olvasóival Zrínyi, Mikes, Vörösmarty, Eötvös, Petőfi — a Szigetországban talán exotikusan ható, de azért nem rokontalan — problematikáját, érzésvilágát, stílusát. A szerző tudja, mi kelti fel az angol olvasó érdeklődését, miként lehet számára perspektívába állítani egy távoli ország sorskérdésekkel vívódó irodalmát. A könyvvel az angol kritika behatóan foglalkozott. Az ”Öt magyar író” most arra vár, hogy magyar irodalomtörténész elemezze, mi fedezhető fel az angol szemmel látott, angol mértékkel festett magyar portrékban — magyar szemmel, magyar mértékkel. Verhaeren, a munka költője A modern belga irodalomnak eddig nem volt művészibb és humanisztikusabban érző költője, mint Verhaeren, aki az első világháború közepén, 50 évvel ezelőtt, 1916. novemberében vonatszerencsétlenség áldozata lett Rouen-ban. Emile Verhaeren a szimbolizmus új líráját képviselte a belga irodalomban. Nem kétségbeesett önmagát keresi, kérdezi és vádolja, hanem a szenvedő, új világot alakító emberiséget. Nem tudatalatti énjének határkérdései, hanem a gomolygó, lázadó, sistergő élet érdekli. Szimbolizmusában a szabad, új kötetlen formák befejezett egységet alkotnak az élményeknek és benyomásoknak élettől és humanitástól áradó teljességével ; lírájában a szabad forma szükségszerű, kikerülhetetlen törvényszerűséggel találkozik a világgal. Az emberi végzet metafizikai rejtélyeinek, tragikus népszerűségeinek állandó, soha meg nem pihenő kutatása közben jut el a munkásosztályhoz és semmi sem akadályozta meg, hogy vele érzelmi és világnézeti kapcsolatot találjon. A Les Campagnes hallucinées, a Les Villes tentaculaires, a Les Visages de la vie című remekbefaragott versciklusaiban találhatók a Koldusok, a Gyárak, a Tömeg, a Tett című költeményei. Egyike az első modern költőknek, akik a gépek zakatoló életét megénekelték. Ő zengi valóban a gépek jajduló dalát és dicsőíti a munkát. A Gyárak című verse a munka halhatatlan himnusza, magasztalja a munka hősét , a proletárt, miképpen Constantin-Meunier a vasmunkásokról és a bányászokról faragott szobraiban. Verhaeren lírájában a munkás keze nem a gép eszköze, hanem a fejlődés és az új civilizáció alakítója. Amikor a gyárak szüntelen lihegését, a gépek kattogását, a munka lázas harcát érzékelteti, ünnepli az alkotó életet, a dolgozók teremtő hősiességét, azt a munkát, amely nem a rombolást, hanem az építést szolgálja. Jóságot sugárzó szava van az élet kitaszítottjaihoz, a koldusokhoz is, ’’akiknek külseje olyan bolondos s akik magukkal vonszolják örökös aggodalmaikat és titkaikat”. Melyik költő öleli magához a parasztságot nagyobb szeretettel, mint ő ? Művészi hangszerelésű lírája ráborul a földet munkáló népre, mint akár a nagy Millet piktúrája, hogy azután tőlük többé el ne szakadjon. A parasztságnak mély, átszellemült költői szeretete dobban a Les Campagnes hallucinées című grandiózus, varázsos verssorozatában. Ő az, aki megérzi ennek a misztériumos paraszti népnek minden keserűségét, felborongó melankóliáját, ’’végtelen szerencsétlenségét, alávetettségét”, nehéz harcát az élettel. Költői humanizmusában a munkás és paraszt élete megújul. Lírája egy szebb és jobb világnak a hordozója. Egy új korszaknak, egy új hitnek a prófétája. Az emberiségnek verhaereni szeretete megveti a háború gondolatát. A háborús őrjöngés megvadult idejében, ő is, mint Romain Rolland, vállalta az igaz költőknek és íróknak hivatását, hogy a civilizáció minden formáját megcsúfoló barbársággal, emberi öldökléssel és rombolással szembeforduljon. A Les Ailes rouges de la guerre című megigéző apokaliptikus versciklusa Verhaeven pacifizmusának megnyilatkozása. Ő is az élet szépségeit, az egyetemes lélek békéjét harsogta, mint egykor a hedonista Rabelais, az örökifjú Spinoza, az aszketikus és szellemforradalmár Erazmus, az idealista Diderot, a szocialista Rousseau, a nagylelkű Beethoven. Ezt az eszményivé szélesedett etikai demokráciát vallotta magáénak a Hajnalok című lebilincselő erejű költeményének felejthetetlen soraiban : az emberiségnek végső találkozását a békében, a szabadságban és az életet megújító boldogulásban. BEREGI TIVADAR 11 VITÉZ GYÖRGY ............................................................ Szirakúzába igyekeztem . Szirakúzába igyekeztem szárnyas pásztorok lelkeivel későtavaszi záporok nyomában — a szorongás gyolcsába göngyölt ■ üzenetet hurcoltam — elképesztő titkokat kellett menekíteni felhő-kentaurok elöl — jámbor autósnak álcáztam magam ki a szűkszavú benzinkutasokat sávos átokkal meghintettem I mert úgy tettek mintha nem látnák hogy üldözőim ■ terebélyesedő árnyéka az elnyúló aszfaltot szimatolja , majd a véletlenre leső csenevész fácskák között motoszkál ■ végül az útmenti nádas szittyáiban lesüpped ■ amint a nap megbúvik az Ezersziget tövében , és a vörös sziklákra vetődik a víz. — Hát ismét megmenekültem , nyomom veszett a hétmérföldes agyonjárta örökkön remegő f lóherelevél rajzát utánzó út rengetegében. • Ó Szirakúza, a pásztorok, a középiskolás könyvekből megismert görögség! ! Onassis hajói a nagy tavak felé igyekeznek , de a parton többnyire tányérmosók Szicília és Kréta szülöttei és rohan a bádogszekér Szirakúza (New York) felé ■ a pásztorok Magna Graeciából átplántált lelkes bukórepüléssel ! riasztják meg a fenyőillatú réteken legelésző • fekete-tarka üszőket — mekkora ország ez hol az otromba ; országúti I hirdetések mögött van még legelő és rengeteg erdő — a dombok ; kétmillió éve púposítják hátuk. Ráérnek. Várják míg belefulladt piszkába a kétszáz millió a betont szederindák tövise vigyázza ; s a visszavadult tehenekre az utolsó ítélet utáni rézbőrüek vadásznak— nyirfakenák s a huszonkettedik század ■ romantikája— ; Vándorlók■ — négykerekű zarándok — az aszfalt Moebius Z szalagján , mely a világ (és magam) körüli utamra visszatérít , mert kétszázezer élő közt Szirakúzában ;—- (bólongattak megbékélt morfinisták festetten bódék sarkán ; haragos-részeg csavargók alamizsnát követeltek ; a főutcán nyüzsgött a nagyérdemű vásárlóközönség) — • egy teremtett lélekre se találtam kire a szorongás gyolcsába göngyölt üzenetet rá mertem volna bízni. Z Talán nincs is elképesztő titok Z csak sarkvidéki szél és jégeső és összeszorított fogú ügynökök Z kik Ithakába (New York) igyekeznek Z mert fölújult az érdeklődés szalámiban melltartóban és (bő , választék) , gyorstüzelő kézifegyverekben. Szivárvány-híd